Felültem motoromra,
Ő ott állt a hársfa alatt
Nézte, hogy elmegyek
Sok idő eltelt,talán több óra
Amikor megérkeztem ,Ő ott várt
A hársfa alatt , aggódott értem
Az Édesanyám

Ha bármi nyomta lelkemet
Tőle segítséget, tanácsot kaptam
Rá mindig,mindenkor számíthattam
Sohasem volt, hogy majd később
Most nem érek rá, nincs időm
Számára mi voltunk az elsők
Az Édesanyámnak

Gyermekeim még kicsik,
Őrá akkor is volt időm, olykor
Csak néhány percet, kicsit,hogy
Lássam, megnyugtassam viszont
Jól esett nekem is tudni,Ő jól van
Sokat játszott velük, lányommal
Adrival, fiam, Attilával
Előttem van, hogy imádta őket!
Az Édesanyám

Egészsége egyszer, rosszra fordult
Aggodva vittem orvoshoz, kórházba
Reménykedve, hogy állapota javul
Fiam, még apró gyermekként
Húzta,vonta maga után a szatyrot
Melybe ruháit készítette
Könny szökött szemébe
Kicsi fiam kedvesen?Mamikám!Drága! Meggyógyulni viszünk a kórházba?!
Ő még apró, nem tudja mit jelent
Könnyes szemmel, szeretettel nézett rá,
Az Édesanyám

Figyelemmel kísértük állapotát
Ott voltunk mind. Én,
A három lány testvér, és az unokák
Ő most is, mint mindig, vidám
Két hét telt el, kaptuk a hírt
Szíve többet nem bírt, ELMENT!
És még is, itt van ! Velünk! Ő!
Az Édesanyám

Az életünk, akár a színház,
csupa játék , higgyétek el.
Ha felgördül a bársonyfüggöny
magad állsz ott, és játszani kell.

A szerepek ki vannak osztva.
a Sors tudja mi jár neked.
Néha nevetve, máskor sírva
játszod, játszod az életed.

Mikor már eljátszottál mindent,
a szíved lelked kimerül.
Várod , hogy mi lesz az ítélet,
tapsol a nép, vagy kifütyül.

Hiába minden, a szerep véget ért,
pedig benned még tüzek égnek...
Amikor legördül a függöny,
bármit kaptál, ez volt az ÉLET.

Miért is jöttem erre a világra?
Nem akart engem senki sem!
Csak megtűrtek, akár egy tárgyat,
de sosem értékelt senki sem.

Szerető szóra nem emlékszem.
Csak a gúny marta lelkemet.
S ha bántottak, papírra írtam
lelkemből hullott könnyemet.

Vézna gyermekként robotoltam,
elmenekülve messzire,
de mégis tudtam derűs maradni!
Sosem tört össze semmi sem.

Csalódtam százszor, és ezerszer!
Sosem kellettem senkinek.
Ki szegény, és beteg, még ha szép is,
lenézik. S kerülik messzire.

Mégse bánom! Boldog is voltam.
Hisz van két gyönyörű gyermekem!
A legdrágább kincs, mit a sorstól kaptam,
s nem veheti el senki sem.

Mennyi bánat, mely tovatűnt régen,
s a messzeségben elveszett,
mint a távoli múltban elkallódó
teleírt, rongyos papírhegyek.

Mégsem sírok! Nem vágyom másra,
csak annyit adj nekem! Istenem!
Hogy tudjam őrizni, támogatni
két féltve őrzött kincsemet.

Ne engedd könnyüket hullni!
Hagyd a bánatot énnekem!
S ha menni kell, szólíts el engem,
csak Őket ne érje semmi sem!

