Esti harangszó,
Utolsó szívdobbanás.
Lélek-út mennybe!
Könnyet ontó alkonyat,
Duplázza a fájdalmat!

Derékba tört fák
Között, sors-ok viadal.
Lesúlytó emlék!
Augusztus hava jég,
Létet pecsételt az ég!

Hirtelen rendelt
Behívó, idő-stopp jött.
Halaszthatatlan!
A halálos biztonság,
Egy örökkévalóság!


Dunatőkés, 2024. február 27. íródott: senrjonix trióban, Juhos Ferenc "A derékba tört fák között" c.könyvének előszava nyomán, melyet édesanyja emlékének ajánlott.

Magyarságom heveny kínnal éget,
Hordozom, mint dervis titkos vétket.
Őkegyelme a hazugság rám kurjantott:
Tanuld és mondjál Te is, egy nagyon nagyot!
Parancsolta, hogy pór, térdre-porba
Lantodnak nehogy maradjon nyoma…

Szolgám a pénz, a kincs, meg még a szűzies erény,
Becsületem és az életem, minden az enyém!

Fény, a pompa, amit csak nekem adhat a föld,
Minden kicsike cseppet, a serlegembe tölt.
Magyarnak lenni bús ég-vívás, szürke póri sors,
Elindulsz százszor, Te legalább százszor megbotolsz.
A napod viharfelleges, fakó, mint éji hajó,
Ez csak régi gálya, pusztulás tengerén haladó!

Gúnyolhat ármány, sírva mondja meg jövőt a balga jós,
Én maradok a süllyedő gályán, mint utolsó hajós…

Vecsés, 2023. április 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Ölvedi László [1903 – 1931] azonos c. verse átirataként.

Magasztos látomások jövendölése
Csak a képzelet szüleménye.

Krónikákra hivatkozott fényes lét
Hirdeti a szakrális készenlét
Dicsőségbe burkolt jövőjét.

Mihaszna megannyi filozofikus eszme-
Már nem jön aranykor az emberre.

Az első megalkotott állam láthatatlan lánca-
Maszkok alá rejtőzött a próféták ránca.
A szabadság bilincsben, a jólét csak álca.

Tán tízezer éve még volt egy-kis élet-béke ,
De a büszke lét az aranykort pusztulásnak ítélte.

Föld-anyánk méhéből megszületett az élet,
De visszaveszi egykoron az Isteni természet,
És az emberi gőgöt önkezével lesújtja a végzet.

Csak apokaliptikus lehet az utolsó Idő,
De nem félhet az ki lelkében, Istenben hívő.

Bevágott hideg!
Táncoló hóemberek.
Fagyoskodó sör.
*
Itt van immár az óév legutolsó napja,
Minden ember éppen ma, éppen búcsúztatja.
*
Bút vágjuk sutba,
Kezdjük, legyünk vidámak.
Táncolj hajnalig.
*
Ember jó, ha visszanéz a most lassan már múló évre,
És nagyon belegondol az évben megélt életére…
Jó, hogy mi még itt vagyunk, mert az emberi lét mulandó,
Az idő, komótosan halad, nem áll meg a mutató.
*
Enni és inni,
Meg koccintani pezsgő!
Bízni jövőben.
*
Mint kallódó fény,
Csillan, múlt ígérete…
Jövőre, jobb lesz?
*
Éjfél után majd nagy fénybokréták nyílnak,
Süvítő rakéták messze föl suhannak!
Nagyon szépeket rajzolnak az égre,
Elmúlt egy év és mi megértük végre!
*
Ne gondolj gonddal,
Most csak mulass a mának!
Újév, új élet!

Vecsés, 2016. január 2. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban

A naplemente utolsó
Sugarai közt
Zsong lélek-melegítőn
Az erdő illatos fái felől
Énekes madarak mágikus
Életvidám
Hívogató tavaszkoncertje
Belépőjegy elővétel nélkül.

Homályos pára felett
Hunyorgatva
Letekint pislákolón
Az est-hajnal csillaga
Szikraszemével,
S ha hallaná a zengő melódiát
Mámoros örömtől olvadva
A Földre lecsorogna.

A többszólamú remekmű
Ahogy az est elnehezedik
Csökkenő tempóval halkul
Végül elcsendesül
És a táj lassú szuszogással
Álomba szenderül.

Csillagos ég alatt susogva
Köszön az éjszaka
Rejtö felhők mögül
Kikacsintva
A telihold narancsos fénnyel
Titkokat rejt
Álmot dédelget
Ásító lelkek felett
Virraszt
Ahogy hosszú évezredek alatt.