Szeretnék egyszer még boldogan élni
messze hol csönd és béke van,
temetni mindent mi nem hagyott élni
s hinni hogy lesz még virágzó tavasz.

Szeretnék olyan messzire futni
hogy utol ne érhessen senki sem,
új álmokat és új reményt keresni
s ne zavarjon meg semmi sem.

Szeretnék végre megnyugodni
hogy ne sírjam többé át az éjszakát,
feltörő könnyemből szivárványt fakasztva
újra megtalálni százezer csodát.

Szeretnék hinni a kimondott szóban
hol nemes léleknek nyílik a virág,
zúgó viharként söpörve a rosszat,
hogy megtisztuljon e megromlott világ.

Pusztító özönvíz önti el a tájat,
elsöpör mindent a zúgó áradat!
Zavaros vizével hömpölyögve árad
s mindent elsöpör mi útjába akad.

Elönti a szántást, a zöldellő rétet,
nyomában nem marad csak víz és sártömeg,
reszketve szaladnak az állatok előtte
s védelmet keresve futnak messzire.

Nincs már semmi, mi gátat szabna néki!
Nincs olyan Isten ki megállítaná!
Hörögve dobálja dühös hullámait,
s elpusztít mindent, mi útjába áll.

Istenem! Ne engedd! Szabjál gátat néki!
Vedd vissza tőle e pusztító erőt!
Küldd inkább olyanra ki sokaknak ártott,
s a gyöngéknek add az éltető erőt!

Nem jön a tavasz hiába várjuk
pedig úgy vágyom már a kék eget,
napfény sem ragyog hiába várjuk,
hisz eltakarják tőlünk a fellegek

Én úgy szeretném ha nap sütne az égen
s bearanyozna minden kis szobát,
meleget árasztva mindenki szívébe
elsöpörve mindenki búját, bánatát.

Ne legyen többé se harag, se bánat,
hisz szenvedtünk mi már éppen eleget!
Istenem! Hozz már napfényt is a földre!
Hadd melegítse fel a szíveket!

Ragyogj be mindent fénylő sugaraddal!
Gyógyítsd meg végre a gonosz lelkeket!
Hadd legyen húsvét szerte a világon,
s legyen mindenkinek áldott ünnepe!

Karjaid között elfeledtem
mindent ,mi úgy fáj most nekem,
háborgó lelkem megnyugtattad
mely izzó szikrákat lövellt.

Szemednek fénylő sugarában
újra láttam az arcomat,
míg öleltél szelíden, némán,
s most gúzsba köt a gondolat.

Jobb volna tőled messze futni
s temetni mindent egymagam,
vad szelek szárnyán elsuhanni,
nem bírom már a láncokat.

Jobb volna temetni végleg
ami már régen elveszett,
Felejts el! Ne gyere többé!
Nem kell hogy itt maradj velem!

Csak egy szó,csak egy hang,
mit tőled szeretnék
csak néhány ölelés,
mitől megremegnék.

Csak néhány simítás
fáradt arcomon
csak néma ölelés
gyönge vállamon.

Csak egyetlen hang!
Mely engem hív talán
csak egyetlen sóhaj,
mely értem kiált.

S én mennék,rohannék
tűzön-vízen át
s nem kérnék cserébe
érte semmi mást.

Csak néhány tiszta szót,
mely lelkemig hatol
melytől úgy érzem
várnak valahol.

S mint a hűs lombok közt
csörgő friss patak
úgy futnék hozzád,
némán,boldogan.