Nyáridőben…

(leoninus duó)
Nekem nagyon tetszik a kék szín, eltart, van a szélin.
Ez a nagy kék nem gyepes, de nagysága rettenetes.
Felhőtlen szépség, isteni nagy nincsen vége akkor sem, ha fagy.
A nagy kékség nappal üres, van, akinek egyenesen nyüves.

*
(senrjú)
Éltem ősvénye
Itt-ott már nem is látszik.
Kellne’ fáslizni…
*
(senrjon)
Árnyékból nézve eget…
Nem értem mindenséget… Létben.
Marad nyugalom.
*
(HIAQ)
Életösvényem már
Követhetetlen… szakadó.
Életfák közt… tűnni…
*
(senrjon)
Este harang újra szól,
Kékség immár vaksötétté vált.
Eget nem látni.

Vecsés, 2024. július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként a nyáridőről, alloiostrofikus versformában.

Mint fűbe hullt tűt,
Keresem gondolatom...
Semmi sem csillog.

Vakvágány-szavak,
Tolatnak a szóképek,
Betű nyikorog.

Szóforgács hullik,
E versszak is rímtelen...
Faragott mondat.

Szó csak pang, teng-leng,
Párolog napsütésben...
Szálló délibáb.

Mint hulló csillag
Felvillant egy gondolat.
Fénye kialudt!

A Radetskiy induló egy röhej
amint a monarchia bomladozik
Ferenc József túl öreg
És bosszús népe civakodik.

Rudolf herceg halála után
A számtalan nép mit is kíván?
Kitör a háború, akár a himlő,
és gyors hatása rémítő.

A harcosok pusztulnak,
és milliók kik búsulnak.
Végül a kibékülés ideje
mely az influenza kezdete.

A vazallus államok lázadnak.
Osztrák uralmat nem akarnak.
A magyar szabadságot kíván,
a többi igyekezik nyomán.

Bécs felett befeketedik az ég.
Az egykori birodalom leég.
Egy kürtös takarodót játszik.
Talán már új kor csírázik?

Korán kelek. Az áram ki van kapcsolva,
de hat órára kezd derengeni.
A közelmúlti telihold sugarai
besütik fényüket a szobába.
A lábam köré tekerek egy takarót,
hogy távol tartsa a hideget.

Aztán a sötétbe merengek
a könyvespolc sziluettjére, mely
úgy néz ki, mint egy hosszúkás kolosszus.
Ez egy fekete ajtó, amely egy olyan világba nyílik,
mely telve van fantáziákkal és ötletekkel.

Még a feleségem bekeretezett fotója is,
mely fiatal korában készült, életre kel.
Szalmakalapot visel, és szeme a távolba mered.
Elegáns ívű az orra, és a szája körül mosoly csírázik,
még a sötétben is látom, mert már
napos fényben számtalanul láttam.

Hét óra, fél nyolc, nyolc.
Olyan vagyok, mint egy vak,
aki fokozatosan visszanyeri látását.

Kiveszem a kis gáztűzhelyet
a folyosói szekrényből,
és forralok vizet egy csésze teához.
Felmelegíti a bensőmet, és hálás vagyok
az élet kisebb áldásaiért.

Az első napsugarak behatolnak
a szobába, és alig várom,
hogy a napi kreatív munkában elmerüljek.

(Halmazrímes)
Ugyan már mondja meg valaki, éj miért visel éjjeli gyászruhát?
Sőt bizton állíthatom, hogy éjjel, sötétség teszi ki az álruhát…
Föltételezem, hogy éjben pödöri peckesre a huszár-bajuszát,
Meg azt is, hogy éjsötétben játssza ördögnek, a pokol-éj himnuszát.
Látnám sötétségben, de nem látom, takarja az eget, a volt vérvörös ég hamuját…
Meg gondolom, hogy éji izgalomban sajnálja meglátni... pirkadat nyíló kapuját.
*

(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös duó)
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből,
Vagy fránya vaksötét fakad, az elnémult sötétből…
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből.

Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját,
Néztem, de nem láttam, hogy fedi be a közeli legelő sík alakját…
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját.
*

(Bokorrímes)
Engem most is érdekelne a táj disze, de már korai sötétben alszok, ízibe,
Igy aztán hogy éj gyászruhája fodros, loknis, régi abroncsos-e vagy netán mini -e,
Bizony nem érdekel, meg már korai mélyalvásban alszok, horkolok itt, most ízibe.

(Bokorrímes, belsőrímes)
Éj nagyon szerethette… akije meghalt és csak gyászruhában élhet?
Érdekes a sok esti beöltözése, jó látszik, még nem kivénhedt.
Együttérző gyászomban estére korán fekszek, hogy vele együtt érezzek,
Együttérző gyászomban igyekszek horkolni… valamit kell, én is élvezzek…
***

(Pirong a hajnal…)
Reggel, ha majd a pirkadat kinyitja a szemét, sőt égi lángot is vet,
Ezt a reggelt nem mulasztanám, kelek, örülök és nem keresek érvet.
Körbe nézek és látom, hogy mindent kiválóan, jól látok,
Mindenfelé, minden tele van... sok szép néznivaló csápok…

Vecsés, 2020. november 21. – Kustra Ferenc József – íródott: halmazrímesben, 3 soros-zárttükrösben, bokorrímesben és a pirongás versszakában!