Időt kért a haláltól egy lődörgő agy,
és lázasan kutatta a Világ létét,
tudva, hogy jövőnk nem csupán a Földön van,
hanem valahol, kívül öle rezgésén.
Gondolatában suhant mindenekfelett,
merre színjátszó gázfelhők kőröztek,
s távol, míg az Űr csendjében révedezett,
gömbhalmazok csillámai sűrűsödtek.
Majd a sötét anyag, opálos mezsgyéjén
az elhajlott tér örvényén át áramlott,
túlon a fekete lyuk megdermedt fényén,
hol az élet show-ja már láthatatlan pont.

2018

Pörög a rozsdás gyártósor,
Meg nem áll, hajt szüntelen.
Egyforma, örökös folyamat,
Monoton, jól bevált ütemen.

Szalagnál kimerült angyalok,
Kifakult, sűrű véres szárnyaik.
Még dobogó, jegesen vérző,
Sötét massza lepte vágyaik.

Isten kiadja időtlen parancsát,
Kegyetlen, igazi vezérigazgató.
Darabszám a minőség felett,
Az egyedi itt el nem fogadható.

Halált öntenek emberi formába,
Megkapjuk örökös börtönünk.
Az Úr nyugtázza, továbbengedi,
Vékony héjú törékeny kelyhünk.

Húskampón viszik a testeket,
Végső lépés ez a lélekcsarnok.
Felvágják még üres mellkasunk,
Keserű elmúlást lehelnek bele.
Sorsunk mától, hogy meghalunk.

Egyedül éltem életem, de boldogan,
Nagy szerelmet jó Isten elém hozta.
Váratlanul bukkant fel életembe,
Miért történt, akkor nem értem.
Különleges, mély érzelem,
Nem szokványos földi szerelem.
Megijedtem, ahogy ráeszméltem,
Imában a jó Istent ezerszer kértem,
Ezt az érzést vegye el tőlem!
Sokáig küzdöttem ellene,
Nem akartam, nem kértem!
Hiába, porba hullott kérésem.
Mind e közben gyötörtek fájó érzések!
Hiányod miatti szenvedések.
Minél inkább próbáltam eltemetni,
Annál inkább kezdett felerősödni.
Nem volt hát mit tennem,
Megadtam magam, s győzött az érzelem!
Kérdéseimre a választ, megkaptam sorban,
Találkozásunk meg volt írva sorsunkban.
Összeköt minket lelkünk egysége,
Rezgésünk egy dallamra szól az égben.
Így még nem szerethettek téged,
Nem felejtelek el, amíg élek!

Istennő vagy
azon a képen
nekem
a föld felett lebegsz
a lázas vágyak kergetik a vért
vastag verőereimben
ahogy látlak
ahogy képzeletemben szeretkezek
veled
ahogy kérlelek
tedd szét a lábad hogy vadul csókoljam
édes öled
s felfelé haladva
ágyékodat
melleidet
a szádat
míg kezemmel, kitárt forró tenyeremmel
markolom
nedves bársonyos mohádat
édes szemérmes ajkaidat
amiket forró ujjaimmal
izgatok
ahová nemcsak
csókjaim
vágynak
ahová bejutni vágyik
kezedben kinyiló kemény zsarátnokom

Szeretsz-e majd
ha hozzád érek
ha megérint lázas gyönyörűségem

ha csókjaim vadul küzdenek
a száddal
ha harapsz ha haraplak

ha
szenvedélyes vággyal
tenyeremben tartalak

ha
forró ujjaimmal
öled dús moháját markolom

és
öled édes háromszögét
csókolgatom

ha zsarátnok nyelvem
finoman
izgat

majd
nedves ajkaidat
forró számba adja

hogy élvezz
minden nyelvcsapást
minden csókot

hogy gyönyörű csípőd
önkéntelen mozdulatával
a számra szorítson

szeretsz-e majd
ha rád borulok
lázas lüktetésedre várva

nagy csókokat csókolva
édes szádra

s viszonzod-e az akarásom

még titok vagy nekem
akiről csak álmodozom

akiért csak virrasztok
akit várok
minden

vágyakozó álmatlan
éjszakámon

ne tétovázz ! ne késlekedj !
hisz oly rövid ez a tékozló élet
fogadj karjaidba

ölelj meg
térdre hullva mondom
ezt a fohászt érted