Kell nekem szerelmünk,
Mely nélkül élni nem tudok,

Éjszaka nézem a csillagokat
Nélküled, aludni sem akarok,

Keresem azt, amit együtt választottunk,
Oly rég, hogy már nem tudom melyik volt,

Elvitte az idő és már Te sem vagy sehol
Annyira hiányzol, hogy ez fáj nekem, nagyon,

Kell nekem szerelmünk,
Mert Nélküled élni nem tudok,

Szeress Te is engem, megbánni nem fogod,
Forró csókjaimat, százszor visszaadod.

Szeretnék a karjaidban
Mégegyszer megbújni,
Ölelésedtől csendesen elalélni,
Engedni, hogy csókolj, szeress
Bánatomat elhesegesd,
Soha el ne engedj engem,
Tarts szorosan az öledben.

És, ha a Sors úgy kívánja,
Belealszom a halálba,
Senkit, semmit már ne lássak,
Nélküled már nem tudok
Mást tenni, mint bánatomban
Meghalni, mindent-mindent
Itt hagyni, senkire sem gondolni.

Amikor felnézek az égre,
Te jutsz az eszembe,
hogy talán ott ragyog a szemed fénye,
hiszen sajnos elmentél örökre,
csak egy fényképet hagytál nekem emlékbe,
amitől sokszor könnyes a szemem,
hogy tudom, már nem lehetsz itt velem,
hiába is vár téged Anyu a szívem!

Ha egymára talál
két szerető ember,
a szívük megtelik
boldog szerelemmel.

Nem kell nekik akkor
egyedül csak társuk,
mert együtt így lesz szebb
a közös világuk.

Egymás kezét fogva,
segítve egymáson,
könnyebb lesz az élet
ezen a világon.

És ha majd eljárnak
felettük az évek,
a közös múltjukra
sokszor emlékeznek.

Köszönik egymásnak
a sok szeretetet,
mellyel átvészelték
a nehéz életet.

Oly csönd hang hallatszik
S már ez is elmúlik
Csak már a lépések hallatszanak
A várfal kopog lábaik alatt
S a távolban hasonló hang
Mely valahányszor fel-fel cseng
A hegyek falairól visszhangzik
S a széllel fent a magasban játszik
Hallani hogy kopog a katonák páncélján
Az eső mely beszél a véres halál helyén
És igazat mond ez az átok
Távolban nem kívánt látottak
Oly sereg az mely félelmetes
Páncéljaik csörögnek véres
Lábnyomokat hurcolnak magukkal
Tompítja lépteiket foltokkal
Hirtelen megállottak
A sereg nem lép sokat
Ott a távolban kéz mozzanatok
Hátra tegezük felé nyúlnak
Majd felhúzzák nyilaik
S hirtelen elengedik
Hangjuk valami ciripelés
És eleik sajnos végzetes
Minden ember búj a falak
Védelmező árnyéka
Mögé hol nem éri gond
Jaj! annak ki még kinn volt
Mert lezúdult a sötét ég
Közöttük még rengeteg ég
Majd hirtelen csatakiáltás
Oly távoli végzetes hangzás
Karddal, dárdákkal rohannak
Most már végszó lesz veletek
Mert már mi zúdítunk rátok
Nektek nyilaink átok
De a mieink elvesztek
Páncélok hadai mellett
Majd ők jöttek támadással
A katapultok hadával
S a csatának már vége
Lelkek elvesztek véle
Oly csend lett hirtelen
Hangok elveszettek
Ahol régen vár állott
Most pusztult romhalom
Melyben vérfolyó volt
S benne rengeteg holt.