Fenn a magasban szárnyalva
Kőröz a magasból szégyenkezve nézi
Odalent van e még számára fészek?
Csak menhely vagy menybemenetel!
Lent talán már az sincs
Harcba nem a Hazáért menne
Lejjebb már nem is süllyedhetne

Emeld fel a fejedet és nézz
Nézz körül tenni mit lehetne
Ajkunkról a szó,hogy Haza
Már nem lesz ki meri,és kimondhatja
Csonka kis országból mind kilép
Odakint rabszolgának áll,itt nincs lét
Csak volt valamikor a magyar merész

Elfogytunk nincs ki a Hazáért
Tenne és tenni merni kész
Inkább megalkuszunk a szolgasággal
Mint itthon azonosuljunk a gazsággal
Lehet már lassan sírni sem merünk
Elhagyjuk a Hazát, inkább menekülünk
Adnánk utolsó csepp vérünk ha tudnánk
Préda a Haza, érte könnyeket hullatánk

Szegény Magyarország,rég szárnya szegett
Kormányunknak kinek ellene tenni kéne
Tesznek inkább érte, legyen elesett
Fent a Nagy Házban vannak nagy lázban
Mesterkednek azon, az országból semmi
Még csak híre se maradjon a Hazából
Megélnének ők jól még kevesebből
Nem vérezne a Haza, számtalan sebből

Nem a vérük, mert nekik már nincsen
Kilopták mi volt, Hazánknak kincse
Degeszre tömnék zsebüket ha lehetne
Marakodnak azon mi a miénk volt
Maguk között felosztanák ha még lenne
Mit tesznek ők a Magyar honért?
Számunkra oly nemes otthonért
Miért ontották vérüket apáink régen
Szabadságért,hazáért, hogy életünk jobb légyen

Majd lettünk a világon a legnagyobb szégyen
Volt és vagyunk kik vérünket adnánk cseppig
Az ő vérükben már nem magyar rejlik
Unokákat ha ültetnek az ölükbe
Hogy mertnek majd nézni a szemükbe?
Elmondani, hogy merik majd nekik
Jutott az ország , koldusbotra miattuk
Szégyen nélkül, hogy mondja el nékik
Szivárvány miattuk, nem Magyar az égen

Nevetésed, mosolyod többet ér a Napnál
Kertem virágai mindent meg adnák
Ha szépségedből nekik többet adnál
Legszebb virágaimnál is,Te vagy a legszebb
Ölelésed közben nyakadba bújva
Magamba szívom illatod újra
Ha távolodom Tőled levegőért kapok

Bizonyos métert Nélküled nem teszek
Élő virágszálam magamnak szedem
Erdőben járva a fák sorfalat állnak
Tisztelegnek, meghajolnak Neked
Erdő, mező virágai királynőre várnak
Széles nagy réten virágok állnak

Elnyúlunk a virágos nagy réten
Arany hajadba sok szép virág kéret
Legyen e virágos nagy rétnek
Általad Tündér az éke
Vigyázva ölellek érintem bőröd
Tündérem Királynőm hajszála ne törjön

Rátapad az ajkam, Királynőm ajkára
Fenséges jó izét semmiért nem adnám
Elszédülök tőle forog velem világ
Tündér Királynőmé e réten valamennyi virág
Mézédes csókjáért csókot kap cserébe
Boldogan borulok Szerelmem ölébe

Elállt az eső
Kitisztult az ég alja
Felhő már nem takarja
Nehezebb lett fáknak lombja
Eső azt jól megmosta
Csillog a víz most rajta
Kisüt a Nap meleget ad
Felszárad lassan minden
Így lesz majd rendben
Rázza tollát a galamb
Megszárítja majd a Nap

Kőröz a fecske szeli útját
Pocsolyában veréb ugrál
Süt a Nap hét ágra már
Pillangó is boldogan száll
Szivárványtól színes a világ
Réten sok gyönyörű virág
Ellepi őket méhek raja
Viszik a virágport haza
Megindul az élet eső után
Örül Bundás ki szalad
Kerget egy másik kutyát

Csillogó vízcsepp hull alá
Megszépül az élet rózsák udvarán
Násztáncot jár a gólya
Éppen párjához guggolva
Pezseg az élet a fűszálak között
Dolgozik hangya,tücsök,sáska
És a kis Katica bogárka
Kinek szép piros pöttyös a ruhája
Tűző napban izzik
Galagonya virágja
Zajlik az élet
Természet lágy ölén

Csillog a víz tükre a Naptól
Apró kis halaktól
Tükrét vízipókok száza
Szántja gyorsan cikázva
Folyik az élet nem siet
Rohanni néki nem lehet
Zöld fakorona lombján
Turbékoló galamb pár
Az idő meg nem áll

Miért nem tiszavirágnak születtem,
Hogy a szerelemnek adjam életem,
Hogy ne legyen idő a fájdalomra,
Amit a szerelem szül a világra.

Miért nem tiszavirágnak születtem,
Hogy szerelem legyen minden percemben,
Hogy meg ne értsem a fájdalmas véget,
Mert veled én nem lehetek eleget.

Miért nem tiszavirágnak születtem,
Hogy majd halál legyen a menedékem,
Hogy ne kelljen ezt megélnem:
Elhagysz engem,kedvesem.

Te adtál életet nekem,
Velem vívtad a harcot.
Mikor a kínod elcsitult,
Az ajkad mosolyra simult
S láttál egy síró arcot.

Igy jöttem a világra én,
Indult a közös élet.
Nálad volt puha otthonom,
de felnőttem s egy szép napon
Elhagytalak téged.

Éltük a magunk életét
Egymástól messze , távol.
Megirtunk sok sok levelet,
S a köztünk lévő szeretet
Uj utakat kovácsolt.

Igy lett, hogy élted alkonyán
A világ másik oldalán
Csendes napjaid éled,

Most én fogom a kezedet
Vezetlek, óvom léptedet,
Amig csak tart az élet.