Tél van, jár a vastag kabát, sál, kesztyű,
Lovas szánon meg dukál a csengettyű.
Nincsen mínusz, pedig Apa, Anya, lánya
Fagyott árok-vízben folyton korcsolyázna.

Faluszéli erdőben jön az este, hull a hó,
Életre kél családi, téli kis bújó-kunyhó.
Észrevették, hogy édes, kicsi angyal szállt suhogással.
Kezében óvatosan, védve, fényt tartott, ragyogással.

Öregek hangján hallani, sok-sok, aki nagyon magányos
Náluk egy gyertya ég, mikor leég, sötétség lesz mi kormos.

Pedig a szeretet, ami önmaga
Képes az oly' nagy Isteni csodákra,
Lélekmelengető varázslatokra.

Angyal jött, hogy eloszlassa a karácsonyi sötétet,
Mert ő tudja, hogy oly' sok ember bizony már hitét vesztett.
Talán tömjénfüstben jöhet a megváltás… ég küld szelet.

A fa alatt érezni a csöndet, mikor fogjuk egymás kezét,
Együtt, halkan elénekeljük a karácsony örök énekét.
Szeretet ünnepe kitölti az egymás kezét fogók szívét.

Szinte csillog a fenyőfánk, sokféle dísz van rajta,
Mi tettük rá, látszott, ahogy kérte, nagyon akarta…
Most meg ott áll gyönyörködve, az apraja és nagyja.

Szép ez világ, de bizony, nagyon oda kellene tán' figyelni,
Szeretettel járni-kelni, együtt igazi boldognak lenni…
A tél fekete, még csak jön, bársonyléptekkel, de már közeli.

Udvaron a fák ágai versenyt deresednek hajammal,
Távolban hófödte hegyek, nincs köd, látszik ez alkalommal…
Odakint már mindent beterített az alkony sötét fátyla,
Későre jár, álmot szétszórja, ránk teríti és a tájra.

A szobában ég és nagyon világít a négy Adventi gyertya,
Fa alatt vannak az ajándékok, szeretettel, nem hozomra...
Én érzem is ezt a szeretet, mert két kéz van a két markomba.

Vecsés, 2015. december 10. – Kustra Ferenc József

Repüljön magasra a
Béke fehér galambja.
Szárnyaljon az égbe a
Boldogság kék madara.

Legyen ez egész évben,
De főleg karácsonykor,
Mert bizony ez az ünnep a
Szeretet gálája… akkor…

Legyen mindenki udvarias
Egymással, férfiak a nőkkel…
Szeressék egymást mindig és hűen,
Éreztessék gyerekkel, időssel.

Az Úr is csak szomorúan néz…
A szeretet a legnagyobb kincs,
Mivé lesz a teremtett világ, ha
Emberek szívében szeretet nincs?

Karácsonyt várjuk egy éve,
Készülőnk hónapok óta,
De vajon szívünkbe a szeretet
Óh, lehetne, hogy állandó volna?

Karácsonyra ideszáll szeretet angyala,
Úr küldi, szívünket szeretettel telítse…
Emberek, fiuk, lányok, ifjak és öregek,
Kapcsoljátok szívetek szeretet vételre…

A szeretet a mosoly szépségében sejlik
Az ölelés őszinte melegében rejlik.
A szeretet naggyá, gazdaggá tesz
És ki így él, az koldussá nem lesz.

Figyeljük belül, boldogok vagyunk-e
Szeretetre a szívünk kinyílik-e…
Másnak, mi is segítsünk átélni ezt az érzést,
Szívünk képessége segíteni e szép érzést.

A fény, a szeretet a szívünkben, lelkünkben van,
Jóban, rosszban, az egymás iránti barátságban.
A fánál a mosoly a legszebb dekoráció…
Szeretet lángja perzseljen, mint detonáció!

Repülj, ereszkedj le ránk
Boldogság kék madara,
Töltsd ki a karácsonyunk
Béke fehér galambja.

Legyenek, óh, csak… szép szavak,
Durvaság, ne legyen… semmi!
Szeressük egymást emberek!
Merjünk tán’ boldogok, lenni…

Vecsés, 2010. december 20. - Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia…

(3 soros-zárttükrös duó)
Elegáns-lágyan, szinte finoman, lustán érnek földet a hópelyhek…
Színes úti ruhát vett a falevél és földre kísérik a pelyhek…
Elegáns-lágyan, szinte finoman, lustán érnek földet a hópelyhek.

A földön lévők kristálycsillogással várják a később érkezőket,
A színes kabátos kislevél, már ott van, már barátságot kötöttek…
A földön lévők kristálycsillogással várják a később érkezőket.

Vecsés, 2014. március l. – Kustra Ferenc József – írtam: 3 soros-zárttükrösben a tél kezdetéről… A versforma az én egységesítési fejlesztésem. (Olvasni úgy kell, az az első két sort egyben, után a 2. és 3 sort egyben és így lesz meg a vers eszmeisége…)

Gyökereket tépő vihar
Fújtatva prüszköli szerte szét
A fagyos esőcseppeket
És a duzzadó patak lihegve rohan
Lefelé a folyóba.

Elszántan küzd
Bókolva hajlong az erdő
A felkorbácsolt szél dühében
Haragos szilaj erő
Tiszteletet parancsol.

Mintha sínek mellett mennék
Száguldó szerelvények tonnái
zakatolva dübörögnek mellettem
Rángatva vissza húz
Szinte beleremegtem.

A süvöltő légáramlat makacsul
Kabátom markolja
És bőröm alá hideget kapar
Jeges vicsorgással
Harap a csontomba
Lépteimmel dacolva.

Dermesztő gőggel
Lélegzetem
Számtalanszor vissza nyomja
A levegőt előlem ellopva
Fölényesen vigyorgott rajtam
Miként kapkodom
Pár lopott lélegzetért.
Egy nyomorult kis életért.

Az úton
Miként küzködöm magam haza
Idővel bőszült haragja
A nap sugarainak hatása
Alatt megenyhül
S mint durcás gyerek
Ki tudja rosszat cselekedett
Lecsillapodva elszendereg.

Elázott a mai napom
Meg a kabátom
És ahogy megvillan a fény
Ismerős ablakokból
A tócsákban láthatom
Utamon
Lépteim megszaporázom.

Az otthon melege
Békét önt a szívemre.

Hétköznapi pszichológia…

Szinte mindig úgy van, hogy a pár domináns tagjának
Lehet csak véleménye, vagy mondandója!
Mindent megmagyaráz, folyvást ossza az észt párjának
S
Ha igaza van, ha nincs, dől a mondóka!

Ő generálója, párja alanya a játszmának.

Ui. És ne reménykedj, Te földi halandó olvasóm, hogy ez nálatok nem így van,
meg ilyen nincs is. Legföljebb a témában nem vagy képzett és így nem ismered
föl a helyzetet, vagy nem ismered föl annak okát, hogy miért nem éltek
kifogástalan boldogságban… (Kivétel erősíti a szabályt!)

Vecsés, 2017. június 12. – Kustra Ferenc József