Nyuszkó most az éra-gazda!
Sok itt a locsolkodó banda.
Én is egy vagyok a sok közül,
Kapok-e már sonkát kenyerestül?
Aztán meg még, csak a szám ízéért, ennék még süteményt,
No, meg kévét is innék, meg valami italféleményt!
Érzem, tele már a pocim, biz' csak előkapom!
Jaj! Látom a szemeteket… akkor előadom:
Hervadt virágok!
Szomjoltáshoz parfüm kell.
Locsolkodhatok?
Vecsés, 2017. június 26. – Kustra Ferenc József
Sok itt a locsolkodó banda.
Én is egy vagyok a sok közül,
Kapok-e már sonkát kenyerestül?
Aztán meg még, csak a szám ízéért, ennék még süteményt,
No, meg kévét is innék, meg valami italféleményt!
Érzem, tele már a pocim, biz' csak előkapom!
Jaj! Látom a szemeteket… akkor előadom:
Hervadt virágok!
Szomjoltáshoz parfüm kell.
Locsolkodhatok?
Vecsés, 2017. június 26. – Kustra Ferenc József
Van, hogy láng vadul kisarjad a szürke hamu alatt,
Ami aztán, amorffá kormozza a maradt falat.
Vadonatúj hóember eladó,
És házilag összeállítandó!
Az árnyas szobámban sok meleg napfény, hirtelen összegyűlik,
A sivatagi kaktuszom már elszáradt, most gyorsan kinyílik…
Míg egy szép barnamedve, a bokrosban a somot legelészi,
Addig tán’ fölséges öröm lesz, ha csendben messzire tudsz futni…
Ha a csóka, szemet vetett a fénylő szemlencsédre,
Vesd magad hasra és élvezd, hogy milyen a sötétben.
Van tojásunk, sonkás tojást csinálhatnánk,
De a hűtőnk üres, nincs egy szelet sonkánk.
Egykedvű lett már minden megálmodott álmunk…
Szenvedélyes lesz tűz, még lobbanásra várunk.
Mostanában több mint rongáltan és rossz passzban vagyok
És magam alatt, égig érő mélységekben… lakok.
A szakítás talán lehet kedves a szívünknek,
De, mindenképpen szomorú a bánó lelkünknek.
A téma, figyeld, mind az utcán hever,
Ha felismered, majd lábadról lever!
Az életben érheti bármekkora, sorsfordító tragédia is a peches embert,
Valami kimozdítja lelkiállapotából, változtatásra, cselekvésre késztet…
Utólag kiderül, ebben a vigasztaló humor, gyógyító ereje bőszen részt vett.
Vecsés, 2019. január 3. – Kustra Ferenc József
Ami aztán, amorffá kormozza a maradt falat.
Vadonatúj hóember eladó,
És házilag összeállítandó!
Az árnyas szobámban sok meleg napfény, hirtelen összegyűlik,
A sivatagi kaktuszom már elszáradt, most gyorsan kinyílik…
Míg egy szép barnamedve, a bokrosban a somot legelészi,
Addig tán’ fölséges öröm lesz, ha csendben messzire tudsz futni…
Ha a csóka, szemet vetett a fénylő szemlencsédre,
Vesd magad hasra és élvezd, hogy milyen a sötétben.
Van tojásunk, sonkás tojást csinálhatnánk,
De a hűtőnk üres, nincs egy szelet sonkánk.
Egykedvű lett már minden megálmodott álmunk…
Szenvedélyes lesz tűz, még lobbanásra várunk.
Mostanában több mint rongáltan és rossz passzban vagyok
És magam alatt, égig érő mélységekben… lakok.
A szakítás talán lehet kedves a szívünknek,
De, mindenképpen szomorú a bánó lelkünknek.
A téma, figyeld, mind az utcán hever,
Ha felismered, majd lábadról lever!
Az életben érheti bármekkora, sorsfordító tragédia is a peches embert,
Valami kimozdítja lelkiállapotából, változtatásra, cselekvésre késztet…
Utólag kiderül, ebben a vigasztaló humor, gyógyító ereje bőszen részt vett.
