Idő 
Értékelés 
Értékelés Van ám nekem is egy vágányom,
Ezen megy az életvonatom.
Láthatóan már nagyon, sőt már túlkopott,
Mint amin, harckocsi hadtest át haladott.
Csak araszolok előre, ködben, kitérő nélküli pályán,
Innen máshová menni nem lehet, az én sólyám, életpályám.
Sokszor érzem azt a talán lehetetlent, hogy egy vad rohammal…
Mint egy herélt trójai faló, csak rohanok szembe magammal…
Itt nincs bakter, nincsen semmilyen mozdonyfordító,
Jó, ha vizet találok, ami, csak tankolható.
Ahogy robogok araszolva, átsüvít a vad szél a pusztán,
Ha meg kell állnunk, mozdonyom türelmesen, csak csühög a vártán.
Hogy ne vigyen el a szél, lecövekelem magamat a peronon,
A régi kocsin az nyitott, nem jó így, csak reménykedek toporgón…
Végig éreztem, akartam én egész úton… szeretnék boldog lenni,
De sors lemaradt induláskor, ezt nem lehet táviratilag tenni…
Menekülnék én már, remegve ölelő karokba,
De sorsom nem játszik, én vagyok a… küzdő talonba.
Fülkémben zárral fordul a rézkilincs,
Ez az én értékem, nekem másom sincs.
Tudatomban kéne kilépnem a semmiből,
De vonatos vagyok, segítségem nincs kitől…
Rohamban vagyok,
Keskeny vágányom, utam!
Életem, csapdám…
*
Uralkodik az
Elmém, vágány meg marad…
Lét, merre halad?
*
Egy hang hűvösen
Csak belesúg fülembe.
Még váltó sincsen…
Pöre kocsimon, csak oda-vissza, mint egy megszállott futok,
Ha bemegyünk egy alagútba, nagy félelmemben jódlizok…
Fel is kéne már lázadnom, az időm már ezt követeli,
De mozdonyfüst betakar, és a szememet is könnyezteti.
Ha rám lőnének, találatot is kapok, mondhatnám, hogy ég a ház,
De még a lakástüzem is olyan, hogy nálam semmit el nem odáz…
*
A hegyoldalban,
Hallom, vadkutya vonít.
Békés éjszaka!
*
Nincs már semmi lehetőségem, én innen kitörni nem tudok,
De mélyen magamba zuhanva, tovább, előre vonatozok.
Ritka élménnyel lepem magam, néha pőre kocsin, andalgok.
A vasúti sín két oldalát is megvilágítja a Hold,
Tükörbe nézve gondolom, öreg-magad… Te már, ne vakold.
Vecsés, 2016. június 10. – Kustra Ferenc József- versben és senrjú –ban írva, önéletrajzi írásként.
Ezen megy az életvonatom.
Láthatóan már nagyon, sőt már túlkopott,
Mint amin, harckocsi hadtest át haladott.
Csak araszolok előre, ködben, kitérő nélküli pályán,
Innen máshová menni nem lehet, az én sólyám, életpályám.
Sokszor érzem azt a talán lehetetlent, hogy egy vad rohammal…
Mint egy herélt trójai faló, csak rohanok szembe magammal…
Itt nincs bakter, nincsen semmilyen mozdonyfordító,
Jó, ha vizet találok, ami, csak tankolható.
Ahogy robogok araszolva, átsüvít a vad szél a pusztán,
Ha meg kell állnunk, mozdonyom türelmesen, csak csühög a vártán.
Hogy ne vigyen el a szél, lecövekelem magamat a peronon,
A régi kocsin az nyitott, nem jó így, csak reménykedek toporgón…
Végig éreztem, akartam én egész úton… szeretnék boldog lenni,
De sors lemaradt induláskor, ezt nem lehet táviratilag tenni…
Menekülnék én már, remegve ölelő karokba,
De sorsom nem játszik, én vagyok a… küzdő talonba.
