Szófelhő » Vad » 127. oldal
Idő    Értékelés
Édes tavaszt csalogató,
lanyha szellőt táncoltató,
telet messzire kergető,
vadóc kislány vagy március.
Ébredezzél!-hangosan szólsz a természethez,
lassan megindul nálad a vérpezsdítő élet.
Március én ilyennek ismerlek,és így szeretlek,
Meghozod számomra az élethez való kedvet.
Beküldő: Varga Anikó
Olvasták: 1157




Megint rám köszönt a téli alkonyat
s a sűrű néma ködben nem látom arcodat.
Hangod sem hallom,hiába kereslek,
térben és időben hiába követlek.

Lelked fagyos föld,szíved jéghideg
felmelegíteném,de úgysem éri meg.
Hiába adnám szívem melegét
megfagyott lelked úgy sem értené.

Hisz puszta hideg tél lenne otthonom
jégcsappal terítve lenne vánkosom.
s ha mégis olvadna megfagyott szíved
puszta hidegétől lelkem halna meg.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1289
Igen, gondolok rád,
Mikor felnézek a nagy kékre
A magányosan óriás
Csillagos égre.

Igen, hallom a hangodat,
Mikor az enyém felszólal
Hallom benne a lelkedet
A rég szó szóló szavaidat.

Igen, hiányzol,
Te, és minden veled töltött idő,
Szívemben utolsó hozzám szóló szavad örökre megmarad,
Aranycsillag...
Beküldő: Medla Anikó
Olvasták: 3109
Nem engedem hogy a könnycsepp a szememből megszaladjon,
Hagyom hogy a tél markában megfagyjon,
Hogy érezhessem a megfagyott könnycsepp hideg, szúró fájdalmát,
Hogy megtanuljam nélküled is van világ.

Mikorra elolvad az a kis jéghegy,
Az én szívem is, újra felenged,
Feloldódnak a régi, a fagyott emlékek,
Ráébredek, nélküled nem is élet az élet.

A hontalan csendben csitítom szavaid emlékét,
Elalszok, és meglelem a békét,
Talán, olykor, csak akkor érzem azt,
Hogy a mi szerelmünk volt, lesz csak egy húr és egy lant.
Beküldő: Medla Anikó
Olvasták: 1336


Cirkuszi sátor fölém borulsz a műsorod óriási
Benne néző emberek ép a lényeget hagyják ki
Később minden majom aludni tér és az izzó korong fénye már
Eltűnt az égről a föl pereméről a napfény most a holdra szál

És nem megy vele senki hogy megnézze milyen az éjszaka
A világító vad rétek és a csillagok hangja
A mi ha elvisz magával már többé soha nem enged el
Olyan messze visz magával ahonnan útra kelt

Szeretnék én is szállni mint a képzelet
Felfedezni véletlen a végtelent
Repülni a bolygók közt a tejútban
Érezni az energiát minden pontomban.
Beküldő: Brutóczki Csaba János
Olvasták: 1789