Életről vizionálás…

Ki törődik velem, az életnek én is csak a nagy játéka vagyok,
És egyszerűen nem tudok eltűnni láthatatlannak, ha akarok.
Egyedül vagyok, mint totemfa a jéghideg temetőben,
Még képlékeny is lehetnék, ki igényli hideg időben?
Bennem is volna a jobbítás igénye,
De ez biz', senkinek nincsen az ínyére.
*

Egyedül vagyok,
Meghalok a magányban...
Lefagyott élet.

Nyolc
Évig
Marcangolt
Egyedüllét.
Hittem...meghalok.

Sors adta-vette szerelem...már nem ölel,
A magány ismét körülölel.
*

Újra egyedül,
Az élet, nagy ismétlő!
Élet, inaktív.

Bú,
S bánat...
Újra társ
Ő, a magány.
Sors kerék forog.

Újrakezdés, társ...? Esély kevés. Nem talány.
Gyökeret vert a magány.
*

Ha kezdődne a
Javulás, visszarángat.
Ily’ lét magánya.

Csak
Moccan
Test és szív.
Mit remélsz még?
Sors, magányt ítélt.

Nincs remény... testem fáradt, alig él,
Egyedül nincs már cél.
*

A totemfa nem lehet simulékony és nem maga a védő erőd...
Én is egy érző lélek vagyok a világban, de, ehhez nincsen erőd...

Vecsés, 2017. szeptember 10. – Szabadka, 2017. szeptember 10. – Kustra Ferenc József – A verset és a haikukat én írtam, alá az apevákat és 10 szavasokat, szerző- és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A „vegyes” címe:”Egyedül nincs már cél”

Zöld fák ölelésében hullámzik a tó,
Az Ég megmutatja, lelkednek mi való.
Aranylik a víz a napfényben,
Higgy hát a természet erejében.
Valaki az Égboltot színesre festi,
A felhőből egy kép rajzolódik ki.
És mint fent, úgy lent
Utadat az Ég kíséri.
Angyalok vigyáznak Rád,
És ha a gonosz feltűnik, hogy elcsábítson,
Ők jelet küldenek, hogy megtartsanak az úton.
Isten szeret engem, és vigyáznak énrám Odafent,
Biztonságban vagyok, védelem alatt állok,
Csak ki kell nyitni a szemem.
Szívedbe súgják üzenetüket,
És ha nyitott a szíved, meghallod, mit üzennek.
Vigyáznak Rád, óv, véd a természet,
Most már tudod, merre tarts,
És hol találod a helyed.

Elmész? Hisz nem tart itt semmi.
Maradsz? Hisz nem tart itt semmi.
Mikor mész? Hisz nem tart itt semmi.
Meddig maradsz? Hisz nem tart itt semmi.

Elmész? Tudom, hogy vár a világ.
Maradsz? Tudod, hogy vár a világ.
Mikor mész? Tudom, hogy vár a világ.
Meddig maradsz? Tudod, hogy vár a világ.

Elmész? Meg kell találnod önmagad.
Maradsz? Meg kell találnod önmagad.
Mikor mész? Meg kell találnod önmagad.
Meddig maradsz? Meg kell találnod önmagad.

Maradsz vagy elmész? Fontos, hogy boldog légy.
Mikor mész és meddig maradsz? A lényeg, hogy önmagad maradj.

2021. május

Eszem egy nagy adag kínait,
Szeretem különleges ízeit.

Üvegtészta vagy rizstészta,
Bármelyik jöhet a dobozba.

A csirke az valami csodás,
Hozzá zöldséges mártás.

Mézes szósz a tetejére,
Bambusz is jöhet melléje.

A csípőset nem szeretem,
Ha rákerül, azért megeszem.

Pálcikát használni nem tudok,
De éhes maradni nem akarok.

Így a villával kebelezem,
A botocskákat csak nézegetem.

Ily ínyencséghez ritkán jutok,
Hát ilyenkor alaposan jóllakok.

Romantikus mesében…

Este ültünk a hűs ligetbe,
Azúr-selyemfény... rajtunk leple.
Fák, bokrok meséltek,
Vágyak égig értek...
Hiányérzet, mélyen lelkembe.

Hmm… a kedves nem tudta vágyamat?
Pedig, esti fény is betakart.
Fák, bokrok dugdostak
A vágyak hajtottak.
Nem orvosolta a vágyamat…
*

Éj van, hiányod fáj, várok rád...
Vágykáosz testem, űz, hajt hozzád.
Vágyom az ölelést,
Mint a folyó, medrét.
Indulj! Fújja vad szél vitorlád.

Besötétedett, nagyon vágylak,
Erős, érzelmi káosz. Várlak!
Vágyok karjaidba,
Mint cajos, betonra!
Célszalagnál, nagyon akarlak!
*

Ablakomon holdfény mosolyog,
Lépteid zaját hallom... kopog.
Karok, ölelkeznek,
Vágyak teljesülnek.
Lelkünkben tavasz... patak csobog.

Állok ablaknál, holdfényt nézem,
Jöveteled neszét, megérzem…
Végre a karodban
Tobzódok vágyadban.
Lelkedet, testemmel is érzem…

Vecsés –Szabadka, 2018. szept. 27. Kustra Ferenc József – a páros LIMERIKET én írtam, a páratlant Jurisin Szőke Margit