Nem illik mondani senkinek,
Hát elfecsegem mindenkinek:
Hogy a lélek sötét éjszakája
A józan észnek kín halála.
Hol csak tapogatsz a sőtétbe
Az őrület tüskés őlébe,
Mely viharos sorsod vergődése.

Nem illik mondani senkinek,
Hát elfecsegem mindenkinek,
Hogy azok az okos intézmények,
melyek tudásuk alapján tekintélyek,
Gyakran vakul spekulálnak
És ritkán tudják mit csinálnak,
Hát veled akkor miként bánnak?

Nem illik mondani senkinek,
Hát elfecsegem mindenkinek:
Az őrületed bonyolult kezdete
Gondolataid zagyva serege:
Rém álmaidnak valósága,
Az élet örömöd cáfolása,
És gyötört lelked kitárása.

Nem illik mondani senkinek,
Hát elfecsegem mindenkinek.
Csak ha teljesen ki vagy ürítve
Remélhetsz elvárt üdvödre,
Mielőtt fény hatna a lelkedbe
És öröm születhet szívedbe,
Mert az élet ezt így rendelte.

Gyermekkorom emlékei közé tartozott,
hogy vidámak leszünk és boldogok.
Gyermekkorom képei már rég elhagytak.
Vágyaim, álmok immár hallgatnak.

Sors vihara cibálta szét a tetteket.
Ez legyen a vége? Az nem lehet!
Nem gyűrhet le engem a sötét félelem.
Adj hitet, erőt nekem Istenem!

Néha

Néha összetévesztem
a mentális lázat ihlettel
és aztán törölnöm kell számtalan
oldalnak szövegezett törmelékét.
Mint Eliot mondta “egy száraz hónap
öreg embere” leszek “száraz
aggyal egy száraz évszakban”.

Se baj,
mert az élet nedve
- mint egy tekercselő kígyó -
még mindig táplálja a tudás fáját,
- és csodák csodája -
még egyszer láthatom
a rímet, a ritmust és az értelmet.


Szemtől szemben

Most, hogy öregszem,
és dér jelei
kezdenek mutatkozni
ritkuló hajamban,

végre szemtől szemben
kerülök magammal.
Képeket helyezek egymásba
azokból az időviselt én-ekből,

és számtalan magam-okból,
melyek által erőt nyerek,
és együtt összes egyéniségeimmel
bátran fontolgatom

a halál végzetes kapuját
melynek küszöbén állok,
és azt remélem hogy lényem
igazi természetével összeolvadok.


Elengedés

Szükségem van elengedni
nem csak viharos és zavaros múltam,
de minden birtokló pillanatot
idő-kötött jelenemben.

Égjen minden neheztelés, régi sajnálkozás,
elhalasztott lehetőség, elhamarkodott választás,
a halványuló memóriám temetési
máglyája tisztító tüzében.

Égjenek nem csak azok a csekély feszengések,
elhanyagolások, bizonytalanságok és félelmek,
de szintén azok a szenvedélyes pillanatok
melyek csak a különálló büszkeségem táplálták.

Örömömnek ne legyen más oka
mint azért mert süt a nap; kék az ég;
a pár szeretetteim kik még megmaradtak;
és a toll-könnyű szívem ha meghalok.

Dél-Afrikából magyarul

Bár fontos a születésed helye,
és nem szabad elfelejteni hazád,
gondolj arra hogy lelked
a szívedben van rejtve,
és bárhova is sodor viharos sorsod,
csak te hallhatod életed sajátos szavát.

Mindegy hogy hol vered fel sátrad,
vagy hol építed új fészkedet,
adósa vagy rabja ne legyél senkinek.
Magadban keresd mindennek értelmét.
E módon mindig magad ura maradsz,
és szívednek hű útja után haladsz.

Láttad nagy királyok rút bukását.
Szende szüzek erényének romlását.
Hallottál csatatéren halálsikolyt.
Hullámzó hangzavarban csendes tébolyt.

Nagy, büszke bérced méltósággal áll itt.
Világnak búja, derűje nem csábít.
Csak vihar tépázza meg a hegytetőt,
mely csókod lehelte éggel egybenőtt.

Látni fogod még jövő szenvedését.
Még szunnyadó, új hitek ébredését.
Sírásra fakaszt majd búnak emléke,
mely hegyoldalról patakként árad le.

Látni fogsz te még szépet, felemelőt.
Vidám aratókkal teli búzamezőt.
Szerelmes dalt éneklő deli legényt.
Magas, büszke bércekről írt költeményt.