Fülkémben zárral fordul a rézkilincs,
Ez az én értékem, nekem másom sincs.
Tudatomban kéne kilépnem a semmiből,
De vonatos vagyok, segítségem nincs kitől…
Rohamban vagyok,
Keskeny vágányom, utam!
Életem, csapdám…
*
Uralkodik az
Elmém, vágány meg marad…
Lét, merre halad?
*
Egy hang hűvösen
Csak belesúg fülembe.
Még váltó sincsen…
Pöre kocsimon, csak oda-vissza, mint egy megszállott futok,
Ha bemegyünk egy alagútba, nagy félelmemben jódlizok…
Fel is kéne már lázadnom, az időm már ezt követeli,
De mozdonyfüst betakar, és a szememet is könnyezteti.
Ha rám lőnének, találatot is kapok, mondhatnám, hogy ég a ház,
De még a lakástüzem is olyan, hogy nálam semmit el nem odáz…
*
A hegyoldalban,
Hallom, vadkutya vonít.
Békés éjszaka!
*
Nincs már semmi lehetőségem, én innen kitörni nem tudok,
De mélyen magamba zuhanva, tovább, előre vonatozok.
Ritka élménnyel lepem magam, néha pőre kocsin, andalgok.
A vasúti sín két oldalát is megvilágítja a Hold,
Tükörbe nézve gondolom, öreg-magad… Te már, ne vakold.
Vecsés, 2016. június 10. – Kustra Ferenc József- versben és senrjú –ban írva, önéletrajzi írásként.
Bika komor nézésed, bizony nincs lelkembe zárva,
Rémülten hallik, bent a szívem… veszett dobbanása.
Olyan vagyok, mint a túlélő, de nincsenek bennem fények.
Azt sem tudom, hogy lényemben élnek e jövőre, remények…
Tudnom kéne azt is, hogy mennybe, vagy talán, pokolhoz tartozom,
Ennek vajh', mi az oka, amikor nincsen semmi bűntudatom.
Napfényben össze-vissza cikáznak a meleg nyári árnyak,
És minél jobban süt a nap, annál kontúrosabbá válnak.
Halk szellőn szállnak, eltávolodva a bárányfelhők,
A napsugár távlatában, olyanok, mint feszülők…
Miközben szemedbe néztem, mintha hallottam volna egy sikolyt!
Elhúztam a szám és összeszűkölt a szemem, csend volt… ez mi volt?
Bika komor nézésed kísér, biztos világos-virradatig.
Te rongyos élet, már bizony látom, velem maradsz életfogytig…
Ébredek, finom ecsettel átdolgozom bika komor képed…
És akkor majd úgy jössz velem, tovább, messze… nesztelen a lépted…
Vecsés, 2014. január 1. - Kustra Ferenc József
Rémülten hallik, bent a szívem… veszett dobbanása.
Olyan vagyok, mint a túlélő, de nincsenek bennem fények.
Azt sem tudom, hogy lényemben élnek e jövőre, remények…
Tudnom kéne azt is, hogy mennybe, vagy talán, pokolhoz tartozom,
Ennek vajh', mi az oka, amikor nincsen semmi bűntudatom.
Napfényben össze-vissza cikáznak a meleg nyári árnyak,
És minél jobban süt a nap, annál kontúrosabbá válnak.
Halk szellőn szállnak, eltávolodva a bárányfelhők,
A napsugár távlatában, olyanok, mint feszülők…
Miközben szemedbe néztem, mintha hallottam volna egy sikolyt!
Elhúztam a szám és összeszűkölt a szemem, csend volt… ez mi volt?
Bika komor nézésed kísér, biztos világos-virradatig.
Te rongyos élet, már bizony látom, velem maradsz életfogytig…
Ébredek, finom ecsettel átdolgozom bika komor képed…
És akkor majd úgy jössz velem, tovább, messze… nesztelen a lépted…
Vecsés, 2014. január 1. - Kustra Ferenc József
Korán kelek. Az áram ki van kapcsolva,
de hat órára kezd derengeni.
