Versben írva és eredeti Baso stílusú haikuban…
A nap hajnalban,
Glóriában ébred fel.
Hajnali hőség.
*
Táj, még csak csendes,
De napsugár melegít.
Kel a hőség is.
*
Uralkodó lett
A napfény, mind a tájon.
Messzeség vibrál.
*
Szubtrópusi a klíma, nedvesen búja a dzsungel,
Kilencszáz millióan izzadnak már, kora reggel.
Gangesz vize piszkos, de meleg Siva segítséggel.
*
Forró lavina,
A nappali hőérzet.
Szökőkút hűsít.
*
Folyókban lehet
Fürdeni, víz jó meleg.
Fürdés, mindenhol.
*
Tomboló nyárban
Fények villannak, tavon.
Kék ég a sátor!
*
Ó, az indiai hőség fárasztó és mindent kiszárít,
De, ott bizony az a szokás, nem lehet levenni a szárit.
Elefánt is keres egy pocsolyát és bőrét, sárral kábít.
*
Hőség rekkenő,
Szomjas kiáltás hallik.
Berepedt szájpír.
*
Hab-fodor díszek
Leülnek, tó partjára.
Hullám, langymeleg.
*
Mesevilág az
Erdő, bozótos árnyak.
Meleg az árnyék.
*
Napközben a tigrisek is hűsbe bújnak,
A riksa kulik, nagyokat fújva futnak.
Hőségben nincs keletje az ópiumnak.
*
Délben a vad szél,
Homok-porfelhőt kavar.
Izzasztó meleg.
*
Pokoli hőség
Nem viselhető… izzaszt.
Árnyékban enyhül.
*
Napnak melege,
Fa árnyékában is tűz.
Szárazságtűrés.
*
Indiában, bizony tűz a nap, mint a megveszekedett,
Tömegek a Gangeszben hűsölnek, de túlmelegedett...
Motoros taxi sofőrje kiosztja a legyezőket.
*
Eső, hűs szél nincs.
Enyhülés nem várható.
Izzó napkorong!
*
Délben a vad szél,
Homok-porfelhőt kavar.
Izzasztó meleg.
*
Hétágra süt nap,
Látóhatár kitágult.
Szem messzire lát.
*
Magas itt a hőmérséklet és a páratartalom,
E fizikai környezet, nem vágyemelő álom.
A még élő maharadzsát, tán' élteti az álom…
*
Árnyak torzulnak,
Az est közeledtével.
Este is hőség.
*
Izzasztó meleg,
Este is él a hőség.
Semmi sem hűl le.
*
Horizonton lóg
Az utolsó napsugár.
Hold, erőlködik.
Vecsés, 2017. június 14. – Kustra Ferenc József
A nap hajnalban,
Glóriában ébred fel.
Hajnali hőség.
*
Táj, még csak csendes,
De napsugár melegít.
Kel a hőség is.
*
Uralkodó lett
A napfény, mind a tájon.
Messzeség vibrál.
*
Szubtrópusi a klíma, nedvesen búja a dzsungel,
Kilencszáz millióan izzadnak már, kora reggel.
Gangesz vize piszkos, de meleg Siva segítséggel.
*
Forró lavina,
A nappali hőérzet.
Szökőkút hűsít.
*
Folyókban lehet
Fürdeni, víz jó meleg.
Fürdés, mindenhol.
*
Tomboló nyárban
Fények villannak, tavon.
Kék ég a sátor!
*
Ó, az indiai hőség fárasztó és mindent kiszárít,
De, ott bizony az a szokás, nem lehet levenni a szárit.
Elefánt is keres egy pocsolyát és bőrét, sárral kábít.
*
Hőség rekkenő,
Szomjas kiáltás hallik.
Berepedt szájpír.
*
Hab-fodor díszek
Leülnek, tó partjára.
Hullám, langymeleg.
*
Mesevilág az
Erdő, bozótos árnyak.
Meleg az árnyék.
*
Napközben a tigrisek is hűsbe bújnak,
A riksa kulik, nagyokat fújva futnak.
Hőségben nincs keletje az ópiumnak.
*
Délben a vad szél,
Homok-porfelhőt kavar.
Izzasztó meleg.
*
Pokoli hőség
Nem viselhető… izzaszt.
Árnyékban enyhül.
*
Napnak melege,
Fa árnyékában is tűz.
Szárazságtűrés.
*
Indiában, bizony tűz a nap, mint a megveszekedett,
Tömegek a Gangeszben hűsölnek, de túlmelegedett...
Motoros taxi sofőrje kiosztja a legyezőket.
*
Eső, hűs szél nincs.
Enyhülés nem várható.
Izzó napkorong!
*
Délben a vad szél,
Homok-porfelhőt kavar.
Izzasztó meleg.
*
Hétágra süt nap,
Látóhatár kitágult.
Szem messzire lát.
