Nem is oly rég néked szedtem
Nem is oly rég néked szedtem kinn a réten minden szál virágot,
felcsillanó két szemedben láttam én a földi boldogságot.
Te voltál az ébredésem, tehozzád fűz minden egyes álmom,
nincs olyan, mit meg ne tennék, amikor a mosolyodat látom.

Meleg nyárra hosszú tél jött, elhervadtak már a szép virágok,
te is olyan messze tűntél, kergetve az illó délibábot.
Százezernyi édes emlék, tudom jól, hogy te is épp úgy bánod,
mikor néha lehunyt szemmel halvány arcom magad előtt látod.

Vége lett a hosszú télnek, újra nyílik virág a határon,
énbennem is újra ébred minden egyes féltve őrzött álom.
Ma is épp úgy visszavárlak, tehozzád száll minden sóhajtásom,
nem tudok már mást szeretni rajtad kívül ezen a világon.

Arcodat látom reggel-este,
látása felrepít a mennybe
lepkeszárnyon.

Éjjel-nappal csak rád gondolok,
megfestik neved angyalok
napsugáron.

Most halkan suttogom rekedten,
soha el nem múló szerelmem
rád találjon.

Ébren élő szerelmes álmok,
mint illatozó szép virágok
rózsaágon.

Ez a világ rothadt alma,
bűnök sötét birodalma.
Rút férgek rágják a testét,
ez fogja okozni vesztét.

Teremtsünk hát új világot,
ültessünk sok szép virágot.
Szóljon a dal szeretetről,
Isten int ránk odafentről.

Akkor ha elhagyom hazám
van valami, mi vigasztal
egy rögöt viszek magammal.

Teljesen nem szakadok el,
megyek azzal a tudattal
egy rögöt viszek magammal.

Még él bennem a szomorúság,
nem megyek túl nagy haraggal
egy rögöt viszek magammal.

Csipetnyi Magyarországot
egy rögöt viszek magammal,
én hazámból egy darabbal.

Majd, ha szemfedél rám borul,
kezemben tartom a rögöt.
Síromon egy virág virul
piros-fehér-zöld fű között.

Ősz ábrázolás versben és tankában…

Taposom az avart, és csak, lassan lépkedek,
Elmúló, nyári, meleg nyomokat keresek.
De, már megjött az ősz, lehullott mind, az a sok-sok levél.
Avarban csendet keresek, de nekem a vihar zenél.

Lábam nyomán sehol virág nekem nem fakad,
Ezt tudomásul veszem… szívem beleszakad.
Még a lelkemben van az izzadós, nyári éj,
Mi, akkor még jó volt, most meg viharos a szél.

Most még nincs olyan hideg és körbe ölel a szél,
Most még jól is esik, amikor az arcomhoz ér.
Bizony reggel már, hűvösen, nagyon gomolygók a ködfoltok,
Tél is lassan erre bandukol, és akkor lesznek hófoltok.
*
Ősz, keveréke
A nyárnak és a télnek.
Érett gyümölcsök.
A nappal szőlőt érlel,
Hajnal kabátot kérlel.
*
Szél nótázgatva
Emlékszik a melegre.
Télről is danol.
A szél melegről dúdol,
Maholnap havat zsúfol.
*
Új köd-szitálás
Érezhető künn, mezőn.
Szél, kórón zenél.
Ködbe borul a határ,
Messze szállt már sok madár.
*
Színek készülnek,
Levelenként sokféle.
Szem-gyönyörködtet.
Sok levél színét váltja,
Szépségének nincs párja.
*
Mező, erdő, a bokrok párásak,
Nyári napsugarak már fáradtak…
Ősz átfesti mindenfelé, tájat,
Nagyon látszik… rozsdássá a fákat.

Bizony lehet, hogy e szépségeket, a könnyektől az öreg nem is látja,
Így lehet, hogy úgy él, nem tudja, hogy ősznek a naptakaró-köd az átka...

Vecsés, 2014. szeptember 27. – Szabadka, 2017. október 15. – Kustra Ferenc József – A verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a verset, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ”Sok levél színét váltja”