Tegnap még elvettek mindent
azt hittem semmim sem maradt,
s most mégis én vagyok ezen a földön
úgy érzem talán a legboldogabb.

lehet kincsed és hatalmad
ha szíved hideg,mostoha,
az én szívem bearanyozza
gyermekem,s unokám mosolya.

És csak azért is talpa állok
ilyen erős nem voltam soha!
Nem árthat többé gonosz érdek,
nem sújthat idő ostora.

Alamizsnát nem kérek többé,
én többre vagyok érdemes!
s a vesztes,ki megbánja végül
csak azért is te lehetsz!

Szép álom volt, melyet veled álmodtam,
Feküdtünk egymás karjaiban.
Egy mosoly, mely szép álmot idéz,
Egy csók, mikor az ajkad hozzám ér.

Egy hang, mely súgja, hogy szeretlek.
Egy ölelő kar, ami nem enged.
Egy szó, mely suttogja a nevemet,
Egy kar, mely álomba ringat engemet.

Egy szem, mely csillog, ha rá nevetsz,
Egy száj, mely szépet súg a füledbe.
Egy szó, mely míg élsz, ott van a szívedben,
Egy könnycsepp, mely égeti a szemedet.

Egy hang, melyet nem hallasz már,
Egy kar, mely nem ölel már át.
Egy szó, mely a füledbe cseng,
Egy sóhaj, mely sóhajtotta a nevedet.

Sem szó, sem hang, sem csók.
Ez mind - mind elveszett.
Sem kar, sem száj, mely súgta a nevedet.
Sem könny, sem mosoly, már csak egy álmot
kergetek...


Ébren vagyok, s rádöbbenek, csak álom volt,
mely elveszett.
Elveszett minden, ami egykoron a tiéd lehetett.
Bánat és harag gyötri a szívemet.
Ó Istenem! - miért vetted Őt el, miért nem hagytad
meg nekem?

Nincs kéz, mely simítja arcomat.
Nincs száj, mely csókkal halmozza ajkamat.
Nincs szó, mely súgja, hogy szeretlek.
Csak könny van, áztatja párnámat és égeti
a szememet.

Szép álom volt Édesem, ameddig élek
Szeretlek Kedvesem!

Én Istenem fogd meg kezem,
Rád emelem tekintetem,
glóriáddal terítsd lelkem,
szereteted gyógyír nekem.

Én Istenem fogd meg kezem,
töröld le a könnyes szemem,
szavak nélkül imádkozom,
hálámat csak Neked adom.

Én Istenem fogd meg kezem,
érted dobog fájó szívem,
fájó szívem felajánlom,
áldásodat kérem, s kapom.

Én Istenem megköszönöm,
Te vagy nekem minden öröm,
minden szép, mi Hozzád emel,
kitárd karod hív, felemel.

Én Istenem látom arcod,
nyomot hagy bennem mosolyod,
érted élek, érted halok,
én Istenem Tiéd vagyok!

Az Életem
Kivel élhetem,
Nem tudja elfogadni,
Ilyen vagyok. Azt hiszem.

Ilyen vagyok!
Sokféle egyszerre,
Szép és csúnya,
Ügyes, ügyetlen.
Én vagyok az egyetlen?

Unom a tökéletest,
Nem tetszik.
Másoknak mutatni csak,
S rejteni a valódit.

Pedig próbáltam sokáig.
Erősnek lenni, okosnak.
De ahogy telnek az évek,
Fáradt tükre vagyok a nagyoknak!

Magam adom Neked.
Elfogadni nem lehet? Nyomorult menekülő vad,
Az erdőben rettegve liheg.

A bűnünk közös,
sorsunk is az!
Futunk egymással örökös,
új meg új Iramodással, de lábunk nem halad.

Bizton van megoldás,
A Remény élni fog.
Idővel megjön a hatás,
Jó vagy rossz, nem tudom.

De Büszkeségünk, kitartásunk
el nem fogy.
Együtt járunk, míg tehetjük,
A rianó tavon.

Én mindig mertem,
és sosem veszítettem.
Mert az egyenes út,
az tetszett nekem.
Egyenes úton haladtam,
emelt fővel ragyogtam.
De lelkem árva volt,
egy társra vágyott.
Utamba kerültél,
lelki társam lettél.
Utamról letértem,
TE lettél a VÉGZETEM.
Most egymást imádjuk,
a mennyországot járjuk....
De én nem egyenes úton járok már,
göröngyösön...s nagyon fáj.
Mert a göröngyösön félre lépek,
s sebek kínjai közt élek.
Sántán, sebzetten toporgok,
azt sem tudom hova haladok.
Egyenes útra visszatérnék,
de már nem a régi lennék.
Lehajtott fővel haladni,
nem lehet ragyogni...
Már semmit sem merek,
félek hogy veszítek...
...mert göröngyös úton járok,
s az egyenesre vágyok...