Még hozzád űz és hozzád fűz
ezernyi gondolat,
még látom néha elmosódva
a ködben arcodat.

Még hozzád szól és hozzád száll
ezernyi sóhajom,
de ne gondold hogy elvakít
csapongó tegnapom.

Még itt vagyok,de holnap már
ki tudja hol leszek?
Még várok rád,de holnap már
hiába keresel.

Most elmegyek,bár miattad
szememben könny ragyog,
Ma én sírok,de holnap tán
a te könnyed csorog.

Jöhet pusztító tűz,vagy orkán
jöhet elsöprő szélvihar
jöhet tűzvész,hogy mindent felégessen,
s ne legyen semmi,mi visszatart.

Jöhet tomboló özönvíz,
hömpölygő.zúgó áradat,
már semmi sincs,mi visszatartson,
az utolsó láncszem is elszakadt.

Most mindent elsöprök,porrá zúzok,
hömpölygő lávaként messzire,
mint forrongó,tüzes,hörgő vulkán,
s nem csitíthat le semmi sem.

Ma viharként elsöprök mindent,
pusztító lánggal perzselek,
s mikor már mindent fel égettem,
akár a szélvész,elmegyek.

Bár tudhatnám mi az a fájdalom,
ha elvesztem, mielőtt még akarom?
Bár tudhatnám mi az a fájdalom,
mikor szeretem és ő csak átkarol?

Bár tudhatnám mi az a fájdalom,
egy kínos mosoly a hangomon?
Bár tudhatnám mi az a fájdalom
és végre kiülhetne az arcomon,

Nem kéne mindig egy olyan lepel,
ami az örök boldogságba visz el,
Furcsa érzés képzelt maszkban élni,
De szükség van rá, hiánya meg tudna ölni,

Így csodálatosnak tartom a rothadó világot,
és mindenhol csak boldog családokat látok,
Minden férfi ember teljes szívből szeret,
Mi mást mondhatna egy nő,hát boldogító Igent,

De nem lehet időtlen időkig álarcban élni,
Ha kinyitom a szemem elkezdhetek félni,
Nincsenek olyan családok, amiket én látok,
Csak erkölcstelen férfiak, és kegyetlen lányok.

Mit is tehetnék,ha ez így van megírva,
Boldognak lenni, ááá az csak egy tréfa.
De vajon mi lehet az igazi fájdalom?
Nem tudom, de amit gondolok átadom

Szükség van egy vágyakozó személyre,
és attól függ milyen a lány kedélye,
Van amikor szereti, de van úgyhogy kerüli
A erősebb nemet ez néha mélyen szíven üti.

Ez lenne hát az a bizonyos fájdalom,
Mintha egy éles kést szúrna át a hátamon?
Ekkor jön egy röpke kérdés, mi bajod?
Mondjam azt, hogy az egész szívem sajog?

Ez lenne hát az a bizonyos fájdalom,
Mintha egy kicsi harkály ülne a vállamon?
és csak kopog, kopog, van itthon valaki?
szavak nem, csak pár könnycsepp csordul ki.

Ez lenne hát az a bizonyos fájdalom?
Vagy ez az egész egy mocskos rágalom?

Nem kérdem tőled honnan jöttél,
nem kérdem tőled mért vagy itt,
hiszen szemednek csillogása,
perzselő fénye elvakít.

Nem várok tőled hazug bókot
nem várok hazug csókokat,
csak annyit mit magadnak kívánsz,
s mit szeretnél hogy visszakapj.

Lehetsz fény,amely rám világít
csak ne takard tőlem a napot,
csak annyit kérj,mit én is várok,
Fogadj el úgy,ahogy vagyok.

Nálad igazán életre kel a természet,
a szerelmeseknél is beindul az élet.
Mosolyt csalogatsz mindenki arcára,
és nem dolgozol te hiába.
Mint egy tüzes latin szerető,
bátor,energikus és nagyon vakmerő.
Édes,finom,és huncut meleg,
szeretni való csodás gyerek.
Május,én ilyennek ismerlek és szeretlek.
A szívembe te foglalod el az első helyet.