Télikertben
mellettem kiterített vadkan bőre
karma matt tompa már nem éles
levedlett szőrcsomók szanaszéjjel
testéből elillant a kilőtt lélek
így múlik el a világ dicsősége
itt fekszik szánalmasan
kiterítve száraz bőrrel szelíden
tovább már dúvadként sem vadul
kiszolgáltatott prédává lapult
fekszik haszontalan porfogóként
nyiroktalanul

de kint a hajnali nyirok az úr
pókhálókon gyöngysort mintáz
faágakra aggat árnyakat színeket
szemfényvesztő nyár végi intarziát

rejtve van a lopakodó
ősz a haragos zöldben
tölgyfák vigyázzák a határt félkörben
ásító szájként nyílik a búzavirágszirom
s mindent ural a nyirok a nyirok a nyirok

levélálca mögé bújt madarak hangszála
kettémetszve torkukban megalvadt az ének
kerítésoszlopon kereszt
és csurgatott vér festéke
előtte kőtojás benne kőmagzat szorong
csőrével héjat nem repeszt
abortált bezápult élete

a fának támasztott fakó székben
nedves nyitott Ikerkönyv rajta bagoly
helyett mintha maga az ördög volna
fekete kóbor macska ül
alig mozog benne
a teremtőtől kölcsönzött lélek
fázik vedlik csapzott éhes
szőrén az erdő nyála csillog
hidegen a nyirok a nyirok a nyirok

és mint fúvócsőből
kilőtt mérgezett nyílvessző
átfut rajtam egy végzetes gondolat
mi lesz ha nem jön el értem a holnap
ha a halál az életből kilakoltat
s a kuvik torkában megalvadt ének
felenged és kioldódik bennem a méreg
nyálkás hűvös nyirok vesz majd körbe
s mint kőmagzatot kőtojása őriz
feltámadásig feltörhetetlen börtönében
a küszöbön az ördög
kóbor macskája lesz a porkoláb
csörgeti majd kulcscsomóját
börtönfolyosómon cellámtól cellámig
dorombolva botorkál púposan sántán
mímelve kenyéradógazdáját a sátánt
a keresztre vér festéke fröccsen majd
a zaj elmenekül csöndben is csönd lesz
csak a porlepedő ropog majd alattam
finom por lesz rajtam majdan a paplan
s miután kiürül belőlem a nyirok
olyan leszek mint ez a vadkan
fekszem haszontalan porfogóként
pókhálóktól körülvéve nyiroktalanul
kiterített száraz bőrrel
mint akit nem a halál
mint akit az élet ölt meg

Forr ez a tánc
Repül a dallam
Dobog a világ
Rikoltás harsan
Szedjed a lábod
Semmi se fájjon

Dobog a bőgő
a cimbalom pereg
lobog a tánc
a levegő remeg
remeg a padlat
rengnek a falak
szilaj a tánc
vad forgatag !

Húzzad jobban
sebesebben
hogy az ég
kifényesedjen!
Sej !

Ihaj tyuhaj !
Ihaj, tyuhaj !
Az én kedvem
határtalan !
Ráncos, fénylő
csizmám szára
kerestem is én reája
elszaggatom
kemény talpát
én fizetem meg
az árát
Ihaj , tyuhaj
Ihaj tyuhaj !

Vigadj magyar !

Ez ám a virtus
Ez ám a virtus
cselédnek, zsellérnek
ez lesz a virtus
hiába üt itt az óra
messze van tőled
Európa
elszaggatod
a csizmád talpát
de te fizeted meg az árát !
Te fizeted meg
Ezt a virtust !
Mert lendül a prímás
és robban a ritmus
Előre , ! repülj
körbe, vissza !
jó szíved
a tánc fölissza !
Csak húzzad, jobban
sebesebben hogy az
ég kifényesedjen
Sej !

Vigadj magyar !

Forr ez a tánc
Repül a dallam
Dobog a világ
Rikoltás harsan
Szedjed a lábod
Semmi se fájjon

Messze vagy és elérhetetlen
Csak az éjszaka bugyraiban
fortyog kínom
tehetetlen
s emészt a tűz teérted
Vad kamaszvágyakkal
gondolok rád
s vad kamaszvágyakkal
ölelnélek
Mint felhúzott íj
feszülnék ujjaid között
ölelő, széttárt
karjaid között
s rád fonódnék
lázas, folyondár testtel
Ziháló fuldokló
lélegzettel finoman
s csendben míg feloldoz
az öröm és eljön az este
így szeretnélek
de eltelt a nap
nélküled s hiába
vágyakoztam érted
ma jéghideg éj van odakint
a hold maga a pengeél,
hasít a fénye
ölelj meg s szeress még
mielőtt a szívemhez érne

baljóslat

Partra vetett halak vergődtek egymásra,
ezüstről ezüst pergett le, és beszáradt
opállá az alkonyattól vert homokon;
a pikkelyeken üveges szemek mása:
tekintetük öntött ólom a dokkokon.
A belőlük kiolvasható baljóslat
láttat bennünket kígyót faló kígyónak.

**
vadászat

Előtted, mögötted eldurvult a látkép,
véres darabokra szakadt szét a háttér.
Az elvörösödött hold a túlpartra folyt.
A fasorokra rávetődött az árnyék.
Halászó aggokra vadásznak kamaszok.
Haldoklástól hangos a halszagú tájék.
Jobb ha félre álltok vén marhák, vén szarok!

***
halászat

Földalatti járatokban, mint a vakond
fehér bot nélkül is kutatod otthonod.
Ellehetsz apró férges gondolatokon;
vakon, avagy félvakon is, az vagy aki:
meg nem fejthető rébuszokban bujkáló
ködszurkáló; soha senkinek valaki.
És ha bármikor is felhúzod a hálód,
benne aranyhal helyett magad találod.

Esik eső, szép csendesen csepereg,
Csak azért sem veszi el a kedvemet,
Ezt a napot vártuk mi már egy éve,
Éltünk eddig a szép nap emlékével.

A rossz idő senki kedvét nem szegte,
Gyülekeztünk Vadászháznak termébe,
Vezet minket őzpörköltnek illata,
Várt bennünket sok szorgos kéz megterített asztala.

Örömkönnyek, ölelések, kacagás,
Megérkezett a sok régi jó pajtás,
Régen látott jó szomszédok, osztálytárs,
Szívünk, lelkünk boldogsága ez, nem más.