Idő 
Értékelés 
Értékelés Mese-mese mátka…
Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!
Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…
Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...
Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.
Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.
El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.
Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…
Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!
Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!
Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?
Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.
Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…
Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…
Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!
Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!
Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz Ákombákom…
Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József
Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!
Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…
Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...
Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.
Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.
El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.
Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…
Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!
Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!
Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?
Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.
Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…
Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…
Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!
Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!
Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz Ákombákom…
Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József
Híg a fény erő,
Napnak búbja látszik csak.
Elkullog mára.
Sompolyog az éjszaka,
Nyugtat erdőnek szaga.
Erdő széli rét
Mesés történet szövő.
Vadvilág-mozi.
Csönd honol már vidéken,
Csoda villant... sebtében .
Rókát űz az őz.
Esti bátorság próba?
Anyai ösztön!
Létért folyik a csata,
Állatoknak naponta.
Nyúl résen kémlel.
Kivételes pillanat.
Hihetetlenség!
Nem hisz saját szemének,
Amazont vél egy őznek?
Dráma elillan,
Róka iszkol sebesen.
Gida öröme!
Vigadhat a csemete,
Nagy anyjának hőstette.
Kurta jelenet
Élet-próbatétel volt.
Élmény megmarad.
Állat tanul magától,
Ember ritkán...hibákból!
Dunatőkés, 2024. május 13.
Napnak búbja látszik csak.
Elkullog mára.
Sompolyog az éjszaka,
Nyugtat erdőnek szaga.
Erdő széli rét
Mesés történet szövő.
Vadvilág-mozi.
Csönd honol már vidéken,
Csoda villant... sebtében .
Rókát űz az őz.
Esti bátorság próba?
Anyai ösztön!
Létért folyik a csata,
Állatoknak naponta.
Nyúl résen kémlel.
Kivételes pillanat.
Hihetetlenség!
Nem hisz saját szemének,
Amazont vél egy őznek?
Dráma elillan,
Róka iszkol sebesen.
Gida öröme!
Vigadhat a csemete,
Nagy anyjának hőstette.
Kurta jelenet
Élet-próbatétel volt.
Élmény megmarad.
Állat tanul magától,
Ember ritkán...hibákból!
Dunatőkés, 2024. május 13.
Rőt homály látszik fent a gyászos égen,
Az is látszik, tüzes kontúrt maga von.
Vecsernyédre időben megérkeztem,
Fogadj hát engemet, sztyeppei vadon.
Nehéz lett a kosaram a mára,
És a napnál kikékült a szemem…
Tudom, hogy földanyánk egy apáca,
És ti mindannyian rokon velem.
Szétszóródtunk mi már, könyék-szerte,
Azúr szárnyon száll a sokféle szív,
De majd a zsoltároskönyv, ma este
Fohászkodni együtt, majd összehív.
Aztán jövünk a mezőkön által
A kereszthez, imára újra mi…
Öreg, kék bibliánk igazával,
Lelkünk-ajkunk szomját eloltani.
Vecsés, 2022. január 11. - Kustra Ferenc József – íródott: ismeretlen szerző (1915) „Rőt homály a gyászos égen” c. verse átirataként.
Az is látszik, tüzes kontúrt maga von.
Vecsernyédre időben megérkeztem,
Fogadj hát engemet, sztyeppei vadon.
Nehéz lett a kosaram a mára,
És a napnál kikékült a szemem…
Tudom, hogy földanyánk egy apáca,
És ti mindannyian rokon velem.
Szétszóródtunk mi már, könyék-szerte,
Azúr szárnyon száll a sokféle szív,
De majd a zsoltároskönyv, ma este
Fohászkodni együtt, majd összehív.
Aztán jövünk a mezőkön által
A kereszthez, imára újra mi…
Öreg, kék bibliánk igazával,
Lelkünk-ajkunk szomját eloltani.
Vecsés, 2022. január 11. - Kustra Ferenc József – íródott: ismeretlen szerző (1915) „Rőt homály a gyászos égen” c. verse átirataként.
Alkonyi bíborfény kápráztat,
Lelkem, a bíborfényen vágtat.
Szemem szikrázik, majd’ káprázik,
Lelkem bíborfényen utazik,
Sötétes árnytól nem ódzkodik.
Az élet alkonyán, a lanyhult bíborsugarakba révedek
Ülök karosszékben, nézem falevelek… ahogy földet érnek.
Jő az éj, közeleg, fejét kapucni borítja, éjfekete…
Majd megyek, leszek a csillagösvény nagy magyar fenegyereke…
Vecsés, 2013. május 29. - Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Lelkem, a bíborfényen vágtat.
