Idő 
Értékelés 
Értékelés Mikor megszülettem, nagy vár állott,
Megöregedtem, már majd' elmállott.
Nincsen már belőle, csak kőhalom,
Ahogy nincs menedék… csak fájdalom.
Komor, háborús éveket éltem meg,
Nem volt benne mese, csak élet… beteg.
Pedig váram oltalmat adhatott volna,
Ha hagyják, hogy éljek, mint a magam ura!
Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
Nem lázadtam, azt hittem, ez így van jól,
Már tudom, együttműködtem, de nem jól.
Együttműködésből alávetettségem lett
És ez a mocskos élet nyakig eltemetett.
Így mindig alulról szemléltem a világot,
De ott lenn bizony nem osszák a boldogságot.
Korlátlanul együttműködni dőreség, hiba.
Más igazának alá vetni magad, balgaság.
Egyensúlyt keresni tudni kell, hogy kalyiba
Ne dőljön össze, ne legyen ez a csalfaság.
Még élek? Főm felett, ah, a sírhantom tornyosul?
Élet kérdésein merengek, filozofálok.
Élet zaját még hallom, ez látomásomul
Szolgál, ihlet, hogy még élek, s valaki vagyok?
Lelkemnek égő éhe kerget a térre,
Hogy ott tán’ hátha, friss levegőt kaphatok,
De sohasem… ott sem nézhetek az égre,
Mert így vagyok, levegőt sem igen kapok.
Kiégett lelkem, majd összerogy és vége,
De sorsom még van, életben, a mában tart.
Nekem a saját rom életem a kolonca, része,
Élettől jussot nem is kapok, csak folytonos vihart.
Még a téren sem nézhetek fel az égre
Én balga, itt sem nézek mélyen másoknak
Mert így alakult az én sorsom… a szemébe!
Nincs holnapom… megfelelek elvárásoknak.
Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
De sorsom még van, életben a mában tart.
Bár jussot nem kapok, csak folytonos vihart.
Lelkemnek égő éhe kerget a térre…
Még a téren sem nézhetek fel az égre…
Vecsés, 2011. október 17. - Kustra Ferenc József
Megöregedtem, már majd' elmállott.
Nincsen már belőle, csak kőhalom,
Ahogy nincs menedék… csak fájdalom.
Komor, háborús éveket éltem meg,
Nem volt benne mese, csak élet… beteg.
Pedig váram oltalmat adhatott volna,
Ha hagyják, hogy éljek, mint a magam ura!
Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
Nem lázadtam, azt hittem, ez így van jól,
Már tudom, együttműködtem, de nem jól.
Együttműködésből alávetettségem lett
És ez a mocskos élet nyakig eltemetett.
Így mindig alulról szemléltem a világot,
De ott lenn bizony nem osszák a boldogságot.
Korlátlanul együttműködni dőreség, hiba.
Más igazának alá vetni magad, balgaság.
Egyensúlyt keresni tudni kell, hogy kalyiba
Ne dőljön össze, ne legyen ez a csalfaság.
Még élek? Főm felett, ah, a sírhantom tornyosul?
Élet kérdésein merengek, filozofálok.
Élet zaját még hallom, ez látomásomul
Szolgál, ihlet, hogy még élek, s valaki vagyok?
Lelkemnek égő éhe kerget a térre,
Hogy ott tán’ hátha, friss levegőt kaphatok,
De sohasem… ott sem nézhetek az égre,
Mert így vagyok, levegőt sem igen kapok.
Kiégett lelkem, majd összerogy és vége,
De sorsom még van, életben, a mában tart.
Nekem a saját rom életem a kolonca, része,
Élettől jussot nem is kapok, csak folytonos vihart.
Még a téren sem nézhetek fel az égre
Én balga, itt sem nézek mélyen másoknak
Mert így alakult az én sorsom… a szemébe!
Nincs holnapom… megfelelek elvárásoknak.
Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
De sorsom még van, életben a mában tart.
Bár jussot nem kapok, csak folytonos vihart.
Lelkemnek égő éhe kerget a térre…
Még a téren sem nézhetek fel az égre…
Vecsés, 2011. október 17. - Kustra Ferenc József
Eredeti Baso féle stílusban…
Gyors, zuhanó a
Naplemente. Vaksötét.
Száradt kóró sor.
*
Est, sötét álarc!
Hajnal, csipkézett fátyol…
Suhogó fenyves.
*
Ködös pirkadat.
Délelőtt csendes eső.
Korai alkony.
*
Dús, harmatos rét,
Fecskék elköltözőben.
Lanyhuló alkony.
*
Hideg fényt áraszt,
Fakó ezüstös csillag.
Hideg szél támad.
*
Hold mosolyog,
Felölti csillag díszét.
