Nem igazán értem, s ezért kérdem, miért nem
lehet elcserélnem az életem az álmomra.
Mert az jobb volna számomra, ha valaki valami csodával áthozna, azon csodálkozna, mért van a változás csodás hatása, lelkiismerettel kárhozva.
Hisz vihet bárhova az út, a fény az alagút végén még soha ki nem hunyt. Hiába kezdesz háborút, hiába bátorítasz kiskorút vagy nagykorút, az ember soha el nem téved, várja őt a nagykörút. Az örökös körforgás.

Már pár terved felborult. Mint forgács, hullik szét a bogrács, a bomlás és a romlás lesz úrrá majd mindenen, emberek milliói kérdik : Mért tetted ezt istenem?! De nem ő volt a hibás, így hát nincs más megoldás, minthogy segítek másokon, még ha nincs is erre más okom, csak hogy megmentsem a világot, mit egy féreg vagy az ördög, nevezzem bárhogy, kirágott! Akkor is meg kérdezem a sérülttől hogy ki bántott.

Ez lesz az az állapot, beláthatod, az érvládát bezárhatod és áldhatod azt a napot, mikor önként, isten hírnökeként egy kis hitet át adok, amíg bele nem fáradok, amíg még felállhatok, legyen bármekkora az árok, felállok, a gödörből kimászok, és betemetem, a magokat elültetem, benn a földben a jövő, mint facsemete megterem, míg fejlődik figyelgetem, öntözöm és megmetszem, pár szélvihar elkerülhetetlen, azoktól is megmentem, és ha mindent megtettem, hagyom had növekedjen, magától bontson lombot egy fejlettebb életben.

Elszorul a torkom, fájó sírás fojtogat,
elrontotta valami talán a napomat?
Egyre jobban érzem, hogy szorítja mindenem,
nem tehetek semmi mást, hagyom, kiengedem.

Esőcsatornáim egyre jobban megtelnek,
mint a vulkán a földből a felszínre törnek.
Erőt vesz rajtam, visszatartani nem tudom,
sírj tovább, csak sírj, a lelkemet nyugtatgatom.

Nem vagyok most boldogtalan, bánat sincs bennem,
miért áztatom hát a testem és a lelkem?
Egy mosoly fut át rajtam, boldogságot érzek,
sírni most oly jól esik, ezek örömkönnyek.

Birtoklok én valami szépet,
Csak el ne veszítselek téged.
Sok rossz dolgon keresztül mentem,
El se tudod képzelni mit tettem.
Rossz belegondolni hogy elmész,
De hidd el meg kell gondolni és kész.
Birtokolni szeretnélek téged,
Megtennék mindent érted.
Volt sok jó is az egészben,
De hiába ezt megértem.
Veled szeretnék lenni,
Elmenni veled és boldogan élni.
Hidd el nagyon szeretném,
Kérlek hozd vissza ami az enyém.
Bárcsak újra itt lennél,
Újra meg Újra? Biztos megtennéd?

Tudsz szeretni? Hogyan kell azt?
Szeretet az, amelyet adsz?
Kapsz szeretetet? El tudod fogadni?
Ki adja és mikor? Mit kell érte tenni?

Mit kaptál? Fülbevalót, nyakláncot?
S ezzel az arcodra egy ráncot?
Mit adtál? Egy inget, egy nyakkendőt?
Vettél már Neki vagy tizenkettőt!

Mit kaptál? Egy csodálatos utazást?
Készülődést, idegzsábát, egy jó adag rohanást?
Mit adtál? Egy szép cipőt, olyan divatosat?
Vedd végre le az arcodról az álarcodat!

Mit kaptál? Jegygyűrűt, házasságot?
Nem kapod meg ezzel a boldogságot!

Állj meg és gondolkodj, mit is kéne adni?
Adj valami olyat, mivel nem akarsz birtokolni!
Állj meg és gondolkodj, mit is kéne kapni?
Kapj valami olyat, amiért semmit nem kell adni!

Állj meg és gondolkodj, csak fogd meg a kezét,
öleld át és szeresd, érezd teste melegét!
Állj meg és gondolkodj, engedd szabadon repülni,
ne hagyd Őt egy kalitkában évekig szenvedni!

Állj meg és gondolkodj, mit szeretne kapni?
Csak szeresd és szeresd, s ezt őszintén tudd adni!

Pirkad a hajnal, álmos a reggel,
ülünk a parton, bóbiskoló fejjel.
Csendes a tenger, a hullámok még alszanak,
a fénye fel-felcsillan a felkelő napnak.

Sima a víztükör, erőtlen a szél,
elbújt valahol, tán valamitől fél?
Ameddig a szem ellát, csak víz szökik a szemünkbe,
Istenem ezt hogy csináltad, hogy jutott ez eszedbe?

Hét nap alatt teremtettél egy csodálatos világot,
mindent, szemmel láthatót, s amit a szem még nem látott.
Adtál csodás természetet, Tengert, Földet, Gyönyört,
mely, ha csendes simogat, de háborogva gyötör.

A horizonton előbújik álmosan a napsugár,
simogatja már az arcunk, egyre magasabban jár.
A tenger is felébred éjszakai álmából,
hunyorog az aranyló Nap tündöklő sugarától.

Langyos szellő kóstolgatja a Tenger sós vizét,
lassan-lassan érezzük a felkelő Nap melegét.
A Tenger már füröszti a mosolygó Nap sugarát,
s az arcunkat melegíti a tengerszagú napsugár.