A haláltól sosem féltem
önmagamtól, önmagamig
menekültem. Reménytelenül. Hiába.

Sorsomat el nem fogadhattam
pusztító szenvedély lettem akaratlan
Elégtem lassan. Visszavonhatatlan.

Reményül sokszor hívtam Istent
Láztól csillagos nyári esten
de nekem meg nem jelent
S elvesztem végleg. Végleg elvesztem.

Utamon igaz embert nem találtam
Aki igazán szeret, s átöleli vállam
Hiába vártam. Szerelmet nem találtam.

A haláltól sosem féltem
önmagamtól, önmagamig menekültem.
Reménytelenül.Hiába

Szabadon szeretnék szállni
úgy ,ahogy eddig még soha ,
hogy ne tartson vissza senki ,
s ne törjék szárnyamat soha .

Szabadon szeretnék szállni ,
akár a nyári fellegek,
melyek hirtelen eltakarják
a napsütötte kék eget.

Szabadon szeretnék szállni
szelek szárnyain csendesen ,
hogy ne tartson vissza majd senki
amikor végleg elmegyek .

Szabadon szállok a szélben
ledobva minden láncomat ,
s nem fogok sajnálni semmit,
ami utánam itt marad.

Új sírok, koszorúk
Virágok csokorba.
Akik köztünk éltek,
Akiket szerettünk
Elköltöznek sorba.

Őszi levélhullás
Életünk estéje.
Egyre hull a levél,
Elsiratunk egyet,
Új hull a helyébe.

Sokszor felidézzük
Emlékeink sorát,.
Hosszú körmenetben
Jönnek kedveseink:
Szülő, rokon, barát.

Szívünkre szorítjuk
Gondolatban őket,
Aztán fájó szivvel
Útjukra bocsájtjuk
A ködbe veszőket.

Telnek a temetők,
Lobognak a mécsek.
Itt a naplemente?
Körmenetben állunk,
Halkulnak a léptek.

Nem akartam mást, csak karjaidba hullni,
elolvadni benned, mint egy hópehely,
elfeledni mindent, ami bennem forrong,
s nem érezni mást, csak érintésedet.

Túl gyáva voltam, nem mertem szeretni
pedig mint a napfényt, úgy kerestelek,
nem mertem mondani mennyire szeretlek,
s mire ráébredtem elvesztettelek .

Más karjába hulltál új reményt keresve,
és én ösztönösen megéreztem azt,
s kétségbeesve egy őrült pillanatban
lemondva, máshol kerestem vigaszt.

Megbántam százszor, de most már késő!
Légy mással nálam sokkal boldogabb,
számomra úgy is mindennek vége,
nekem már csak a bús magány marad.

Ha kézbe veszek egy könyvet,
Ugy érzem , rögtön könnyebb,
A gond is messze száll,
Kezem végig simítja,
Aztán mohón kinyitja,
Mert nem tud várni már.
A könyv lassan nyíló virág,
Színes, rejtelmes új világ.

Elém tárulhat sok titok,
A tudás, amit áhitok.
A könyv mindig megértő.
Ezerarcú az ismeret,
Meg kell ragadni míg lehet,
Tanulni sohsem késő.
A könyv egy csodás kincsesláda,
Ki mit keres azt megtalálja.

Régmúlt idő, történelem.
Elmerülni a végtelen
Időknek gyors futásán.
Néha, a téma képzelet;
Jövőben járó képeket
Hoz gondolatok szárnyán.
Betűk sorát ha olvasom,
Mint gyöngyszemek a gyöngysoron.

Szeretem a költészetet.
Megdobogtatja szívemet
A sok verses talány.
A rímek dalolnak, élnek
Táncolnak és zenélnek,
Ennél szebb nincs talán.
A vers lelkét ha megtalálom,
Elandalít mint édes álom.

Ahány könyv, annyi új varázslat.
Ha olvasol, benned szétárad
A szavak bársonya.
A könyv olyan mint jóbarát,
Szeresd, tiszteld minden sorát,
Nem csalódhatsz soha.
Megnyugvást, békét, és örömet ád.
Könyv nélkül üres lenne a világ.