Fönt fagyoskodik.
*
Holdfényragyogást
Esőfelhők takarják.
Hűlőn szemerkél.
*
Hűvös éjszaka,
Csendben oson, reggelbe.
Szüret napja jött.
*
Késő-hajnal fény
Múlt éjszaka gyászával…
Ködfoltos reggel.
*
Füvek, harmatot
Könnyeznek, kora reggel.
Kutyaugatás.
*
Reggeli fagyban,
Tömeges levélhullás.
Avar vastagszik.
*
Minden ködbe vész,
Fák és bokrok bujkálnak.
Hideg ködpára.
*
Idő, már csalód…
Reggel már hűs, majd meleg.
Gyors a megfázás.
*
Összehúzta már
Magát a gőgös hőség.
Jön hajnali dér.
*
Kaszált fű illat,
Körbe öleli mezőt.
Fog és nem ereszt.
*
Fák, csupaszulnak,
Reggeli dér lep mindent.
A varjak, kórón.
*
Ködálarcban jő
Reggel… hajnalpirkadat.
Didergős idő.
*
Szakadt pókhálót,
Hűvös szél még tépdesi.
Néha, nem is fúj.
*
Hideg napsütés…
Fenyőfalomb, kacsingat.
Pókháló hárfa.
*
Barack csengőket
Lenget a viharos szél.
Pálinka-főzés.
*
Gyümölcsöt ijeszt
Hűvös szél. Gyorsabb érés.
Polc. Befőtt hegyek!
*
Száraz szagú rét,
Búza torzs’ között, egér.
Éhség ideje.
*
A rét felett köd
Dagonyázik. Vakítón.
Kihalt csendesség.
*
Már szellő dala
Is szomorúságot zúg.
Levelet mozgat.
Vecsés, 2015. szeptember 16. – Kustra Ferenc József - 3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!
Gyors, zuhanó a
Naplemente. Vaksötét.
Száradt kóró sor.
*
Est, sötét álarc!
Hajnal, csipkézett fátyol…
Suhogó fenyves.
*
Ködös pirkadat.
Délelőtt csendes eső.
Korai alkony.
*
Dús, harmatos rét,
Fecskék elköltözőben.
Lanyhuló alkony.
*
Hideg fényt áraszt,
Fakó ezüstös csillag.
Hideg szél támad.
*
Hold mosolyog,
Felölti csillag díszét.
Fönt fagyoskodik.
*
Holdfényragyogást
Esőfelhők takarják.
Hűlőn szemerkél.
*
Hűvös éjszaka,
Csendben oson, reggelbe.
Szüret napja jött.
*
Késő-hajnal fény
Múlt éjszaka gyászával…
Ködfoltos reggel.
*
Füvek, harmatot
Könnyeznek, kora reggel.
Kutyaugatás.
*
Reggeli fagyban,
Tömeges levélhullás.
Avar vastagszik.
*
Minden ködbe vész,
Fák és bokrok bujkálnak.
Hideg ködpára.
*
Idő, már csalód…
Reggel már hűs, majd meleg.
Gyors a megfázás.
*
Összehúzta már
Magát a gőgös hőség.
Jön hajnali dér.
*
Kaszált fű illat,
Körbe öleli mezőt.
Fog és nem ereszt.
*
Fák, csupaszulnak,
Reggeli dér lep mindent.
A varjak, kórón.
*
Ködálarcban jő
Reggel… hajnalpirkadat.
Didergős idő.
*
Szakadt pókhálót,
Hűvös szél még tépdesi.
Néha, nem is fúj.
*
Hideg napsütés…
Fenyőfalomb, kacsingat.
Pókháló hárfa.
*
Barack csengőket
Lenget a viharos szél.
Pálinka-főzés.
*
Gyümölcsöt ijeszt
Hűvös szél. Gyorsabb érés.
Polc. Befőtt hegyek!
*
Száraz szagú rét,
Búza torzs’ között, egér.
Éhség ideje.
*
A rét felett köd
Dagonyázik. Vakítón.
Kihalt csendesség.
*
Már szellő dala
Is szomorúságot zúg.
Levelet mozgat.
Vecsés, 2015. szeptember 16. – Kustra Ferenc József - 3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!
Eredeti Basho féle stílusban…
Szellő se mozdul,
Fán, fakult levélke lóg.
Hervadó élet.
*
Halálát sírják
Tarka-virágos rétek.
Kókadt pipacsok.
*
Lombhullatóként,
Fák növelik az avart.
Puha lépések.
*
Költöző madár
Jegyet vált és szárnyra kél.
Itten hideg lesz.
*
Kutya bundája,
Elkezd megvastagodni.
Melegen-tartó.
*
Nap nem süt már úgy,
Mint kinn a réten, régen.