Szemem szikrázik, majd’ káprázik,
Lelkem bíborfényen utazik,
Sötétes árnytól nem ódzkodik.
Az élet alkonyán, a lanyhult bíborsugarakba révedek
Ülök karosszékben, nézem falevelek… ahogy földet érnek.
Jő az éj, közeleg, fejét kapucni borítja, éjfekete…
Majd megyek, leszek a csillagösvény nagy magyar fenegyereke…
Vecsés, 2013. május 29. - Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
A tavaszról, a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.
Kopár faágak
Közt botladozik a szél.
Ágon, vastag jég.
Szállj tova téli álom,
Mikor tavaszra vágyom.
*
Pihen csillogva,
Havas, mesebeli táj.
Szikrázó napfény.
Még könyörtelen, konok,
Én türelmetlen vagyok.
*
Süvöltő szél a
Lombok között, rémisztő.
Nagy hidegérzet.
Bennem ébred kikelet,
Óhajtok csodaszépet.
*
A csendfutamot
Játssza szél a hárfáján.
Villanydrót libeg.
Életerőt, pezsdítőt,
Léleknek gyönyörítőt.
*
Szél, játékosan
Kavarog, bimbó-erdőn.
Nyíló életek.
Szellő fújja tincseim,
Cirógassa szemeim.
*
Virágok szirmán
Egyensúlyoz az új fény.
Derűs csillogás.
Napsugarat, meleget,
Gyógyítsa a testemet.
*
Rózsavirágzás,
Zöld levelek, üde szín.
Csokorba kötés.
Kertembe sok virágot,
Mámorító illatot.
*
Természet ébred,
Madarak is dalolnak.
Patak, csörgedez.
Madárdalra ébredjek,
Velük dalra is keljek.
*
Harmatos fűvön,
Virágrügyek pattannak.
Eső… kezd esni.
Enyhe tavaszi zápor,
Fusson át a határon.
*
Magányban várni!
Pompázatos és zöld fű.
Minden kinyílik!
A friss puha pázsiton,
A lábam hagy száguldjon.
*
A hajnali köd
Már távolodik, oszlik.
Sárga napkelet.
E sok szépet remélem,
Mind, veled átélhetem.
*
Szunnyadó vágyak
Ébrednek felpörögve.
Újhodik minden.
Tavaszra, ha, majd hozzám
Szállsz a Fortuna lován.
Vecsés-Szabadka, 2017. február 12. - Kustra Ferenc -- A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: ”Szállja tova téli álom”!
Kopár faágak
Közt botladozik a szél.
Ágon, vastag jég.
Szállj tova téli álom,
Mikor tavaszra vágyom.
*
Pihen csillogva,
Havas, mesebeli táj.
Szikrázó napfény.
Még könyörtelen, konok,
Én türelmetlen vagyok.
*
Süvöltő szél a
Lombok között, rémisztő.
Nagy hidegérzet.
Bennem ébred kikelet,
Óhajtok csodaszépet.
*
A csendfutamot
Játssza szél a hárfáján.
Villanydrót libeg.
Életerőt, pezsdítőt,
Léleknek gyönyörítőt.
*
Szél, játékosan
Kavarog, bimbó-erdőn.
Nyíló életek.
Szellő fújja tincseim,
Cirógassa szemeim.
*
Virágok szirmán
Egyensúlyoz az új fény.
Derűs csillogás.
Napsugarat, meleget,
Gyógyítsa a testemet.
*
Rózsavirágzás,
Zöld levelek, üde szín.
Csokorba kötés.
Kertembe sok virágot,
Mámorító illatot.
*
Természet ébred,
Madarak is dalolnak.
Patak, csörgedez.
Madárdalra ébredjek,
Velük dalra is keljek.
*
Harmatos fűvön,
Virágrügyek pattannak.
Eső… kezd esni.
Enyhe tavaszi zápor,
Fusson át a határon.
*
Magányban várni!
Pompázatos és zöld fű.
Minden kinyílik!
A friss puha pázsiton,
A lábam hagy száguldjon.
*
A hajnali köd
Már távolodik, oszlik.
Sárga napkelet.
E sok szépet remélem,
Mind, veled átélhetem.
*
Szunnyadó vágyak
Ébrednek felpörögve.
Újhodik minden.
Tavaszra, ha, majd hozzám
Szállsz a Fortuna lován.
Vecsés-Szabadka, 2017. február 12. - Kustra Ferenc -- A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: ”Szállja tova téli álom”!
