Egy anyának nincs más a földön,
mi gyermekénél fontosabb talán,
egy anya gyermeke szemében látja
a zöldülő rétet,a nap sugarát.

Egy anya a gyermekben érzi
a tavaszi szellő lágy sóhaját,
miatta él,és miatta vérzik
miatta szárnyal felhőkön át.

Egy anyát nem lehet legyőzni!
Erős,és sok mindent kiáll!
S bár lehet,belülről vérzik,
de erőt is ebből gyűjt talán.

Egy anya mindenre képes!
S ha kell,százszor is kiáll!
Nem engedi hogy porba zúzzák,
és csak azért is vissza vág!

Ki társ a bajban,nem fog elfordulni,
ki társ a bajban melletted áll,
szelíd érintéssel fogja át a vállad
s reád vetíti a nap sugarát.

Ki társ a bajban ,megtalál téged,
meredek sziklán,vagy dombokon át,
s ha megroggyannál karját nyújtja néked,
hogy belé kapaszkodj ,ha nem bírsz állni már.

Ki társ a bajban nem számít néki,
bármit mondanak,melletted áll,
ki társ a bajban,megbízik benned,
s nem hiszi el a rágalmak hadát.

Ki társ a bajban,ne hagyd messze menni,
fogadd el tőle mit lelkednek ád,
szeresd őt !Még ha meggyötör a sors is
,hisz talán ő az egyetlen barát!

Ma minden sötét és homályos,
nem tudod lesz e még remény,
szívedbe orvul belegázolt
tébolyult,csalóka remény.

Ma még mindenki földbe gázol
arcodba port is hint a szél,
süvítő hideggel hozva
csikorgó téli hóesést.

De holnapra enyhül a tél is,
Erős vagy,bátor,talpra állsz!
Bármi lesz,nem törnek össze!
Csak te számítasz,semmi más!

Ne hagyd hogy csalfa vak reménnyel
ámítva földre rántsanak,
ne hagyd hogy kóbor délibábbal
elvakítsák az arcodat!

Ne kímélj,ne szánj meg senkit!
Téged sem sajnál senki sem!
Légy erős!Ne hagyd hogy győzzön!
Nem érdemli meg senki sem!

Te sem vagy rossz,csak porba zúztak!
Ne hagyd hogy ott is hagyjanak!
Mit kifőztek,rájuk öntsd vissza!
Ne légy helyettük áldozat!

Kivül erősnek látszom,
de belül órdítva sírok.
Alig vártam hogy újra lásslak,
ezért nem is akartam felfogni mikor mással láttalak.

Fogtad a kezét s nevetél
szíved meleg volt pedig kint dúlt a hideg tél.
Azt a kedves pillantást mivel őt nézted,
örökre az emlékezetembe vésted.

Mint sebes vonat,ki senit ki nem kerül,
mint vad musztáng tombolok legbelül.
Mindent férre dobva,eltörve tomoblnék,
míg a kimerültségtől össze nem esnék.

Mint égő gyertyaláng,ki senkit sem zavar,
mind gyönge szellő,ki vihart nem kavar.
Ily megnyugvás van a lelkemben,
miközben egyre nagyobb szívemben a seb.

Versbe folytom bánatom,
visszaépítem boldogságom,
Hisz a rózsa is elhervad,
de idővel újabb bimbót ad!

Csikorgó hideg van,zúzmarák a fákon,
hó lepte már be a lépteid nyomát,
nem jössz,nem is hívsz,hiába várom,
nem látom többé arcod mosolyát.

Tegnap még azt hittem te hozod el nékem
a tavaszi szellőt,a nyíló ibolyát,
s mint napfény simítja a bimbódzó virágot,
úgy láttam arcod szelíd mosolyát.

Tegnap még azt hittem ,tőled kék az ég is,
tegnap még azt hittem,tőled zöld a fű,
mára hideg tél lett elborult az ég is,
még az édes méz is olyan keserű.

Nem várok rád többé,nem tudok remélni,
bár te voltál a legszebb,legdrágább nekem,
te voltál nekem a legszebb tévedésem,
szívemben örökké ott él a neved.