*
Magas itt a hőmérséklet és a páratartalom,
E fizikai környezet, nem vágyemelő álom.
A még élő maharadzsát, tán' élteti az álom…
*
Árnyak torzulnak,
Az est közeledtével.
Este is hőség.
*
Izzasztó meleg,
Este is él a hőség.
Semmi sem hűl le.
*
Horizonton lóg
Az utolsó napsugár.
Hold, erőlködik.
Vecsés, 2017. június 14. – Kustra Ferenc József
Álmomban a végtelen, nagy-erdőben tévelygek,
Közben meg úgy érzem, hogy tárgya vagyok mételynek…
A remény utolsó fénye is kicsúszott kezeim közül,
De nem számít, tévelygek tovább az éjben rendületlenül.
Majd hajnalban látom, reggel elvette az utolsó csillagot.
Engem már akkor nem a sötétség vezet utamon, mint vakot!
Átfagyott, fáradt testemet így éri a napsütéses hajnal...
Majd felébredek és tán' nekem is jobb lesz egy új pirkadattal...
Reggel, ha felébredtem, egy vakító, szép, nyári reggelen,
Kinézek és látom, az éj megtorpant a harmatcseppeken.
Felkelő nap vöröslően óriás korongja
Meg az új nap reménykeltő, fényt sugárzó szava...
Harmatcsepp mosdat mindenséget a kelő hajnalon,
Ébredő napocska rásüt és fölszárad a napon.
Vecsés, 2014. május 5. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Közben meg úgy érzem, hogy tárgya vagyok mételynek…
A remény utolsó fénye is kicsúszott kezeim közül,
De nem számít, tévelygek tovább az éjben rendületlenül.
Majd hajnalban látom, reggel elvette az utolsó csillagot.
Engem már akkor nem a sötétség vezet utamon, mint vakot!
Átfagyott, fáradt testemet így éri a napsütéses hajnal...
Majd felébredek és tán' nekem is jobb lesz egy új pirkadattal...
Reggel, ha felébredtem, egy vakító, szép, nyári reggelen,
Kinézek és látom, az éj megtorpant a harmatcseppeken.
Felkelő nap vöröslően óriás korongja
Meg az új nap reménykeltő, fényt sugárzó szava...
Harmatcsepp mosdat mindenséget a kelő hajnalon,
Ébredő napocska rásüt és fölszárad a napon.
Vecsés, 2014. május 5. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
A II. Világháborúban
Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... megállt a harcálláspontján.
A zászlóaljparancsnok jelentette, a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak, úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred, készen állt a tűzmegnyitásra? este, már alkonyul?
Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más?
Ha előbb jön, akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?
A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.
Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van, Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket?
Meg, van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.
Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.
Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első, majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd? elállt a lélegzet.
Töprengeni, mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő?
A szárnyakon meg, három Ferdinánd is... bújt elő.
A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi?
Iljin nem adott parancsot: tüzet nyitni!
A Ferdinándok, repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak, itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.
Az első csatárlánc, sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk, sorozat tüzet? zúdított,
A német csatárlánc közepében, németet irtott.
A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé?
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzs, helye felé.
A régi ?té?-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást? vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak, apró szigetekre.
Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok, futottak és megint előre kerültek.
A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán? hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fék közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált?
A német csatárlánc apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!
Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon vártra, hogy hal, mikor kapja be a csalit?
Tűz! A találat a toronyba csapódott? nem rapid.
Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett?
Sok katona? mivé lett?
Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.
Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?
Vecsés, 2015. november 24. ? Kustra Ferenc József- írtam; Konsztantyin Szimonov: ?Az utolsó nyár? c. háborús regénye ihletésével?
Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... megállt a harcálláspontján.
A zászlóaljparancsnok jelentette, a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak, úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred, készen állt a tűzmegnyitásra? este, már alkonyul?
Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más?
Ha előbb jön, akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?
A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.
Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van, Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket?
Meg, van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.
Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.
Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első, majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd? elállt a lélegzet.
Töprengeni, mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő?
A szárnyakon meg, három Ferdinánd is... bújt elő.
A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi?
Iljin nem adott parancsot: tüzet nyitni!
A Ferdinándok, repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak, itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.
Az első csatárlánc, sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk, sorozat tüzet? zúdított,
A német csatárlánc közepében, németet irtott.
A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé?
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzs, helye felé.
A régi ?té?-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást? vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak, apró szigetekre.
Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok, futottak és megint előre kerültek.
A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán? hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fék közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált?
A német csatárlánc apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!
Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon vártra, hogy hal, mikor kapja be a csalit?
Tűz! A találat a toronyba csapódott? nem rapid.
Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett?
Sok katona? mivé lett?
Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.
Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?
Vecsés, 2015. november 24. ? Kustra Ferenc József- írtam; Konsztantyin Szimonov: ?Az utolsó nyár? c. háborús regénye ihletésével?