Mikor megismertelek csak egy volt
Gondoltam én, de túl gyorsan jött
Megérintettél megremegett testem
Mint mikor zenét hallgatsz és átjárja tested
Puha szád , csókkal összeforrt enyémmel
Remegő szívem szólt
Ő lesz a nagy szerelmem

De már vége, nincs tovább?
Próbáltam harcba szállni szívemmel
Nem, nem kell a nagy szerelem
Nem akarom ,hogy hatalmába kerítsen
Minden találkozás, minden nap
Órának percei fonták körém
Szerelemnek hálóját
Mikor megismertelek csak egy volt
Gondoltam én, de túl gyorsan jött
Megérintettél megremegett testem
Mint mikor zenét hallgatsz és átjárja tested
Puha szád , csókkal összeforrt enyémmel
Remegő szívem szólt
Ő lesz a nagy szerelmem

De már vége, nincs tovább?
Próbáltam harcba szállni szívemmel
Nem, nem kell a nagy szerelem
Nem akarom ,hogy hatalmába kerítsen
Minden találkozás, minden nap
Órának percei fonták körém
Szerelemnek hálóját


De már vége, nincs tovább
Ki póknak hálójába téved, elveszett
De nekem mégis itt van Ö
És én reménnyel teli
Legeltetem rajta szemem és várom
Mint gyermek, ki két markába zárva
Fogta meg a lepkét
De nem tarthatja fogja

De ár vége, nincs tovább..
Tombol bennem a vágy , szerelem
A gondolat mely azt súgja
legyen Ö boldog
Enyém volt még volt
Be töltötte szívemet
Engedd el ha szereted
Nekem végtelen nagy szerelem
Miért is volt jó nekem!

De már vége, nincs tovább?.
Mert még mindig szeretem, végtelen
Valahol jó nekem a maradandó érzelem
Agyam, szívem harcban áll egymással
Álmaim asszonya, szerelmem tündére

De már vége, nincs tovább?
Ki Földre szálltál és megérintettél
Ujjaiddal táncot jártál testemen
Közben mély barázdákat szántva benne
Majd abba elhintve szerelem magját rendre
A beérett termést elvetve újra és újra

De már vége, nincs tovább?.
Szerelemtől szemem nem lát
Csak Téged kíván
Hozzád simulva még érzem
Őrjítő illatod, de szavaid
Mint a rózsának tüskéi
Fájdalmasan belém hatolnak
Már érzem nem szeretsz






De mindez csak volt, nincs tovább?
Én még mindig reménnyel teli
Ölellek és várom, hogy csókod
Mint felragyogó Napsugár
Tiszta és igaz szerelmet hoz
Ellentétben Veled
Csak játszom a gondolattal
Szerelmem, jó lenne még Neked?

De már vége, nincs tovább?
Olykor hiszem még szeretsz!
Mindig Irántad érző szívem, vérző
Reménnyel szerelemmel teli
Ki tudom csatát vesztett már késő
Mivé lett, hová tűnt a nagy szerelem?

De már vége, nincs tovább?
Hová lett a gyakori szó
Mely ajkadat elhagyta?
Fülembe zúg, cseng, Szeretlek!!!
Talán csak szó volt és nem szerelem!
Mint gyermek ki féltve őrzött madarát
Elengedi, szabadságot ad neki

De már vége, nincs tovább?.
A madár ki szabadon repül tudja
Nem volt rab, nem tartották fogva
Aki vigyázott rá édesgette, szeretgette
Életének, szívének egy darabját képezte
Most elengedte mert szerette

Legyél boldog, nincs tovább?
Szívemben mint örök
Marad a szerelem
Mit Irántad őszintén éreztem
Tudom a szív melyet gondoltam,
Hogy enyém, már nem nekem zenél
Vége tudom , már nincs tovább

Ez a szép nagy ország
Mi volt, Magyarország
Már nem lesz többé
Vált, nagy köddé
Sokan nem tudják
Mit takar a címer
Rajta a korona
Magyar azt, volt
Semmiért nem adta
Címeren az ország
Utána a honvágy
Mire már kevés magyar
Ki erre vágy

Nem mást akart
Hajdan e címer
Mert idején annak
Az országot a magyar
Másnak nem adta
Határt szabott akkor
Duna, Tisza, Dráva, Száva
Ki ránk tört akkor
Eltört keze, lába

És a nagy Alpok
Rég lehanyatlott
Határát akkor
Három tenger mosta
Hosszan
Benne a kereszt
Isten bennünket
Nagyon, nagyon szeret
Mint jelzi is a címer
Ki magyar, még mer
Forró vérét adná érte
Csak,hogy Szent Hazánkat
Több bánat ne érje