Nézem a képet, olyan ismerős.
Ódon kapu, kikezdte az idő.
Egyik szárnya sarkig ki van tárva,
Szinte hív,: térj be járókelő.
Mit rejteget a régi ház?
A sötét , hideg lépcsőházba lépek,
Rám zúdulnak a szunnyadó emlékek.


Nézem a képet, hol a tízes házszám?
Az is ilyen volt, száz éves talán.
Kopott falak, az udvaron leander,
Végig gang futott a ház oldalán.
Mit rejtett az a régi ház?
Az ifjúságot! Csupán az volt a titka,
Fürgén szaladtam fel a harmadikra.


A vén ház már csak emlékekben él,
Lebontották és új nő a helyében.
Vele tűntek el sorsok, életek,
Új álmok szállnak a budai szélben.
Kik akkor futva koptattuk a lépcsőt,
Ma tán csoszogva járjuk a világot.
Emlékezünk egy régi kapu láttán
Egy másikra, mely minket ifjan látott.

Néha még álmodom fehér karácsonyról.
Csilingelő szánkó, hulló puha hó,
Konduló harangszó s a meleg szobában
Illatos fenyőfa, aranyos dió.

Szép magyaros ünnep, betlehemes ének
Csak távoli emlék, nosztalgia már.
Új élet, új világ. Más itt a karácsony
Fehér hó helyett az arany napsugár.

Dél keresztje itt a karácsonyi csillag.
Soknyelvü az ének, mégis egy a szív.
Karácsonyfa alatt Jézusváró dallal
Gyertyafényes estén, új csodára hív.

Mindegy, hogy hol élünk, merre vetett sorsunk,
Betlehemes ének egymáshoz vezet.
Szeretünk mindenkit, mindent megbocsájtunk
És szívből kivánunk boldog ünnepet.

Versem aranyifja (nevezzük Gergőnek)
Nincsen híján önbizalomnak, erőnek.
Nem nevezhetném őserőnek erejét,
Szteroiddal tömi szép nagy kerek fejét.

Tetőtől talpáig tömör vázszerkezet.
Taréjfrizurája egy külön fejezet.
Ahova odacsap, olaj törhet elő,
Köztiszteletnek örvendő verekedő.

Csupasz széles vállán számtalan tetkója,
Biztos mindnek akad mondanivalója.
Fülében, orrában belelőtt karikák,
Körberöhögném, de félem a kritikát.

Kerülendő inkább világos nappal is.
Kivert kutya módra alantasan hamis.
Hogyha létezésed ütközik elvével,
Te is ütközésbe kerülhetsz öklével.

Próbálná leplezni, de agya alig vág,
Kopott mint a rajta levő farmernadrág.
Azért írástudó, hisz járt iskolába,
És úgy tudja ő egy szemétdomb királya.

Lehet, hogy szemétdomb ahol élsz egykomám.
Neked valóbb helyen lehetnél fenn a fán.
Elnézve gondoktól barázdált arcodat,
Ha rajtad múlik a szemét örök marad

Hogyha már elmúltál legalább egyéves,
És épp kedved támad egy kis nevetéshez,
Melegen ajánlom alábbi pár sorom.
Vigyázz kész és rajta: kíméletlen ontom.

Kacskaringós út fut nyugatról keletre.
Mákvirág virágzik hosszában mellette.
Az úton is látok egy szép mákvirágot,
Ő Ödön. Elindul, hogy lásson világot.

Egy másik út nyugatról halad keletre.
Az ökörnek épp poroszkálni van kedve.
Így hát ez az út már ott van őalatta.
Még fütyörészik is keletre haladva.

Van egy harmadik út északról dél felé.
Kocsi zötyög rajta, nincs fogva ló elé.
Ennek az útnak van némi kis lejtése,
Ezért nincs a kocsinak lóra szüksége.

Csoda lenne, ha nem lenne negyedik út,
Amely véletlenül délről északra fut.
Tetszik, vagy nem tetszik, itt senki sem halad.
Kezdi is unni az út a dögunalmat.

Három út három utasa tart egyfelé.
Hogy majd találkoznak, egyik sem sejtené.
Pedig de. Mert három vándor három útja,
Beletorkollik a most még üres útba.

Már látja is egymást Ödön és az ökör.
Meleg van, elkélne most egy vizes vödör.
Útjuk a kereszteződésnél összeér,
És előgördül a lelassuló szekér.

Ödönszem, ökörszem egyszerre felcsillan,
Hiszen van bőven hely az üres kocsiban.
Urasabb a kaland kerékkel alattuk,
Csak akad egy gond, hogy innen nem lejt az út.

Sajnos patthelyzet,- ők ülnek a kocsi áll.
Az ökör nyugisan, Ödön nem, ő leszáll.
Ez kell az ökörnek, rádobja a hámot,
Érdekesebb szitut ember még nem látott.

Gázt ad az ökör egy ostorcsattintással,
Indul Ödön, nem húz ujjat kocsisával.
Az apró karaván elindul északra,
Északon alszanak már holnap éjszaka

Végtelen mezőben komor embertömeg.
Asszonyok, férfiak, fiatal és öreg.
Hatalmas áradat szótlan szempártenger.
Jobb sorsra érdemes több milliárd ember.
Eljöttek, itt vannak. Az okát ki tudja.
Válaszként; nehezül a csend ólomsúlya.
Középen csupasz kör, karéjba azt állják.
Ahogy a nézők az előadást várják.
Alázattal teli szent visszafogottság.
Itt valami készül- szinte bizonyosság.

Hatalmas dörrenés törte meg a csendet.
A porond izzani, púposodni kezdett.
Rövid hatásszünet, majd alakot öltött:
A kör közepében megjelent az ördög.
Újabb dörej hallik, gyomorba markoló.
Az égbolt kigyullad, alján egy tűzgolyó.
Aláereszkedik, szelídül, földet ér.
A fényliftajtóból előlép a tündér.
Pillantáscseréjük néma vérszerződés.
Ugyanazért jöttek: A földet megmentsék.
A legördögibb ördög, s a legtündérebb tündér
Nekilátott helyrehozni sok évszázad bűnét.
Minden helyrekerül, nekik ez apróság.
Varázs ellen nem ellenszer a gyarlóság.
Epilógvillanás, s eltűnt a jelenés.
A bús embertenger egy néma döbbenés.
Nyugalmas békesség szállta meg a földet.
Életkedv töltött meg több milliárd lelket.
E perctől számítva már törvényerejű:
Az ember-fogalom csak csupa nagybetű.

Éppen erre járó titkos idegen.
Te, ki áthajózol évezredeken.
Láttál-e már ilyet útjaid során?
Épült már göröngyből buja kánaán?
Ugye jösz még erre, érdekel jövőnk?
Mi lesz ha már nem lesz bűvös jótevőnk?
Megéri vajon az épp hozzánk szabott
Bolygóhajékunk a jövő századot?