A közelmúlti telihold sugarai
besütik fényüket a szobába.
A lábam köré tekerek egy takarót,
hogy távol tartsa a hideget.
Aztán a sötétbe merengek
a könyvespolc sziluettjére, mely
úgy néz ki, mint egy hosszúkás kolosszus.
Ez egy fekete ajtó, amely egy olyan világba nyílik,
mely telve van fantáziákkal és ötletekkel.
Még a feleségem bekeretezett fotója is,
mely fiatal korában készült, életre kel.
Szalmakalapot visel, és szeme a távolba mered.
Elegáns ívű az orra, és a szája körül mosoly csírázik,
még a sötétben is látom, mert már
napos fényben számtalanul láttam.
Hét óra, fél nyolc, nyolc.
Olyan vagyok, mint egy vak,
aki fokozatosan visszanyeri látását.
Kiveszem a kis gáztűzhelyet
a folyosói szekrényből,
és forralok vizet egy csésze teához.
Felmelegíti a bensőmet, és hálás vagyok
az élet kisebb áldásaiért.
Az első napsugarak behatolnak
a szobába, és alig várom,
hogy a napi kreatív munkában elmerüljek.
de hat órára kezd derengeni.
A közelmúlti telihold sugarai
besütik fényüket a szobába.
A lábam köré tekerek egy takarót,
hogy távol tartsa a hideget.
Aztán a sötétbe merengek
a könyvespolc sziluettjére, mely
úgy néz ki, mint egy hosszúkás kolosszus.
Ez egy fekete ajtó, amely egy olyan világba nyílik,
mely telve van fantáziákkal és ötletekkel.
Még a feleségem bekeretezett fotója is,
mely fiatal korában készült, életre kel.
Szalmakalapot visel, és szeme a távolba mered.
Elegáns ívű az orra, és a szája körül mosoly csírázik,
még a sötétben is látom, mert már
napos fényben számtalanul láttam.
Hét óra, fél nyolc, nyolc.
Olyan vagyok, mint egy vak,
aki fokozatosan visszanyeri látását.
Kiveszem a kis gáztűzhelyet
a folyosói szekrényből,
és forralok vizet egy csésze teához.
Felmelegíti a bensőmet, és hálás vagyok
az élet kisebb áldásaiért.
Az első napsugarak behatolnak
a szobába, és alig várom,
hogy a napi kreatív munkában elmerüljek.
Érdekből, még a
Gonoszt is átöleljük.
Szakmaiatlan.
*
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot,
Mert megadta neki mindazt, amire oly rég vágyott,
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot.
*
Magával az ördöggel szövetkezett,
Csak elérje, amiért oly nagyon epekedett.
***
A keserűség
Körbefonva átölel.
Reménytelenség.
*
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott,
Reménytelen keserűség táplált hű gonoszságot,
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott.
*
Szenvedett, fájt neki, mégis ölelte,
Reménytelenség lett így az élete.
***
Lelked eladtad?
Szerinted, hogy élhetsz így?
Ámítás, milyen?
*
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot,
Fénycsepp volt szíve mélyén - talán nem is erre vágyott?
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot.
*
Lelkét eladta, bánatát, ki nem mutatta,
Arcát mindig álarccal takarta.
***
Szemedben szentek!
Fejük felett glória.
Alkony szomorít.
*
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott,
Teste leküzdheti még a fájdalmas gonoszságot...
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott.
*
Másnak hitték, valójában nem ismerték,
Sem lelke mélyét, külsejéről ítélték.
***
Sors torz maszkja,
Nem álmok netovábbja…
Sors könyve pacás.
*
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot,
Messzire űzi vagy átformálja, amire vágyott?
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot.
*
Sorskönyvében folt marad,
Vétkéért magas árat fizet... lelke nem szabad.
***
Szabad, úgy lehetsz:
Képzeld annak magadat.
