Elértük az úti célunkat a kisebb dombok közötti völgytölcsért,
Elértük az esti pihenőhelyünket, a völgy körüli dombtöltést.
A völgytölcsér torkolatától nem is messze, levertük a sátor cölöpöket,
Hogy utána nekiállhassunk a vacsora-alkatrészek, összefőzésének.

(3 soros-zárttükrös)
A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes,
Szerintünk érzi a közeledő estet, mi bőn rejtelmes…
A lég, nemcsak állva mozdulatlan, de hallatlanul csendes.

A domboldalakról hevenyűlve görög le a sötétség,
Mintha tudná, hogy eme kis völgy egy befogadó féleség.
Az égen, felhőcskék látszanak,
És látni, hogy biz' nem mozdulnak.

Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál,
A terelőkutyák is csendesek, immár egyikük sem mórikál…
Olyanok, mint rónán kint-rekedt gulya, mi helyben állva szunyókál.

A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen,
Valahonnan messziről, harangszó is hallik, nem vérmesen…
A dombok túloldalán egy házi kutya vakkant csendesen.

Egymás lélegzetét figyeltük és méláztunk a csillagokon,
Közben jött föl a Hold és arra gondoltunk, hogy ő is egy rokon?

Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen,
Mi meg csak álmélkodtunk, méláztunk, eme természeti szépségen…
Három hullócsillag is átsüvített a végtelen semmiségen.

Egyszer csak horkolás zaja csapott bele a nagy vaksötétbe,
Benéztünk a sátorba, a kutyánk húzta magát a lóbőrbe…
Így aztán lefeküdtünk a fűbe, a csillagos ég alatt,
Jó idő volt, aztán hallottam, már társam is lóbőr alatt…

(Senrjon)
Én is nekiláttam, hogy
A szempillámat leengedjem.
Ez a redőnyöm…

Vecsés, 2021. június 15. – Kustra Ferenc József

Nincsen olyan zár, minek nyitja ne lenne,
Nem kell tán' hozzá, csak fényesített eszme.
Lehet, hogy a régit, múltat, nem ildomos túlontúl feszegetni,
Mert fellármázódnak a rossz emlékek, és elkezdenek kijönni…

Ahogy a múltba… túrunk, elkezd kibogozódni az összevisszaság,
Amik aztán rendezetlen sorokban lesznek a támadó visszásság.
A múltban már nincs ellenség, csata se,
Meg nincs ott, egyetlen menekülő se.

Vannak, értetlen, ijedt szavak, múlt elől lóhalálában menekvést kell keresni,
De vajon minek, Istenünk már rég elrendelte, mindenkinek majd múltba kell menni.
A múltból kihallatszanak a kiáltások, meg a ló patadobogás,
Itt már van idő, hörgő morgásra, így már minek is az a lódobogás?

Sejtelmes csendességem zuhog, ömlik elő a régmúltból,
Sejtelmes csendességem nem ad elő semmit a régmúltból…

Vecsés, 2021. június 4. – Kustra Ferenc József

Megy a felhívásom…

(3 soros-zárttükrös)
Hah! Hogy én a szerető emberiséget mennyire akarom…
Mindennap meditálok ezen és így telik majd' minden napom…
Hah! Hogy én a szerető emberiséget mennyire akarom.
*
Így aztán egyedül vagyok, tollamból kisercenget a magány,
Pedig én keresem az együttműködést, mint utcai vagány…
Így aztán egyedül vagyok, tollamból kisercenget a magány.

Szavak és a mondatok hiába töltik ki a soraimat,
Az emberek bizony olyanok, nem fogadják indokaimat...

Az igazság, hogy az életvonatok jönnek vagy mennek,
Vannak többen, amik engemet kanyarban is előznek,
És bizony látni, hogy ott régi mulatságok tetőznek.
Most az újévben emberek régi utakon előznek?

(3 soros-zárttükrös)
Itt az újév is és vajon minden megy tovább a régiben?
Jobb híján kutakodunk mindannyian a rongyos fecniben?
Itt az újév is és vajon minden megy tovább a régiben?
*
(Septolet)
Csak együttműködni!
Egymásra nézni…
Nevetve ökörködni…

Emberi faj!
Minek nektek baj?
Inkább szeretve;
Együttműködve…
*
Hol vagytok Ti régi játszótársak, kik még velem gondolkoztok?
Az emberiség sok-sok baján ezzel és együtt javíthattok!

(Anaforás, belső rímes, önrímes)
Várhatjuk a kegyelmet, de idő mutatja, hogy úgysem jön el.
Várhatjuk a kegyelmet, talán nem érdemeljük, úgysem jön el…
Várhatjuk a kegyelmet, bízzunk még tovább… talán később jön el?

Mondja nekünk a dal is; „szeressük egymást gyerekek…”
Én meg szeretném, hogy szeretetteljesek legyetek…

Vecsés, 2019. december 23. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Sebezhető vagyok, tudom.
Mit érzel, már írva van fent.
Csak mondd ki, szemem lehunyom,
Míg víztükröt simít a csend.

Bíztam, ahogy mindig: vakon.
De bennem már mást lát szemed,
Kinek nevét már rég tudom,
S hittük, hogy helyreáll a rend?

Felperzselő, konok álom,
Idézel csábító valcert!
Csukva a szemem, de látom,
Még víztükröt simít a csend.

A hosszú távú
Gondolkozás a siker
Legfőbb záloga.
*

A részsiker is
Lehet oly’ nagy eredmény
Mi maradandó.
*

A részsiker ne
Tegyen oly’ öntelté,
Hogy végül vesztesz!
*

Jó hosszútávra
Tekintve, szerencsével,
Sikeres leszel.
*

A siker újít
És feltölt, regenerál,
Lelket felépít.
*

Sikered legyen
Az eredmény, mi marad.
Lelked, nem apad.
*

Ha félelmed meg-
Izzaszt is, urald magad,
Vagy elvész siker...
*

Ha a sikered
A fejedbe száll, véged!
Pénzes senki vagy.
*

A sikered, ha
Fejedre száll, elveszel!
Magad számára!
*

A végső siker
Megélése jó lesz,
Ha magad maradsz.
*

Ha jő sikered,
Ne képzeld, hogy lettél...
Maradj embernek!
*

A sikeredtől
Több vagy, eredményesebb,
De ne élj vissza...
*

Sikerépítés:
Az alázatos munka
És odaadás.
*

Ha sikered a
Boldogságod alapja,
Fogd, ne engedd el.
*

Sikert elérni
Könnyebb, mint megtartani.
Az kemény munka.
*

A döntéseid
Helyességét mutatja,
Megjött sikered.
*

A siker olyan,
Mint kelt tészta, hagyni kell,
Jól megdagadni.
*

A peches ember,
Nem lehet sikeres, mert
Nincs szerencséje.
*

Élet rejtelme,
Ki lesz sikeres, ki nem.
Szerencsén múlik.
*

Siker nélkül az
Élet nem szép, nem jó, rossz.
Evakuálódsz!
*

Ki életében
Sikeres volt és boldog,
Ritka kivétel.

Vecsés, 2013. április 28. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.