Mint szálló hópihe
Járom utam, a szél sodor.
Jő, majd a kegyetlen halál.
Ülök asztalnál magamban,
Kuksolok én világomban.
*

Karácsonyeste én
Nem érzem a szeretetet.
Szél, vakon elsodor.
Sírnék én, ha felhő volnék,
És jégszobor, ha megfagynék.
*

Vendégeket várok,
Szívből, hátha melengetnek.
Jég, csak lassan olvad.
Előttem van a toll, papír,
De mit írhat, aki fakír.
*

Magány karácsonya,
Már a tinta is kifogyott.
Ölelésre vágyok.
Szeretteimmel együtt majd,
Jó lesz, kint meg fázzon a fajd.
*

Jeges szél süvít kint.
Csak eljönnek a vendégek?!
Szeretet ünnepe!
Csapok én nagy vendégséget,
Átéljük kereszténységet.
*

Csillagszóró recseg,
Szikrákat szór szerte-széjjel.
Jó, meleg szobában.
Megajándékozzuk egymást.
Olvasom verseim, nem mást.
*

Észak lehelete
Hűti szeretet ünnepét.
Téli időjárás.
Megjönnek ők mind, havasan,
Szeretünk, lélek-magasan.
*

Szeretet a jeget
Is megolvassza, melegít.
Szent Karácsony este.
Együtt vagyunk és örülünk,
A szeretettől dülöngünk.
*

Rögtönzők is legott
Pár strófát a szeretetről.
Toll nincs. Ceruzacsonk.
Angyalok a házam felett,
Szórják ránk a szeretetet.
*

Szeretet, szent érzés,
Fenyő, ezt is sugározza.
Velünk van, gyertyafény.
Sütőben van a kész kalács,
Égnek gyertyák, minek pilács?
*

Fagy, be akart jönni,
A fa szépen feldíszített.
Emlékezetes lesz.
Mind örülünk a másiknak.
Ők meg nekem, poétának.

Vecsés, 2015. december 24. ? Kustra Ferenc ? TANQ -ban írva

Szürkület, eget
Nagyon ural hajnalban.
Kis ködszitálás.
*
Vak-sűrű a köd?
Csöndbe fojtott szenvedély.
Hajnal, nem derűs.
*
Vonuló felhők,
Tán? tőlük függ a holnap.
Köd-sötét hajnal.
*
A napsütés már
Késik, köd takarja el.
Fekete hajnal.
*
Hajnalban már a
Félhomály, ritkás-ködös.
Nyirkos levegő.
*
Kora hajnalban
Halványsárga napkelte.
Kis köd láttatik.

Vecsés, 2016. december 20. ? Kustra Ferenc ? íródott, eredeti Baso féle haikuban.

Úgy látom, ősz van?

A szokásos, áttetsző reggeli ködben, ősz van!
Komor és zord látvány,,, látótávolság, alig van.
A ködpászmák között, fejünk fölött egy repülő,
Ami rögtön láthatatlan lesz? tovarepülő.
*
Ködös reggelben
Köd majd? hegyet is fedi.
Köd ül völgyekben.
*
Ködös időben,
Fénytelenül kel a nap!
Láthatatlanság.
*
Ködös reggelen
Elrepülő repülő!
Villanásnyira!
*

A gyomorgödrömben sajgott és érzem, megkötözött vad vagyok,
Ködházat építettek nekem, arra ébredtem, hogy itt lakok?
A gyomorgödrömben sajgott és érzem, megkötözött vad vagyok.
*
Hajnalok, hideg
Köddel ébrednek, vaksik.
Napot, nem látni.
*
Ablak is vaksi,
A köd a külső függöny!
Napfény aligha?
*

Mintha már látnám is, hogy ébred a nap? nem panaszkodok,
Ahhoz semmi kedvem, hogy azt mondják: vicces fiú vagyok?
Mintha már látnám is, hogy ébred a nap? nem panaszkodok.
*
Derengő ködben
Remeg a reggeli nap.
Napsugár vibrál.
*

Mit nekem az ősz! Tetszik nekem a reggeli szépsége,
Bízok, hogy lassan ér ide, megvadult tél hidegsége.

Vecsés, 2020. március 3. ? Kustra Ferenc ? íródott: Alloiostrofikus versformában.