Nincsen szabadság!
*
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
Ha szabad lesz, akkor elűzheti a gonoszságot,
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
*
Szabadságát vissza-e nyeri...?
Gonosztól szabadulni nehéz, szabadságát csak remélni meri...
***
Cipőfoltozó
Varga munkanélküli.
Műanyag cipők.
*
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
Mert kongó ürességre soha, de sohasem vágyott...
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
*
Mit ér a látszat, ha szívében bánat,
Mentségül kap „szalmaszálat” ...
***
Üres kézzel is
Lehet adni, szívedből.
De a szó elszáll…
*
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott,
Képes lesz rá, el tudja engedni a gonoszságot! -
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott.
*
Szíve szeretettel tele,
Megosztani már nincs kivel, gonosznak nem eledele...
Hiába kiállt... szava elszáll...
Szeretetre hiába vár, egyszer tán’ odébbáll...
Vecsés, 2018. július 19. – Mórahalom, 2018. augusztus 3. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – a haikukat én írtam, a 3 soros-zárttükrös –t Farkas Tekla és a 10 szavasok, Jurisin Szőke Margit munkája. Címük: ’Magával az ördöggel...’
Gonoszt is átöleljük.
Szakmaiatlan.
*
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot,
Mert megadta neki mindazt, amire oly rég vágyott,
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot.
*
Magával az ördöggel szövetkezett,
Csak elérje, amiért oly nagyon epekedett.
***
A keserűség
Körbefonva átölel.
Reménytelenség.
*
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott,
Reménytelen keserűség táplált hű gonoszságot,
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott.
*
Szenvedett, fájt neki, mégis ölelte,
Reménytelenség lett így az élete.
***
Lelked eladtad?
Szerinted, hogy élhetsz így?
Ámítás, milyen?
*
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot,
Fénycsepp volt szíve mélyén - talán nem is erre vágyott?
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot.
*
Lelkét eladta, bánatát, ki nem mutatta,
Arcát mindig álarccal takarta.
***
Szemedben szentek!
Fejük felett glória.
Alkony szomorít.
*
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott,
Teste leküzdheti még a fájdalmas gonoszságot...
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott.
*
Másnak hitték, valójában nem ismerték,
Sem lelke mélyét, külsejéről ítélték.
***
Sors torz maszkja,
Nem álmok netovábbja…
Sors könyve pacás.
*
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot,
Messzire űzi vagy átformálja, amire vágyott?
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot.
*
Sorskönyvében folt marad,
Vétkéért magas árat fizet... lelke nem szabad.
***
Szabad, úgy lehetsz:
Képzeld annak magadat.
Nincsen szabadság!
*
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
Ha szabad lesz, akkor elűzheti a gonoszságot,
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
*
Szabadságát vissza-e nyeri...?
Gonosztól szabadulni nehéz, szabadságát csak remélni meri...
***
Cipőfoltozó
Varga munkanélküli.
Műanyag cipők.
*
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
Mert kongó ürességre soha, de sohasem vágyott...
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
*
Mit ér a látszat, ha szívében bánat,
Mentségül kap „szalmaszálat” ...
***
Üres kézzel is
Lehet adni, szívedből.
De a szó elszáll…
*
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott,
Képes lesz rá, el tudja engedni a gonoszságot! -
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott.
*
Szíve szeretettel tele,
Megosztani már nincs kivel, gonosznak nem eledele...
Hiába kiállt... szava elszáll...
Szeretetre hiába vár, egyszer tán’ odébbáll...
Vecsés, 2018. július 19. – Mórahalom, 2018. augusztus 3. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – a haikukat én írtam, a 3 soros-zárttükrös –t Farkas Tekla és a 10 szavasok, Jurisin Szőke Margit munkája. Címük: ’Magával az ördöggel...’
Ironikusan: Ukrajna a megvalósító ország, de elfogyóban van…
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
