Kegyetlen sors jutott e gonosz világban
oly sok embernek ,ki nem szolgált reá,
Kit szeretni kéne folyton meggyaláznak,
míg a gonosznak minden jó kijár.

Oly sok a szenvedés ebben a világban
hol a jók kárának örvend a gonosz,
rút, romlott lelkéből sötétség sugárzik,
s amerre jár csak szenvedést okoz .

Istenem ne tűrd ezt!Tisztítsd meg tőlük
a haldokló földet amíg még lehet,
ne vedd el tőlünk utolsó reményünk
arra tégy béklyót ,ki téged sem szeret !

Istenem!Mért büntetsz minket?
Mért adtad őt ha elveszed?
Miért adsz gyermeket nékünk,
hogy aztán újra visszavedd?

Mért nem nézel le ránk a földre
amikor szenvedést hozol reánk?
Mért engeded hogy elveszítsük
akit legjobban szeretünk talán?

Mondd ! Neked mért csak a jó kell?
Hisz rosszakkal teli a világ!
Ha szeretsz,nézz le a földre,
hol szenvedő arcokat találsz!

Ha szeretsz , mért büntetsz minket?
Ne hozz több gyötrelmet reánk!
Nem bírunk többet elviselni!
Csordultig teli a pohár!

Mama szeress !Akkor is ,kérlek
amikor rossz vagyok talán,
amikor füllentek néha,
vagy elszakítom a ruhám.

Mama szeress!Akkor is,kérlek
amikor senki sem szeret,
ne tégy mást csak ölelj át engem,
s ne engedd el a két kezem!

Mama szeress ! Akkor is, kérlek
ha nem hallgatok mindig reád,
mikor a fénylő napsütéstől
nem látom a fellegek hadát.

Mama szeress !Maradj mellettem!
Most oly nagy szükségem van reád!
Mint azon az édes őszi estén
mikor először néztél reám!

Más lettél te is, és oly más lett minden,
alig hallom már néha hangodat,
pedig tegnap még oly forrón szerettél,
s most homály takarja már az arcodat.

Más lettél! Pedig úgy akartál engem,
mint a szomjas föld a frissítő esőt,
melynek cseppjeiben lágyan megfürödve
magába szívja az éltető erőt.

Más lettél! Pedig úgy akartál tegnap
karjaidba zárni szüntelen!
Más lettél!S mi tegnap valóság volt,
mára már minden kínzó gyötrelem.

Más lettél!Pedig úgy vágytam rád én is,
mint a napfényt a zöldellő mezők,
de ha te nem jössz , nem foglak keresni!
Feladtam mindent! Nincs már több erőm.!

Úgy óvtalak ,mint a bimbódzó virágot,
hogy tenéked ontsa minden illatát,
úgy vártalak mint a felkelő nap fényét,
hogy reád vetítse első sugarát.

Úgy kísértelek, mint a lenge szellő
eltakarva tőled minden felleget,
őriztem álmod reményt adva néked,
s mégis eltakarnak sötét fellegek.

Úgy akartam ,hogy több lehessél nálam,
s neked adtam volna érte mindenem!
Úgy szerettem volna melletted maradni,
de nem kísérhetem minden léptedet.

Úgy szeretném hogy megérezd végre,
minden pillanatban téged féltelek,
s most is !Akár egy gyönge kis virágot!
Minden erőmmel téged védelek!