Mi szárnyal süvít így a korom
éjben mint az elme része a gondolat,
Talán az elfajzott szó a megkorcsosodó
vagy a gyilkos lelkiismeretlenségre hajlik
ölelkezőn a szeretet?

Forró izzó magja tűz és jég keveréke
Düh,robaj,füst láva hömpölygése.Ó föld!
A reménytelenség pokla fénylik itt
keletről-délre,délről a mindenségre s
zabolátlan üvölt a sátán,tép,tör,embert
lelket,fényt,akaratot,hitet, reményt rohaszt,
zülleszt egészet, Kerberoszi mélybe.

S én az ember félelem nélkül égve,
hű társaim,kérdezem-mondjátok?
Ki áll majd elébe,bűzös patkós lábára
béklyót téve, s a mindenség örvénylő
gyűlöletét szívéből kitépve,ki mutatja fel
győzelmül a fénybe,ezt az örökös emberi
rabigát, ki váltja át a szeretet erejére?!

A reménytelenség pokla fénylik itt
keletről-délre délről a mindenségre.
Háromszög,kereszt és a lélek fénye.
Én a félelem nélküli ember utolsó szívverése,
látva és megélve a földi poklot,már nem hiszek,
nem hiszek,soha,soha,soha többé,semminek..

Bújj ide mellém,
közelebb, tested oly meleg.
Szeretek idebenn,
kettesben lenni veled.
Bújj ide mellém,
akarom, mély
álomba ringasson karod.
Bújj ide hozzám,
jól esik nagyon, hajfürtödet
békén hagyom,
csak légy velem, jó leszek,
mindent úgy
teszek, ha nagy leszek,
ahogy szeretnéd.
Ha barátodat keresnéd,
én itt leszek veled,
simítson lágyan finom
kis kezed.
Figyelek rád, hallgatom
sóhajod,
s lesem minden óhajod.
Napról napra, örökké
és azután.
Mert te vagy az én
anyukám!

A haláltól sosem féltem
önmagamtól, önmagamig
menekültem. Reménytelenül. Hiába.

Sorsomat el nem fogadhattam
pusztító szenvedély lettem akaratlan
Elégtem lassan. Visszavonhatatlan.

Reményül sokszor hívtam Istent
Láztól csillagos nyári esten
de nekem meg nem jelent
S elvesztem végleg. Végleg elvesztem.

Utamon igaz embert nem találtam
Aki igazán szeret, s átöleli vállam
Hiába vártam. Szerelmet nem találtam.

A haláltól sosem féltem
önmagamtól, önmagamig menekültem.
Reménytelenül.Hiába

Szabadon szeretnék szállni
úgy ,ahogy eddig még soha ,
hogy ne tartson vissza senki ,
s ne törjék szárnyamat soha .

Szabadon szeretnék szállni ,
akár a nyári fellegek,
melyek hirtelen eltakarják
a napsütötte kék eget.

Szabadon szeretnék szállni
szelek szárnyain csendesen ,
hogy ne tartson vissza majd senki
amikor végleg elmegyek .

Szabadon szállok a szélben
ledobva minden láncomat ,
s nem fogok sajnálni semmit,
ami utánam itt marad.

Új sírok, koszorúk
Virágok csokorba.
Akik köztünk éltek,
Akiket szerettünk
Elköltöznek sorba.

Őszi levélhullás
Életünk estéje.
Egyre hull a levél,
Elsiratunk egyet,
Új hull a helyébe.

Sokszor felidézzük
Emlékeink sorát,.
Hosszú körmenetben
Jönnek kedveseink:
Szülő, rokon, barát.

Szívünkre szorítjuk
Gondolatban őket,
Aztán fájó szivvel
Útjukra bocsájtjuk
A ködbe veszőket.

Telnek a temetők,
Lobognak a mécsek.
Itt a naplemente?
Körmenetben állunk,
Halkulnak a léptek.