Földi, avagy égi bálványok,
Faragott kép, kitalálmányok?.
Istennek helye van lelkedben,
Az egyedüli Úr szívedben.

Ki e helyet mással betölti,
Isteni vezetést elveszti.
Hamis érzés, tudat vezeti,
A tévelygése eltéríti.

Igaz útját meg nem találja,
Hamisság lesz lelke szolgája.
Kik idegen Istent faragnak,
Már tévelygő úton haladnak.

Lelkek így szerzik meg maguknak,
A nehéz szenvedéseiket,
Gyötrő nyomorúságaikat,
Könnyel áztatják fájdalmukat.

Jó és a rossz mindig ütközik,
Ám jó megtartja értékeit,
A rossz szétbomlik, feloldódik,
És szenvedésekben szét hullik.

Ki Isteni jót elfogadja,
A maga lelkéből, mint drága
Igazgyöngyöt, majd előhozza,
Élete áldásként hordozza!

A Te szívednek érzéseit,
Mely teremtődet megilleti,
Ne hagyd elhomályosítani,
Lelkedet csak Ő fényesíti!

Az éjszakák kivéreztetett sziluettjei közt,
a mímelt időtlenség szép ívű szerveivel,
varázsló szád kenyér-meleg leheletében,
csókszobor, orális bálvány áll keményen.
Kék sodrású erek vérétől felajzott húsom
szemérmetlen szemlét tart, örökmozgón,
hol feszesen áll, hol torzón rózsállik feje.
Nyelved foncsortalan tükre előtt ki-kihajt
e
sikolyrengetegben rejtjelezett táj, megint
mély bíbort érzek, ölelt gyönyörök kitárt
testét-húsát, minden igazi szerelem örök
telhetetlenségét holtponttól holtpontig.

A padlóra szédített ruhák hanyag hatalmában
egymásba átköltözött mozdulatainkkal jelzett
határ s haza: a testtől-testig érő mezítelenség;
színpadán az elvárt ?szeretlek? szavak lábaid
elé hullanak, úgy, ahogyan kérted, ahogyan te
akartad, behunyt szemmel, hogy hassanak rád;
mint férgek befúrják magukat forró húsodba,
bőröd alá, miközben átlényegülünk, akár a táj.
A
mindent átértelmező amorf-éjszakát a gyilkos.
hajnal felhasítja, sebzett égből folyik a bíbor.
Izzadt testünkön fennakadt csillagokat felfalja
az éhes fény. Várhatóan, de mégis hirtelenül
átfut gyúlékony zsigereinken a múlékony kéj;
képlékeny tükörlabirintusában pucéran-pőrén,
egymás testéből kiszakítjuk, kitépjük már-már
hihető egyszemélyes ikerségünk tükörképéből
szívek, szívmaskarák álarcát-bűbáját, minden
szerelem örök tehetetlenségét,
holtponttól holtpontig.

Oly gyorsan szállsz el fejem felett, könyörtelen vagy,
Magaddal vittél mindent, mi történt, csak emlékeket hagysz.
Elvitted magaddal, valaha fekete és dús, ragyogó hajamat,
S mit hagytál azóta... fehéren csillogó, ezüstös szálakat.

De sok örömet, bánatot és sírást cipelhetsz magaddal,
Azért meg nem állsz egy pillanatra, semmikor és soha.
Ó... te tovaszálló, könyörtelen, fukar, aljas és mostoha,
Előbb-utóbb te leszel és voltál is mindenki gyilkosa.

Néha, esténként, ha mégis felnézek a jó, öreg holdra,
Kérdezgetném sok mindenről, ha ő válaszolna.
Nem felelne semmire, noha a választ csak ő tudja,
Hisz` fenn volt ő az égen a földnek születése óta.

Hiába hát minden, sajnos, egyre csak öregszünk,
Bizony, a szép nyár tovaszállt s elmúlott felettünk.
Bele kell nyugodnunk abba, hogy már ősz van,
És tudnunk kell, jő a tél, de nem tehetünk róla.

Az életem, szerelmem, mit se érne nélküled.Az a sok szép ajándék, szeretet, amivel elvarázsolsz engemet, anyira jo érezni, hogy van aki ennyire tud szeretni, mint te, és olyan csod?latos, látni a mosolyod, hogy boldog vagy velem, és kimondod hogy szeretsz. Nálad szebb ajándék nem létezik, te vagy aki?rt mindent megtennék.Szeretem a szemed csillogását, a mosolyod édes harmat?t, szeretem a csokod, hiszen igaz szivel csokolsz, az ölelésed, mert ugy ölelsz, mint mást sohasem, tiszta szivel, szeretettel. Arra vágyok életem, hogy néz rám, fog meg a kezem, szoritsd meg bátran míg lehunyom a szemem. A csokod, huu... Soha nem menj el, mert az első csokod még most is éget. és ezt mindig szeretném érezni, szeretnélek ölelni, csokolni, és mindörökké szeretni. Szerelmem, én mindig veled leszek, örökk? fogom a kezed, nem engedem el, bármi legyen. Bennem mindig megbizhatsz, rám is támaszkodhatsz. Ott leszek mindig, és átölelve foglak mindentől megvédeni, a rossz gondolatokat elhesegetem majd, szép szavaimmal, kedves mosolyommal, édes csokjaimmal. Tudom hogy együtt mindenre képesek leszünk, mert mindent meg teszünk hogy a lehető legjobb döntéseket tegyük. Kicsim, ugy hiányzol mint még soha, a tekinteted, mosolyod, és mindened ami mozgat. A bensőd, az az első amire felfigyeltem. látszot rajtad, hogy te kellesz, NEKEM, csak nekem. nem birnám nélküled, mindig veled leszek, egy örök életre elveszlek!!!

Felhők mögül előjön a Nap
Fényes sugarával lágyan simogat
Felszárítja arcodról
A legurduló könnyeket
Mely az örömtől könnyezett
Forró karjaival átöleli tested
Szebbet a jó Isten sem festett
Elengeded magad a lágy öleléstől
Szabadulni sem tudsz a követéstől
Átengeded tested a vágynak
Ölelésem csókom már várnak
Csukva van a szemed csak álom

Nyisd ki a valóságot látod
Éreztem és tudtam
De ne vagyok látnok
Szerelmes ölelésnek
Semmi nem vet gátat
Végig szalad csókom
A nyakadon érzed
Tüze nem a Naptól ég így
Selyemből szőtt ajkad
Még többet akarnak
Izgatottan tőr előre nyelved
Megkapja, enyémet akarja
Szerelem a csókod
De szavaz a tested
Jó meg a jó,összeforrnak ketten