Sírtál-e már valamikor szomorú könnyeket?
Éltél-e már örömkönnyel simogató életet?

Hunyorogtak már szemeid vakító fényekben?
Féltél-e már valamikor szorító sötétségben?

Láttál-e már életedben haragoszöld fákat?
Sirattál-e bármikor elkorhadó ágat?

Nevettél-e emberekkel, kik boldogok voltak?
Kiket később sírjuknál emberek sirattak!

Minden élet forgandó, szolgáljon tanulságul,
el nem tűnik semmi sem, csupán csak átalakul.

Félelemben nem kell élnünk, hisz örök az élet,
testünk csupán átalakul, s tovább él a lélek.

Az én drága ki unokám
úgy hív engem: Tata,
olykor azt is hozzáteszi,
hogy Te nagyon buta.

Buta lennék? Talán, lehet,
korom nyomokat hagy,
elszáll néha a gondolat,
akkor kihagy az agy.

Feleségem meghallotta,
hogy hív az unoka,
eszébe jutott hát Neki
egy hasonló csoda.

Ösztönösen, vagy akarva
azt mondta: Te Tatu,
én pedig azt mondtam Neki,
akkor Te vagy Mamu.

Játszadozunk, diskurálunk,
egymást mosolyogjuk,
szórakozunk, mint két gyerek,
egymás kezét fogjuk.

Nemrég múltam el tizennyolc,
fiatal a korom,
ilyen az én Tata sorsom,
ezt örömmel mondom.

Madárpillanat rebben
a vándorló égen.
A szitáló fényben
gyümölccsel vajúdnak
a terhes ágak.

Diót roppant a tél
magzatdobbanása,
Mikor először sírnak
fel az őszi fellegek...

Elszorul a torkom, fájó sírás fojtogat,
elrontotta valami talán a napomat?
Egyre jobban érzem, hogy szorítja mindenem,
nem tehetek semmi mást, hagyom, kiengedem.

Esőcsatornáim egyre jobban megtelnek,
mint a vulkán a földből a felszínre törnek.
Erőt vesz rajtam, visszatartani nem tudom,
sírj tovább, csak sírj, a lelkemet nyugtatgatom.

Nem vagyok most boldogtalan, bánat sincs bennem,
miért áztatom hát a testem és a lelkem?
Egy mosoly fut át rajtam, boldogságot érzek,
sírni most oly jól esik, ezek örömkönnyek.

Egyre mélyebben az anyagtól
A függöny letépve az ablakról
Szörnyű undor a számlák láttán
Csótány lovagol egy patkány hátán

Rock
Let?s Rock..
A rendőr már kopogtat
A parancsra mutogat

Bilincset kattint a kezemre
Megvan a beutalóm Szegedre
A Csillagban már várnak rám
Tákolják is a bitófám

Rock
Let?s rock
Nem vagyok én tolvaj
Itt kezdődik a baj

A politikus zúgja a zagyvaságait
Szétzúzza az egyszerű ember álmait
Ömlik a szenny füstös kis szobámba
A ?vezérünk? hazudik bele a pofánkba

Rock
Let?s rock
Nem vagyok én tolvaj
Itt kezdődik a baj

Csörögnek az üvegek a sarokban
Pesten egy újabb bomba robban
Óriási hullámokban vonaglik az utca
Hogy mi lesz, itt senki se tudja

Rock
Let?s rock
Nem vagyok én tolvaj
Itt kezdődik a baj...