(leoninus)
A harcmezőn egyem utolsó kenyerem… de hazám ne legyen akkora, mint tenyerem!
Ha elbukok, volt értelme, védtem kócos szeretőt, fegyverrel állok majd Isten előtt…
Bizonytalanok mostanság az órák, meg még a (bár miért?) burkoltan titkos holnapok,
De nagyon gyűlölőm, hogy csak satnyulón várakozok, menni akár, inkább készen vagyok…
Puskacsövembe virágot tűz magyar leány, csillag alatt vágyik rám... őszi éjszakán!
Vecsés, 2023 január 7. – Kustra Ferenc József – íródott: Sértő Kálmán (1910-1941) azonos c. verse átirataként.
A harcmezőn egyem utolsó kenyerem… de hazám ne legyen akkora, mint tenyerem!
Ha elbukok, volt értelme, védtem kócos szeretőt, fegyverrel állok majd Isten előtt…
Bizonytalanok mostanság az órák, meg még a (bár miért?) burkoltan titkos holnapok,
De nagyon gyűlölőm, hogy csak satnyulón várakozok, menni akár, inkább készen vagyok…
Puskacsövembe virágot tűz magyar leány, csillag alatt vágyik rám... őszi éjszakán!
Vecsés, 2023 január 7. – Kustra Ferenc József – íródott: Sértő Kálmán (1910-1941) azonos c. verse átirataként.
Mikor szép, enyhe szélcsendes este van,
Egy könnyed sétát még megejthetsz bátran.
A léptek között reménnyel béke...idő surran,
A tarackból gyűlölet melletted nem durran.
Madaraknak dala zengve száll, mint ima,
Nyugtató balzsamként a léleknek manna.
A gonosz szekere...ha posványba ragadna,
Ébrednénk mindnyájan ily nyugalmas napra.
Borzadozva kérdez kis-ember még mindig,
Hol veszik a béke, hogy el nem jut a vágyig?!
Alattomos vigyor űz gúnyt mindhalálig...
A nép csak eszköz marad az utolsó szálig.
Emberiségen rákfene már ezredek óta,
Száguld a vészjármű, és nincsen pilóta.
Az éden gyorsan pusztul, leesett az alma,
Bűzös féreg banda lakomázik rajta.
Isten a kezében az ember lelkét tartja,
De földön biz sok tettet sátán igazgatja.
Gurul a nagy golyó, merre visz az útja?
Ennek márpedig...csak az Úr a tudója.
Ne az Istent féljed, Ő senkit sem bántott,
A teremtés egy csoda, ezzel nem hibázott.
Az ördögöt kerüld, ki füledbe súgott -
Akaratod szabad, csak hódítsd a világot.
Lucifernek lovára, sokan felültek már,
A kapzsi nem tudta mi lesz majd az ár.
Álmait hajtja, hol nincsen határ...
De a hinta lova csak körbe-körbe jár.
Ember...a sorsod ne add sátán kézre!
Cipeld a kereszted, Jézus is azt tette,
Az Útad ha Egyenes, felvezet mennybe,
Nem pörögsz szédülten örökké egyhelybe.
Dunatőkés, 2024. május 31.
Egy könnyed sétát még megejthetsz bátran.
A léptek között reménnyel béke...idő surran,
A tarackból gyűlölet melletted nem durran.
Madaraknak dala zengve száll, mint ima,
Nyugtató balzsamként a léleknek manna.
A gonosz szekere...ha posványba ragadna,
Ébrednénk mindnyájan ily nyugalmas napra.
Borzadozva kérdez kis-ember még mindig,
Hol veszik a béke, hogy el nem jut a vágyig?!
Alattomos vigyor űz gúnyt mindhalálig...
A nép csak eszköz marad az utolsó szálig.
Emberiségen rákfene már ezredek óta,
Száguld a vészjármű, és nincsen pilóta.
Az éden gyorsan pusztul, leesett az alma,
Bűzös féreg banda lakomázik rajta.
Isten a kezében az ember lelkét tartja,
De földön biz sok tettet sátán igazgatja.
Gurul a nagy golyó, merre visz az útja?
Ennek márpedig...csak az Úr a tudója.
Ne az Istent féljed, Ő senkit sem bántott,
A teremtés egy csoda, ezzel nem hibázott.
Az ördögöt kerüld, ki füledbe súgott -
Akaratod szabad, csak hódítsd a világot.
Lucifernek lovára, sokan felültek már,
A kapzsi nem tudta mi lesz majd az ár.
Álmait hajtja, hol nincsen határ...
De a hinta lova csak körbe-körbe jár.
Ember...a sorsod ne add sátán kézre!
Cipeld a kereszted, Jézus is azt tette,
Az Útad ha Egyenes, felvezet mennybe,
Nem pörögsz szédülten örökké egyhelybe.
Dunatőkés, 2024. május 31.