Cirkuszi sátor fölém borulsz a műsorod óriási
Benne néző emberek ép a lényeget hagyják ki
Később minden majom aludni tér és az izzó korong fénye már
Eltűnt az égről a föl pereméről a napfény most a holdra szál

És nem megy vele senki hogy megnézze milyen az éjszaka
A világító vad rétek és a csillagok hangja
A mi ha elvisz magával már többé soha nem enged el
Olyan messze visz magával ahonnan útra kelt

Szeretnék én is szállni mint a képzelet
Felfedezni véletlen a végtelent
Repülni a bolygók közt a tejútban
Érezni az energiát minden pontomban.

Gyerek voltam,mikor sokat utaztam,
és egy szép napon a Balatonon voltam.
Sétáltam a homokba mezítláb,
bámultam az embereket bambán.
Éreztem zsenge bőrömön, a Nap égetését,
szerettem a vadóc bizsergését.
A Nap lassan elfáradt,készült aludni,
a Hold a csillagokkal akart huncutkodni.
A Nap szép lassan búcsúzott,
és én láttam ahogy szomorkodott.
Szeretem nézni,ahogy lemegy a Nap,
s szívembe szeretete mindig mély nyomot hagy.

Téli éjjel ,téli álom
hűvös,hideg pillanat,
mely lelkembe belegázol
mint egy űzött éji vad.

Lassan jő a szép karácsony
nyisd meg hát kő szívedet!
Látod?Lassan átitatja
békesség,és szeretet.

Csendesülj el,
halld meg szavad,
múljon a zaj,
maradj magad.

Hívd a lelked,
légy csak Vele,
félálomba
szenderülve.

Ne szólj Hozzá,
épp csak érezd,
ne is firtasd,
ne is kérdezd.

Lelked lelke
hőn szeretve,
Veled marad
mindörökre.

Minden,mit ígértél nékem
csak hazug szavak,
lopott percek és órák,
eltűnt pillanat.

Mindent ami szép volt,
tönkretetted rég,
mért is küzdjek érte?
Úgysem értenéd!

Azt mondod szerettél?
Hazug szavak!
Eltapostál mindent,
hol virág fakadt.

tagadtad merre jársz
s észre sem veszed,
csalárd ,hazug szavad
szívem tépi meg.

Nem sírok már többé,
könnyem elfogyott,
kinek lelke fáj
szíve is halott.