Vecsés, 2019. január 3. – Kustra Ferenc József
Jeges a hajnal,
Ködfátyol-bajjal.
Trén-ló reszketve fázik.
Orosz… orgonán játszik.
Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
Sok az orosz rohamozó,
Lépése nem rogyadozó...
Aknavetős zárótűz,
És nehézágyú-sortűz.
Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
Behallik a hó reccsenés,
Itt biz' nincsen víz csöppenés.
Kintről hallani a hó roppanást,
Bent át kell élni az álmodozást.
Abba kéne már hagyni mocorgást.
Kis elalvás…
Kis álmodás…
Priccsnyikorgás.
Orosz oldalról máris lőnek,
Kiket eltaláltak hörögnek.
Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
Mert, még van itt a derékig érő hó…
Végtelen hómező hímjén állok,
Látom, nem létező padkán várok,
Itt várni valamire... az átok.
Kellenének magyaros sült hús szeletek.
A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.
A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
Mind benne szorultak a nagy jégakolba...
Egy pillanat csak az élet.
Az előbb láttam, hogy nevet.
Most-már épp’ halálba megyen…
Az otthon emléke a vastag hóban hever,
A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.
Hideg a hajnal,
Hideg az alkony…
Frontharcos lába már megfeketedett,
A halál szerint: éltél már eleget?
Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
*
Lét homokóra
Itt, sokaknak befagyott!
Már, örök idők…
Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!
Ködfátyol-bajjal.
Trén-ló reszketve fázik.
Orosz… orgonán játszik.
Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
Sok az orosz rohamozó,
Lépése nem rogyadozó...
Aknavetős zárótűz,
És nehézágyú-sortűz.
Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
Behallik a hó reccsenés,
Itt biz' nincsen víz csöppenés.
Kintről hallani a hó roppanást,
Bent át kell élni az álmodozást.
Abba kéne már hagyni mocorgást.
Kis elalvás…
Kis álmodás…
Priccsnyikorgás.
Orosz oldalról máris lőnek,
Kiket eltaláltak hörögnek.
Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
Mert, még van itt a derékig érő hó…
Végtelen hómező hímjén állok,
Látom, nem létező padkán várok,
Itt várni valamire... az átok.
Kellenének magyaros sült hús szeletek.
A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.
A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
Mind benne szorultak a nagy jégakolba...
Egy pillanat csak az élet.
Az előbb láttam, hogy nevet.
Most-már épp’ halálba megyen…
Az otthon emléke a vastag hóban hever,
A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.
Hideg a hajnal,
Hideg az alkony…
Frontharcos lába már megfeketedett,
A halál szerint: éltél már eleget?
Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
*
Lét homokóra
Itt, sokaknak befagyott!
Már, örök idők…
Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!
OXIMORON szerű gondolatok, senrjúban…
Próbáld megfogni
A szelet, kint a mezőn.
Siklik kezedből.
Próbáld megfogni
A szelet, kint a mezőn.
Éppen szélcsend van.
*
Napfény fürdeti
A szép hegyi tó partját.
Boldogság sziget.
Napfény fürdeti
A szép hegyi tó partját.
Parton veszekszünk…
*
Menj fel egy dombra,
Nézd, virágzó almafák.
Lélekemelő.
Menj fel egy dombra,
Nézd, virágzó almafák.
Sírva, homályos
*
A szerelemben
Nem volt olyan nagy öröm.
Válás, boldogság…
A szerelemben
Nem volt olyan nagy öröm.
Sírva vigadni.
*
Lét gyöngesége
Küzd, látszat béküléssel.
Bénító ködfoltok.
Lét gyöngesége
Küzd, látszat béküléssel.
Győz képmutatás.
*
Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Tanulságvonás.
Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Figyelmetlenség.
Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Vad ellenállás.
*
Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Veréb tócsában.
Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Zuhany, nem segít
Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Árnyék, sehol sincs!
*
Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Fagyos förgeteg.
Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Mély hóba zártság.
Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Meleg nappali.
Vecsés, 2016. július 4. – Kustra Ferenc József - Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Próbáld megfogni
A szelet, kint a mezőn.
Siklik kezedből.
Próbáld megfogni
A szelet, kint a mezőn.
Éppen szélcsend van.
*
Napfény fürdeti
A szép hegyi tó partját.
Boldogság sziget.
Napfény fürdeti
A szép hegyi tó partját.
Parton veszekszünk…
*
Menj fel egy dombra,
Nézd, virágzó almafák.
Lélekemelő.
Menj fel egy dombra,
Nézd, virágzó almafák.
Sírva, homályos
*
A szerelemben
Nem volt olyan nagy öröm.
Válás, boldogság…
A szerelemben
Nem volt olyan nagy öröm.
Sírva vigadni.
*
Lét gyöngesége
Küzd, látszat béküléssel.
Bénító ködfoltok.
Lét gyöngesége
Küzd, látszat béküléssel.
Győz képmutatás.
*
Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Tanulságvonás.
Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Figyelmetlenség.
Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Vad ellenállás.
*
Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Veréb tócsában.
Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Zuhany, nem segít
Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Árnyék, sehol sincs!
*
Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Fagyos förgeteg.
Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Mély hóba zártság.
Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Meleg nappali.
Vecsés, 2016. július 4. – Kustra Ferenc József - Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Füstkarikákat eregetek, mik beleütköznek a földbe,
Közben meg meredve nézek az emelkedő, felszálló ködbe.
Lelkemben érzem, hogy levihetetlen lázban csak égek,
Lábaim, lüktetve, remegve, futást követelnének...
Nem is tudom, hogy van-e valamihez lelki vonzódás,
Vagy csak kínzó és folyamatos, már elunt várakozás,
A köd nem oszlik el teljesen, napsütést szűrve engedi át
Én a tétlenségben téblábolok, ebédem meg csirke-farhát.
Gondolkoznom is kellene, hogy a továbbiakban mi legyen,
De nem látok a jövőbe, lehetőség meg... semmi-végtelen…
A füstkarikák sem oldottak meg semmit, köd is részben, maradt.
Folytatom a céltalan merengést, fent a terasztető alatt!
Közben eszembe jutott, hogy az élet véges, mégis mi lenne,
Ha mégis megmutatnám, hogy lehetek még az élet kegyeltje.
Pár hónap és már elmegy véglegesen a köd, és meglátom, hogy
Előbukkan-e nap, az elvonult felhők mögött, tél meg elfogy.
Akkor majd kivirul a lelkem, derűsen nézek majd... világra,
Igyekezni fogok, megtalálom én a helyemet... világba…
Vecsés, 2014. december 29. – Kustra Ferenc József
Közben meg meredve nézek az emelkedő, felszálló ködbe.
Lelkemben érzem, hogy levihetetlen lázban csak égek,
Lábaim, lüktetve, remegve, futást követelnének...
Nem is tudom, hogy van-e valamihez lelki vonzódás,
Vagy csak kínzó és folyamatos, már elunt várakozás,
A köd nem oszlik el teljesen, napsütést szűrve engedi át
Én a tétlenségben téblábolok, ebédem meg csirke-farhát.
Gondolkoznom is kellene, hogy a továbbiakban mi legyen,
De nem látok a jövőbe, lehetőség meg... semmi-végtelen…
A füstkarikák sem oldottak meg semmit, köd is részben, maradt.
Folytatom a céltalan merengést, fent a terasztető alatt!
Közben eszembe jutott, hogy az élet véges, mégis mi lenne,
Ha mégis megmutatnám, hogy lehetek még az élet kegyeltje.
Pár hónap és már elmegy véglegesen a köd, és meglátom, hogy
Előbukkan-e nap, az elvonult felhők mögött, tél meg elfogy.
Akkor majd kivirul a lelkem, derűsen nézek majd... világra,
Igyekezni fogok, megtalálom én a helyemet... világba…
Vecsés, 2014. december 29. – Kustra Ferenc József