Van egy lány Amerikában, de nem amerikai
Magyar földön született és itt is fog élni
Ha nevét hallom szám mosolyra görbül
Ő volt aki 9 hónapja kihúzott a gödörből

Nem lehetek elég hálás, és ezt ő is tudja
A sok hülyeségem tudom, régen unja
Mégis hiszem, hogy szeret, és talán kellek neki
Én is szeretem addig, míg erőm megengedi

Mikor beszél hozzám, vagy csak néha rám ír
Boldog leszek hiszem tudom, hogy ő is értem sír
Büszkén mondom ki, igen ő az én barátnőm
Őt választottam, pedig lehetett volna 100 nőm

És neki is én kellek, egyenlőre úgy néz ki
Ha így marad én leszek a legboldogabb férfi
Freya fogja megáldani életünket végre
És csendes éjszakákon együtt nézünk az égre

Mert tudom hogy mi úgy passzolunk össze
Mint a puzzle darabkák, csak néha veszünk össze
De minden veszekedést könnyes békülés követ
Nem kiabálunk kígyót békát, nem dobálunk követ

Már holnap csókolnám a száját, de kell ez a 2 év
Hogy megtudjuk kibírjuk-e, és nem ragad el a hév
Mert nekem nem kell más, remélem ő is így gondolja
És azt a szót hogy örökre rendesen megfontolja.

...még mindig itt tartok!
Láthatod, még most is senki vagyok...
Elmúlt már a nyár és jó néhány év,
Mióta, te világ... eltemettél!

Újra elszállt az élet, elmúlt egy nap...
A hold megint előbújik... felzaklat!
...régi temető, elárvult sírok között
Árnyak hullámán, de szívem fölött...
Penge leng, s tán elmúlok!
Most is e sötétben foszladozok,
S itt élve, ennyire régen, ilyen mélyen,
Újra rád gondolok... bár ez tünékeny!
Nem merek örülni! Miattad... neked.
Lelkem diktálja ezt, szenvedem a neved...
Tudod, beteg vagyok, talán... élek.
S ahogy benned perced leszek, újra félek...

Szeretlek! Meglehet, nem mondom...
Ha nézlek, szemed tüzébe, csillagködbe oltom!

Csak vágy! Semmi más...
Ezért nem bánthatsz meg (azt hittem jár nekem)
Nincs bennem rosszindulat,
Csak vágy-indulat, csak ez, és semmi más!
Ne félj a lelkemtől, ő nem vesz észre téged...
Neki nem létezel!
Csak én és a testem gondolunk rád, és csakis a testedre...
A lelked nekünk nem árt!
Elképzelem tested vágyát,
Pokolbéli, álomtalan hasonulását...
S így a testem lassan otthonos lesz!
A hangod lentről szól, a lelkem mellől...
Én észre sem venném,
Ha nem lenne valós, fizikai megnyilvánulása...
Lelked testbeli rosszindulata!
Játszom az elképzelt valóság örömét...
Te vagy a világűr, s én a sötét.
Benned vagyok, a legbensődben, mélyen...
Egy pillanat... majd naprendszer robban, s messzire lövell benned!
Mennyeien élvezem, hogy nap vagyok, és sugaraimmal beléd hatolok...
S végül akkor, és ott egy vagyok veled... örökre...

Ezért nem bánthatsz meg!
Hisz, nem is... szeretlek...
Nincs bennem rosszindulat, csak vágy!
Csak örökké kísértő
Test, vagy lélekremegtető???

A halál reám szólt
És kaszát felém nyújt
Ily szavakat nekem mondva
Gyere Ádám, gyere máshová

Elviszlek én téged máshova
Nyomorúságba, boldogságba
Hiába ellenkeztem
Ezt én meg nem tehettem

Sírtam mint egy vízesés
Nem lesz itt kőbe vésés
Kérdtem én ezerszer
Mit tehetnék életért?

Hiába beteges az élet
De boldogság is csak itt éled
Soha ne sirass engemet
Mert lát engem az aki szeret.

Elmúlt a nyár,
és te elhagytál.
Itt hagytad szerető szívemet,
eldobtad egykor szenvedéllyel szerető szívedet.
Többé már nem leszünk egy pár,
de az emlékek örökre megmaradnak már.
Emlékszel még az első csókra,
és az első szerelmes szóra?
A lelkükben őrizzűk őket mind,s
múltunkra az idő porfátyolt hint.