Ha ütne az utolsó óra
Lobogtatnám magyar zászlaját
Régi magyar térképet adnám mindenki kezébe
Honfi tudást szórni mindenkinek tenyerébe

Magyarnak lenni oly nehéz
Annyira fájdalmas ez
Nem tudok mindent megtenni
Hogy honfi tudjak lenni

De már nyakamban érzem a halált
És a kaszás sajna már reám vált
Hasító óriási kaszája
Egy pillanat alatt torkom vágja

A hadvezér elaludt,
Csatatérre nem jutott

A Csend nem szereti,
hogy megint megtöri
Dobozából kihajoló
Falon Kukukk rugó
A mindig kiáltozó
Elnehezülne inkább,
Ha hagyná már
A tiszteletlen madár

Porosodó Makett Hajó
Árboc alól Szakács dalol
Kockás aljon Figurák
Megunták, hogy úgy hagyták
Sakk vagy matt? Morogják

Szekrény alatt Bohóc hever
A fal felé hangtalan nevet
Forgó kulccsal hátában,
Körvigyorral szájában

Hiú Csillár az ábrándos,
Ha ablakot nyitnátok
Csilingelne, hogy halljátok,
Miközben őt látjátok
Csodálva tapsoljátok

Öreg Tükörrel mind vigyáz,
Meg ne lássa benne magát
Gyertyával mint két boszorka,
A túlvilág és szellemek tudósa,
Láng és viasz nem örök, de a
Tükörrel szövetséget kötött
Együtt varázsolnak,
ha akarnak, bájolognak

Okuláré hírt vár,
Pislákol a kíváncsiság:
Hol késik a mai újság?
Hintaszéken pokróc fekszik,
Macska csendben rátelepszik
A Hadvezér úgyis alszik?

Kávéfőző reggelt sürget,
Kakukk kiált jó reggelt-et
Kancsóban a Mámor táncol,
Részegíti a valóságot
Gramofon nosztalgiázik,
Régi nótákon mélázik

Az Aroma óhaja:
Malac sültek illata
Szobákba úgy lopakodna,
Rések alól lágyan átbújna
Ezüst tálca szolgálója
A settenkedés kínálója
Mi lesz már, huncutság?

Mennyezet várja a felszálló Álmokat,
Színeseket, nagyokat, irreálisakat
A Padló földhöz ragadt,
Nem voltak jóban soha,
Ő ösztönvilági maradt
A hadvezér köztük alszik,
Mennyezet, Padló egynek látszik

Fehér Papír és a Tinta,
Igazságot elmondana,
Hírmondóknak tanúskodna,
Hogy régi jó Királyukat ne
Keressék itt már soha

Öreg Komondor alszik az udvaron
Eső kopog a bíbor avaron,
Örök Égi barátságot fogadott
Kettőjüket őrzik az angyalok

Langyos este borult csendben a tóparti tájra,
a Nap is elköltözött már egy nyugodt világra.
Álomvilág elragadta, meleg ágyba bújik,
sötétségtől takarót kér, azzal takarózik.

A fénye már nem törik meg a tónak hűs vizén,
ketten maradtunk a parton, a Hold fénye, meg én.
Ébrednek a csillagok is, fényük erősödik,
csillagszóró ruhájukat most magukra öltik.

Varázslatos látvány mindez, a szemem káprázik,
a sötétbe borult tájra Holdfényeső hullik.
Az arcomat halkan, csendben, feléje fordítom,
Holdfényeső mossa könnyem, magamat kisírom.

Tisztára mosott könnyeim lassan leperegnek,
lelkem fehérbe öltözik, tiszta ruhát veszek.
Holdfényeső alá bújok, Vele megtisztulok,
s angyalszárnnyal repülnek a megtisztult mosolyok.

Apró kis kezek,formás kis ujjak
melyet kezemben tartok boldogan
tétován,lágyan simogatva
megszorítják az ujjamat.

Formás kis száját igazgatva
mintha mondaná! Itt vagyok mama!
S csöppnyi száján mint ezüstszínű hajnal
átsuhan boldog mosolya.

Selymes kis arcát megérintve
úgy érzem most értem haza,
s mint lágy szellő ,szelíden suhanva
járja át szívem mosolya.

Lehet -e boldogabb az ember?
Mint mikor azt mondják mama?
Mindennap új csodákat őriz,
hisz csak most lettem nagymama.

Előkerül néha pár gyerekkori képem,
összeszorul szívem,könnyes szemmel nézem!
Tudom,hogy hibáztam és okoztam sok gondot,
olyan ember nincs,ki semmit el nem rontott!

Végtelen űr tátong múltam s jövőm között,
úrrá lenni nem tudok,bús jelenem fölött!
Örök vihar tombol lelkem tüzes egén,
egy ismeretlen világ nyújtja kezét felém!

Arra vágyom mindíg,hogy újra boldog legyek,
ne állják el utamat sziklák,vízek,hegyek!
Repülni a magasban jobb életet várva,
távolodik múltam,de nem nézek már hátra!