Szél suhan lengetegen,
Réten…

Nap süt.
Árnyéktól elüt.
Napfény, elüt.
Lángcsóva kiüt.
Hőség leüt.
*

Sövény kiszáradóban,
Szinte alélóban.
Régen volt eső,
Meg keveslendő...

Szemem mered,
Nézésem bennreked…
Benned-neked.
*

Süttetvén adtad,
Árnyék nem akad…

Széllel incselkedő
Nap lemenő.
Pillanat,
Izzadó akarat,
Élet… elhaladhat!

Vecsés, 2019. augusztus 8. – Kustra Ferenc József – írtam: septolet csokorban a nyárról.

Tegnap még volt kicsi, enyhén langyos napsugár, jólesett,
Udvarunkba a fákon, ismeretlen madár repdesett…
Tegnap még volt kicsi, enyhén langyos napsugár, jólesett.

Tájékunkra rászokott az estefele, hirtelen,
Gyorsan megjött az éjszakai is, szinte végtelen…
Tájékunkra rászokott az estefele, hirtelen.

Sötétben nem is látni a rozsdásodó leveleket,
Szülő-madarak fészekben melegítik, gyerekeket…
Sötétben nem is látni a rozsdásodó leveleket.

Lassacskán, totál lombtalanok lesznek a növények,
Levelek meg összeállnak; lesznek avar szőnyegek…
Lassacskán, totál lombtalanok lesznek a növények.

Közeleg kicsit hűvösebb időjárás,
Az életben következik, helyben járás…
Közeleg kicsit hűvösebb időjárás.

Vecsés, 2019. február 18. – Kustra Ferenc József– íródott; 3 soros-zárttükrös –ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.

Sokszor azért, nehogy higgy a mosolyoknak,
Talán álcái a takart problémának,
Bár létezik a mosoly, ami őszinte,
Annak örülhet az ember szíve, lelke.

A hamiskás mosolyt oly' nehéz felismerni...
Szívdöglesztő mosolynak, nehéz ellenállni...
Gondolkozz! Jobb mielőbb a földre leszállni...

Vecsés, 2014. április 25. - Kustra Ferenc József

A poéta, mindig poéta…

Késő már az este, át is csapott oly' mély-éjbe,
Kinézek az ablakomon, sötét mindenségbe.
Visszaülök, visszahúz a gondolatom férce.

Öregesen elfáradtam, nem vagyok már fiatal,
Tollal szántom a papírt, de elfárad a diadal...
Agyam is lassul, de még éberek a gondolatok,
És még új is van, így az álmom ellen még harcolok.

Fáradt kezem miatt nagyobb és több paca is le csebben,
De ettől egyetlen gondolatom sem múlik, nem rebben.
Én csak rovom a sorokat toll-ekémmel egyetemben.

Gondolataim ebben a csöndben, szinte majd' kigyulladnak,
Papírom is megvilágosodik, nagyon világítanak...
Tollam alatt a betűk sokasodnak, gyorsan is száradnak.

Ami itt és most az eszembe jutott, az le kell írnom,
Hogy ne vesszen el, most magamból még ki is kellett írnom…
Álmosodok, alig látok, nektek írok… ki kell bírnom…

Vecsés, 2016. november 24. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Feltették a koronát mű vírusnak fejére,
Tüskéiben ott lapult a fogának fehérje.
Tudósoknak öntelt gőgje hiúsággal párosult,
Fel sem fogták vakságukban mennyi ember károsult.

Pandémiát meghirdették, propagálták ezerrel,
Új keletű oltóanyag lesz a népnek csodaszer.
Gyorsan került nagy piacra, vastag profit a haszna,
Millióknál mellékhatás...nem lehet ok panaszra.

A halálnak kaszájával aratott a nyavalya,
Szerencsére a többségnek szinte nem is volt baja.
Szállt a rémhír világszerte, nagy úr lett a félelem,
Megláthattuk a rendszerben milyen nagy a fegyelem.

Jól meggyőzve önkéntesen a nagy tömeg sorban állt,
Mind azt hitte csoda-lőre talán neki úgysem árt.
A szomszédban bomba robbant, a vírusnak vége lett,
Azóta a háborúktól sok jó ember retteghet.

Jön majd megint újabb ármány, kell néha kis izgalom,
Nehogy legyen pórnépeknek olyan nagy a nyugalom.
Mesterséges viszály-válság félelmet szül - nagyszerű,
Lepel alatt könnyen készül modern-szolga remek-mű.

De meddig tarthat e rút játék, vége lesz mint mindennek!
Bármi is jön drága földből új hajtások élednek.
Jó ember ha felbőszül majd, haragjától féljetek,
Pokolra jut gonoszságtól embertelen lelketek.