Jót, rosszat sokat adok, kapok. Ott vagyok, hová magamat sodortatom. Szeliden is, és vadul is itt kell köztetek élnem. Varrjátok be szemem, mint rossz kotlósnak, mert félek félek, mert culpázva közétek vágok.

Ha látod ezt a szenvedést és nincs hozzá szavad
csak egyet kérdek tőled én:Istenem!Merre vagy?
Mondd!Mért hozol rá szenvedést ki nem vétett neked?
Mért nem nyújtasz feléje segítő kezet?

Míg ártatlanok szenvednek,dőzsöl a gonosz,
s gyilkosok,zsarnokok helyett ártatlan lakol.
Míg gyógyszerekre nem telik,más kincseket rabol,
börtönből lesz mennyország s a kórházból pokol!

Nézd a gyönge gyermeket! A szenvedő szülőt!
S hívd magadhoz helyette a semmirekellőt!
S ha megteszed,hát elhiszem hogy itt vagy,s létezel,
s cserébe minden este imádkozom neked!

Elvesztem az éjszakában,
Itt az örökös sötétség.
Már nem pislákol a gyenge fény
Örökre kihunyt, eltűntél.
Átkozz el! Vess meg!
Gyűlölj nyugodtan.
Vadászni Rád, az igazi gyönyör
Megtalálni maga a pokol.

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában...
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

I. Vajda Julianna ismeretlen levele Csokonaihoz

Kedves Vitéz! Köszönöm a hozzám írott verseit.
Köszönöm, hogy szeretett.
Bocsássa meg, hogy rímek nélkül írok,
de hát nem lehet mindenki olyan bolond,
hogy poétává lesz Magyarországon...
Ne haragudjon, hogy nem vártam meg Önt.
Bocsásson meg a csalfa reményért.
Bocsásson meg az elhervadt virágokért.
Nem illettünk egymáshoz, ezt Ön is jól tudja.
Keressen magának egy másik leányt,
aki viszonozza majd érzéseit.
Én is próbáltam, de nem tudtam.
Ég áldja!
Julianna

II. Lilla ismeretlen naplójából

Megírtam Mihálynak
Búcsúlevelemet,
Szavaim még fájnak
S tőlem idegenek.
Nézem azt a szeplőt,
Miről versét írta.
Ez jelenti már őt...
Nincsen többé Lilla.