Ördög ül a hideg kövön,
Devla, devla, hé!
Hegyet, völgyet bejárunk,
sátrainkban meghálunk,
Devla, devla, hé!
Szekereink széltől tépett,
Vajdánk lánya igen kényes,
Devla, devla, hé!

Ördög ül a hideg kövön,
Devla, devla, hé!
Szekereink útra készek,
Devla, devla, hé!

Honnan jöttünk, merre tartunk,
Devla, devla, hé!
Mi se tudjuk, ők se tudják,
Szabadon élünk, mint a héják,
Devla, devla, hé!

Tarnazsadány, 2017. július 26. szerda

Ne adj kenyeret kezembe,
Ha már nem lesz erőm vénségemre!
Ne tégy koszorút se szent födelemre,
De ne átkozz, kérlek,
Ne tégy rám rossz szót.
Nem kell sírnod se,
Hiszen az életünk nem erről szól.

Ha harmatos hajnalon
Felkelő napba nézel nyárnak elején,

Gondolsz-e vajon rám?
Ha talán addigra már elmennék.
Eső koppan járdára, út porára,
Nyitott ablakodon friss szellő suhan át.

Az emlékek halványulnak,
Elveszett létem porba hullnak.
Álmatlan éjszakádon eszedbe jutok-e?
Hisz nagyon szerettelek, jól tudod te.

Áldott vagy te, szívverésem Katája
Vihar verte sorsomban hű társ voltál.
S ma is féltőn vigyázol rám,
Meghálálni nem is tudnám.
Szerelmünk lángja
Haláltusám.
Ha előbb elmennék,
Drága Katám

Apám drága, elég nagy baj az már nekünk,
Hogy még életedben, nem tettél jót velünk.
Ezt tanultad tán', vagy megörökölted nagypapámtól?
Elvetted lélekélelmemet, mint idegen szájtól.

Erzsi feleségeddel nekem, semmi bajom nem volt,
Akkor ő miért gyűlölt engem? Gonosz egy némber volt.
És az meg, amit Te követtél el, csúcs disznóság volt.

Csütörtökön volt az örökségi tárgyalás,
Ti előtte vasárnap, mint ahogy volt szokás,
Engem és a családomat meghívtátok ebédre,
És tárgyalásról, hosszasan elegyedtünk beszédbe…

Szót nem mondtál, hogy ott leszel, nem kérdeztél meg, mint ellenségem,
És az idegen albérlőkkel megvetetted az örökségem.
Miért nem nekem ajánlottad föl a részedet, ki fiad vagyok?
Erzsi feleséged bebeszélte, hogy én az ellenséged vagyok…

Én bizony, még azt sem tudom, hál' Istennek, hogy a sírod hol van,
Így nem viszek soha képmutatásból virágot, bárhol is van…
Egy biztos, vagyontalan senkivé tettél,
Ilyen gonosz velem mért, hogyan lehettél?

Vecsés, 2020. március 1. – Kustra Ferenc – önéletrajzi írásom.

Adtál egy halálos csókot,
Az vitt az élettől messzire el.
Most már mindegy, hogy kiben hiszel.
Őszi hajnal vitt el
Minden érzést,
Minden álmot,
Vágyat és örömöt.
Harmatos könnyével ébreszt a nyár,
Távoli dombon
Anyám néz távol éveken át!
Nézi szegény, hogy jövök-e már.
Érzem, hogy nélkülem
Elvérzik ez idei nyár!
Hiába vártok,
Nem jövök már!
Azóta jó anyám elment,
Nem tudott várni,
Nem tudott élni nélkülem egy percet se már!

Rőt bíbor arcomon
Fekete éjszakák szenvedései,
Gyötör múltam legendás emlékei.
Misztikus karavánok sora bontakozik ki
az ezüst hold fényében.
Cigányok átkai marcangolnak barnaságom vérében,
Hagyatékként maradt rám!
Fehér fény felé száll lelkem.

Sötét fellegek gyűlnek,
Elhagyták Gangesz folyót szekereink.
Őseim ott fetrengenek éhezve,
Beesett, fagyos szemekkel, tátongó sebekkel.
Csontsovány gyerekek lelke lebeg álmaimban,
A halál szelleme átsuhan útjaink nyomán!
Kirekesztve, üldözve!
Régen, most és mindörökre!

Cigány angyalok tánca hömpölyög
A gomolygó fehér felhők között.
Leszakadt ingem rongyát
Tépi, mardossa a szél!
Mert ízig-vérig megmaradtam
Hűséges magyarnak!
S a magyarok között cigánynak.
S a két identitás tudatommal
Legyengülve földre borulok,
S a szent hazámért
Utolsó csepp véremig hű maradok.