Minek napernyő.
*
Úgy átváltoznak
Levelek. Színesednek.
Ezerféle szín.
*
Ritkás levelek
Kontúrja földön. Árnyak.
Harmat fölszárad.
*
Eső jön, széllel,
Mi kerget falevelet.
Sárosak utak.
*
Szélpapa zenél
Villanydrót-gitár húron.
A hűvöst söpri.
*
Szárnyait, meleg
Már, hóna alá csapta.
Hűvös hajnalok.
*
Fenyő ágai
Csak lengedeznek, zölden.
Sok a pókháló!
*
Szikrázik a fény,
Hűlt avar borít földet.
Térdre esik táj.
*
A melengető
Nap sugara, már bágyadt.
Érzett lehűlés.
*
Nap, koraesti
Fák bíbor ékessége.
Száradt levelek.
*
Könnyű szél markol,
Őszibarackfa ágat!
Lehullott gyümölcs…
*
A pókhálók már
Lakatlanok, de légy sincs.
Érett szilvafürt.
*
Szilva és szőlő,
Finom, szedegetni jó.
Rozsdásodó zöld…
*
Szőlőlevélen
Döngicsélnek darazsak.
Szüretidő van.
*
Lehulló alkony,
Hordó dongák konganak.
Must már forrni kezd.
*
Kis esőcseppek
Hullanak le az égből.
Földi helyükre.
*
Fecskék és gólyák,
Már hosszú úton vannak.
Majd visszajönnek.
*
Szél pengeti a
Múlás végső zenéjét.
Viharos dallam.
Vecsés, 2015. augusztus 10. – Kustra Ferenc József - 3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!
Szellő se mozdul,
Fán, fakult levélke lóg.
Hervadó élet.
*
Halálát sírják
Tarka-virágos rétek.
Kókadt pipacsok.
*
Lombhullatóként,
Fák növelik az avart.
Puha lépések.
*
Költöző madár
Jegyet vált és szárnyra kél.
Itten hideg lesz.
*
Kutya bundája,
Elkezd megvastagodni.
Melegen-tartó.
*
Nap nem süt már úgy,
Mint kinn a réten, régen.
Minek napernyő.
*
Úgy átváltoznak
Levelek. Színesednek.
Ezerféle szín.
*
Ritkás levelek
Kontúrja földön. Árnyak.
Harmat fölszárad.
*
Eső jön, széllel,
Mi kerget falevelet.
Sárosak utak.
*
Szélpapa zenél
Villanydrót-gitár húron.
A hűvöst söpri.
*
Szárnyait, meleg
Már, hóna alá csapta.
Hűvös hajnalok.
*
Fenyő ágai
Csak lengedeznek, zölden.
Sok a pókháló!
*
Szikrázik a fény,
Hűlt avar borít földet.
Térdre esik táj.
*
A melengető
Nap sugara, már bágyadt.
Érzett lehűlés.
*
Nap, koraesti
Fák bíbor ékessége.
Száradt levelek.
*
Könnyű szél markol,
Őszibarackfa ágat!
Lehullott gyümölcs…
*
A pókhálók már
Lakatlanok, de légy sincs.
Érett szilvafürt.
*
Szilva és szőlő,
Finom, szedegetni jó.
Rozsdásodó zöld…
*
Szőlőlevélen
Döngicsélnek darazsak.
Szüretidő van.
*
Lehulló alkony,
Hordó dongák konganak.
Must már forrni kezd.
*
Kis esőcseppek
Hullanak le az égből.
Földi helyükre.
*
Fecskék és gólyák,
Már hosszú úton vannak.
Majd visszajönnek.
*
Szél pengeti a
Múlás végső zenéjét.
Viharos dallam.
Vecsés, 2015. augusztus 10. – Kustra Ferenc József - 3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!
Dideregnek a levelek
hűvös őszi szélben,
lassan peng az idő húrja
szerteszét tört fényben.
Álmodni készülnek a fák
gyűl alattuk avar,
fülükbe altatót susog
a tél tolta vihar.
Fa odvába mókus gyűjti
téli betevőjét,
csinosítja, kibéleli
puha menedékét.
Szarvas túrja avar alját
makkot szed a földről,
büszke fejét égnek veti
nem gondol jövőről.
Szeretem elnézni őket,
így őszi reggelen.
Csendes, puha látványukra
a lelkem megpihen.
hűvös őszi szélben,
lassan peng az idő húrja
szerteszét tört fényben.
Álmodni készülnek a fák
gyűl alattuk avar,
fülükbe altatót susog
a tél tolta vihar.
Fa odvába mókus gyűjti
téli betevőjét,
csinosítja, kibéleli
puha menedékét.
Szarvas túrja avar alját
makkot szed a földről,
büszke fejét égnek veti
nem gondol jövőről.