A tető megroskadt valaha régen,
peregnek a szétmálló cserepek.
Benéz az este a tátongó résen,
hideg van már, látszik a lehelet.
Ej, mozdulj, öreg, csinálj meleget!

Eszébe jut, még van pár doboz kacat,
mindenféle limlom, rongyos szövet.
Meleget ad belőle néhány rakat.
Újságok, szórólap, papírköteg,
elég a mihaszna irattömeg.

Matat a sötétben, nem ég a villany,
valahol beázott a vezeték.
Nincs baj, ha kiszárad, újra felvillan.
Valahol itt van, ami kéne még...
gyufa kell és egy gyertyaféleség.

Kiégett néhol a rozsdás masina.
Talán megvan már vagy ötven éves,
több helyen repedt az ócska platnija,
szökik a tűz fénye, a lidérces.
Míg lobban a láng, addig hűséges.

Táncot lejt, hol lehullott, lóg a vakolat,
vidítja e szomorkás világot.
Így felhőknek látni a hézagokat,
néhol megmutat egy-egy virágot...
Párja festette azt a világot.

Nefelejcseket vakítón fehérre...
gurult a henger a meszelt falon.
Jó volt az illat, s jó volt élni benne.
Most csak foltok a szürke alapon.
Óriás árnyék ül görnyedt alakon.

Már túl sok a pernye, a kutácsért nyúl,
sámlira ül, kotor a tűztérben.
Jó lesz ez még... míg parázslik, újra gyúl.
Válogat a pislákoló fényben,
sok az emlék a doboz mélyében.

Csinos, kis csomag, rajta piros masni,
hogy szerette ez a levélpapírt.
Ilyenfélét ma már nem lehet kapni...
Lány és egy fiú, ha örült, ha sírt.
Egy kész regény, mit két szerelmes írt.

Átsimogatja, magához öleli.
Elment az asszony, előbb a gyerek.
Nincsen már senki... senki nem keresi.
Egy vén-mogorva, de árva öreg.
Mit érő élet... nem kell senkinek.

Meleg sem kell. Minek? Az ágyhoz ballag,
fájdalmát majd álma feledteti.
Vele sír az ágy, míg fordul a falnak,
ki nem hűlt szeretet... Majd elviszi,
mikor a jó Isten elengedi.

(Bokorrímes)
Az őszi szél vadul kavarja vegyes színeket,
Üzeni is, hogy a jövőre készen legyetek,
Küldi eme üzenetét a ligetes erdőségnek,
Meg az oda kiránduló gyerek és embertömegnek!

(3 soros-zárttükrös)
A fakoronák olyanokká lesznek, mint amit rozsda mart,
A fék kérge meg néhol olyan, mint amit hím medve kapart?
A fakoronák olyanokká lesznek, mint amit rozsda mart.

Elsárgul, megbarnul és ráncos lesz a sok lombkorona,
Szép, de ez már nem az, amit az ember nagyon is vágyna!
Akárhová nézünk, mindenhol csak vastagodik az avartakaró,
Csak esnek még lefele a haldokló levelek, sikítják, hogy hahó!

(Senrjú)
Gyönyörű volt rét,
A madárijesztővel.
Bár nem válaszolt.
*
(senrjon)
Most már rétet a hollók
Foglalták el. Folyton éhesek!
Lesz még rosszabb is!
*

(3 soros-zárttükrös
Őszi szél a hűvöset hozza téli gúnyának,
A dolmányos varjúnak ban is, mint gúny tárgyának?
Őszi szél a hűvöset hozza téli gúnyának.

Nincs már tűzijáték, nincsen lecsapó, sokágú villám,
Nincs, amitől ijedtemben megszúrja számat a villám.
Készül a fák ruhája is méretre, a szél szabónál,
Idesodorja a ködöt, vak-sűrűségig meg nem áll!

Levél nincs már, a hidegült napfénypászták könnyedén átbújnak a gallyak között,
Erdő őszi színein ligetben, járdán csak taposunk sokszínű levél között!
A hűs már olyan vadul támad, hogy burkolózunk meleg pufi dzsekibe,
Jól el lett a nyár zavarva de, ősz sem jár különbül, mehet majd ízibe!

Vecsés, 2018. szeptember 3. ? Kustra Ferenc ? íródott Alloiostrofikus versformában.