Szürke homály ködösíti szemem,
Mi nem tud eloszlani szertelen.

Ragyogás mi egykor voltam,
Csupán csak árnyéka múltnak.

Én szenvedésre születtem,
Mártír élet a keresztem.

Szavam kopik mint a nevem,
Kifog majd hinni nekem?

Indulnék... megállok...
indulnék... megállok...
torlódás
műszaki hiba
kamionmentés
lezárt az út
keskeny a sáv
útlezárás
...teli az árok
indulnék... megállok!

- mi jut az eszembe?
hogy lassan haladunk...
sietek... elkések...
elmélkedek...
ilyen az életem!
- mit tehetek?
dühössé tegyenek...?

az élet kulcsa az
életben található.
a kijutás kulcsa...
a kitörés... :
a kitartás a neve!
- hogyha megvolt
előbbre jutottam.
s az igyekezetemmel?
várni is tudni kellet vele!

- és hogyan jutottam ide
most ahol vagyok?
- magam sem értem -
mert elvarázsolt
a torlódott
és a banális
mérgelődésekkel teli
\\'történelmi\\' állapotom!
de mégis előbbre jutottam!
- vagy mégsem?!

Csak egyetlen szó elég lett volna,
csak egyszer mondtad volna hogy szeretsz,
s én megtettem volna mindent érted
hisz elraboltad a szívemet.

Csak egyetlen egyszer hallottad volna
szívemnek csendes sóhaját,
hiszen hozzád szólt oly halkan, szelíden
amilyen halkan suttognak a fák.

Csak egyetlen percet vártál még volna,
amíg letépem kínzó láncomat,
hogy ne legyen semmi, mi gátat szab nékem
s tomboló viharként átadom magam.

Csak egyetlen perc, mit nem tudtál kivárni!
s egyetlen perc alatt minden elveszett!
Csak egyetlen könnycsepp mit hullajtok érted,
azután végleg messzire megyek.

Nem a ruha teszi az embert
azt mondják mindig annyian.
Dehogynem! Koldussal ki áll szóba?
Mért ül ott mindig egymaga?

Hisz egykor lehetett ő is
okos, vagy erős, férfias,
ki tudja mi történt véle?
Talán egy szörnyű tragédia!

Ne ítélj előre senkit!
Nem tudod mi vitte reá!
Ma mindened van, de ki tudja holnap
lesz- e még aki hazavár?

Ma drága ruhákban villogsz,
s talán a szíved jéghideg,
mégis, most körül hízelegnek
hisz tudják! Teli a zsebed!

Tedd le a drága ruhákat
s öltözz rongyokba csendesen,
vegyülj a gazdagok közé,
lesz-e ki szóba áll veled?

S akkor fogod csak észrevenni
hány ember van , ki észrevesz
ki áll melletted jóban-rosszban,
s ki az ki pénzedért szeret!

Anyám keze miattam kérges
mégis annyira jó nekem,
amikor dolgos két kezével
megsimítja az én fejem.

Anyám keze erős és ráncos
hisz mindig oly sokat dolgozott,
de boldog vagyok ha erős kezével
végigsimítja homlokom.

Látom rajta mennyire fáradt
szemében fáradt fény ragyog,
s csillogó szemében látni vélem
a legfényesebb csillagot.

Hiába dolgozott annyit
kincseket gyűjteni nem tudott,
S mégis érzem: meleg szívének
minden fénye csak rám ragyog.

Anyám keze miattam kérges
hisz miattam hajszolja magát,
s megköszönni nem tudom eléggé,
hisz oly sokat tett az én anyám!