Mikor ünnepkor kigyúlnak a fények
s a fenyő égő felragyog,
a csillogó fánál elmerengve
a régmúlt karácsonyra gondolok.

Nem kaptunk drága ajándékot
legtöbbször semmi sem jutott
és mégis a szívemben érzem
ott voltunk igazán boldogok.

Nem voltak fenyőfa izzók
csak a kályha fénye pislogott,
sudár fenyőnkre rávetítve
aranyló,fénylő csillagot.

Nem voltak karácsonyi fények
szívemben mégis ott ragyog
a régi karácsony fénye,
s most újra rátok gondolok!

Amikor együtt énekeltük
a kiskarácsony énekét,
s átadtuk szelíden véle
szívünknek minden melegét.

Azóta elszállt egy élet
mindenkit máshová sodort,
de mégis,szívemben érzem:
ott voltunk igazán boldogok!

Kedves,édes nyár,
nagyon várlak már.
Szeretem gyengéd érintésedet,
cirógató meleg ölelésedet.
Reggel,ha felkelek,
érzem a tüzes meleget.
Kimegyek az udvarra,
és a kósza szellő az arcomba csap.
A macska szenved a melegtől,
én meg a kemény hidegtől.
Nálad táncra perdül a természet,
de a szerelmeseket se kíméled.
A madarak dalra fakadnak,
a halak a tóban élénken lubickolnak.
Még a gyümölcsfák is mosolyognak,
a felhők az égen huncutkodnak.
A bánatot letörlöd az emberek arcáról,
kedvenc évszakom vagy,belátom.

Hallottam egy apró morajt,
Ahogy a padló megreccsent,
A gondolat rögtön átfutott rajtam,
Te vagy vagy csak egy téveszme..

Én hittem abban a percben
Hogy hallod hangomat
Hogy felfigyelsz az időre,
Mely egy ideje megszakadt.

Hogy látod két szemem,
Hogy tapasztalod kezem érintését,
Hogy érzed az idő hamarkodott múlását,
Hogy észreveszed, felcseperedtem már.

Már rég nem játszok a babáimmal,
Már rég nem olvasok mesekönyvet,
S nap mint nap kinyitom az ablakom..
S te csak átsuhansz a szobámon egy magányos széllel.

Csodálatos és kemény vagy,
bár nálad sokszor fagy.
Szeretem a rideg mosolyodat,
pedig a hideg sokszor az arcomba csap.
Sétálgatok az utcán bambán,
nézem a havazást némán.
Beszélek hozzád hosszasan,
és te válaszolsz nekem komoran.
Ledermeszted a természetet,
és nem kíméled az embereket.
De nálad jön a Mikulás,
akit mindenki nagyon vár.
Majd érkezik a karácsony,
nem is vagy te gonosz,már belátom.

Egy nyári reggelen bekopogtál,
bár zord,és goromba voltál,mégsem morogtál.
Olyan hirtelen jöttél,
és sok jóval nem is kecsegtettél.
Nem beszéltél,kegyetlen voltál,és néma,
és én úgy terültem ki,mint egy rémült béna.
Sírva könyörögtem,hogy ne bántsál,
de te az eszközökbe nem válogattál.
De erős voltam,és dühös harcos,
te meg brutálisan morcos.
Nem adtam fel a reményt,
és te láttad rajtam,hogy ez a nő nagyon kemény.
Kértelek,hogy hagyjál békén,
és te némán engedelmeskedtél.
Már nem vagyok beteg,vidám vagyok,
a mogorva látogató így végleg elhagyott.