Szeretem elnézni őket,
így őszi reggelen.
Csendes, puha látványukra
a lelkem megpihen.
Ősszel… az életben is… versben, HIAQ –ban és apevában.
Az idő csak halad, folyvást, lustán lépeget,
A vihar meg lecsap, engedélyt nem kéreget.
*
Az idő szeszélyes,
Kicsit nyár, majd vihar tombol.
Fázós magány vacog.
*
Az életben a saját forgószelem pusztít, akarattal,
És nem fekszem le egyedül, csak a társammal, a haraggal.
*
Egy
Pillanat
Műve volt.
Mennykő zúzta
Létem értelmét.
*
Hajnalhasadás ideje is rendben elérkezik,
De, a viharfelhők, látni ezt miért nem engedik?
*
Hűvös reggel rémlik,
Dühös felhők eget szegik.
Könny áztatta szemek.
*
Majd’ egész életemben keserű íz volt a létem,
Mondják is az okosok, gyermekként traumát éltem…!
*
Kín,
Bánat,
Ételem,
Italom volt.
Gondok terheltek.
*
Ilyenkor már a festő, nem veszi elő a vásznat,
De, én még rakosgatom magasra… az emlék-vázat.
*
Színek odavesztek,
Lehulltak, színes levelek.
Elveszett remények.
*
Engemet, úgy tűnik, hogy immár senki sem szeret!
Azt mondjátok ártok nektek! Látom, nem eleget!
*
Sok
Év múlt
Magányban.
Estem, keltem
Jobbat reméltem.
*
Kabátot adott rám az ősz, ma kora reggel,
Napközben meg, letámadott a szél-sereggel.
*
Hinti ködét az ég,
Tejfehér fátyol nem oszlik.
Útvesztő... nincs kiút.
*
Én vagyok, ki sok hibát vétett, Te is így véled?
Én vagyok ki rossz utakon járt? De, ki nem téved?
*
Nem
Tudom
Mi a nagy
Vétkem, hogy ezt
Kaptam cserébe...
Már
Fogytán
Reményem,
Jegyet kérek,
Csak... egy-irányba.
*
A hegyekben havazik, ne is keressük az okát,
Nemsokára az Alföld is megkapja… az áldóját.
Vecsés, 2016. december 20. – Szabadka, 2017. december 2. – a verset én írtam, a HIAQ –kat és az apevákat, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A kiegészítők összefoglaló címe: Lehetett volna másképp is.
Az idő csak halad, folyvást, lustán lépeget,
A vihar meg lecsap, engedélyt nem kéreget.
*
Az idő szeszélyes,
Kicsit nyár, majd vihar tombol.
Fázós magány vacog.
*
Az életben a saját forgószelem pusztít, akarattal,
És nem fekszem le egyedül, csak a társammal, a haraggal.
*
Egy
Pillanat
Műve volt.
Mennykő zúzta
Létem értelmét.
*
Hajnalhasadás ideje is rendben elérkezik,
De, a viharfelhők, látni ezt miért nem engedik?
*
Hűvös reggel rémlik,
Dühös felhők eget szegik.
Könny áztatta szemek.
*
Majd’ egész életemben keserű íz volt a létem,
Mondják is az okosok, gyermekként traumát éltem…!
*
Kín,
Bánat,
Ételem,
Italom volt.
Gondok terheltek.
*
Ilyenkor már a festő, nem veszi elő a vásznat,
De, én még rakosgatom magasra… az emlék-vázat.
*
Színek odavesztek,
Lehulltak, színes levelek.
Elveszett remények.
*
Engemet, úgy tűnik, hogy immár senki sem szeret!
Azt mondjátok ártok nektek! Látom, nem eleget!
*
Sok
Év múlt
Magányban.
Estem, keltem
Jobbat reméltem.
*
Kabátot adott rám az ősz, ma kora reggel,
Napközben meg, letámadott a szél-sereggel.
*
Hinti ködét az ég,
Tejfehér fátyol nem oszlik.
Útvesztő... nincs kiút.
*
Én vagyok, ki sok hibát vétett, Te is így véled?
Én vagyok ki rossz utakon járt? De, ki nem téved?
*
Nem
Tudom
Mi a nagy
Vétkem, hogy ezt
Kaptam cserébe...
Már
Fogytán
Reményem,
Jegyet kérek,
Csak... egy-irányba.
*
A hegyekben havazik, ne is keressük az okát,
Nemsokára az Alföld is megkapja… az áldóját.
Vecsés, 2016. december 20. – Szabadka, 2017. december 2. – a verset én írtam, a HIAQ –kat és az apevákat, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A kiegészítők összefoglaló címe: Lehetett volna másképp is.
