Az ősz… már erre sétál.

Csendesen ücsörögve terpeszkedő, a köd a tájon,
A világ is csendes, de így is rosszacska… én ezt fájom.
Úgy érzékelem, minden ellenem van… ez valóságom.
*
Hideg balladát
Dudorászik az avar.
Jön, köd-szitálás.
*
Rossz idő itt van.
Falevelek vizesek…
Hajnal, köd-párás.
*
Ködös reggelen,
Homályt törő fény kereng.
Világosodik.
*
Virág, fonnyadó
Szirma, hideget sejtet.
Köd is belepi.
*
Nap, delelőn van,
Sugarai, már bénák.
Völgyet, köd fedi.
*
Szem összehúzott,
Mert köd, mindent kifakít.
Rozsdás fűcsomó.
*
Városi fények.
Este köd ereszkedik.
Fényeket takar.
*
Picike szellő,
Ténfereg a köd mellett!
Ő sem lát semmit.
*
Ködnek párája
Kellemetlen. Hideg is.
Náthát előhív.
*
Előbújó Hold
Gyér lombok között matat.
Még gyenge a köd.
*
Ereszkedő köd
Lomhán terít félhomályt!
Hold, nem is látszik.
*
Komor köd szállt a
Tájra… minden zugába.
Nedvesen kitölt…
*
Már hó-szagú a köd, erős szél régen meghozta már illatát
És ő közben meg, a jégcsapokon eljátssza a tél… himnuszát.
Ha ideér a hóvihar is, a fák fölveszik álca-ruhát…

Vecsés, 2018. január 18. – Kustra Ferenc - a haikuk eredeti stílusban íródtak!

Jégszakálla nőtt a fának
alatta fehér lepedő,
zúzmarákat sodor a szél
nagyot harap a levegő.

Kismadárka borzol tollat,
hogy fagy ne tépje kis testét,
egér túr be a hó alá, hogy
átvészelje a zord estét.

Csendes, fagyott lett a világ
tavaszról álmodik ki él,
baktató, bús hajléktalan
meleg, nyugodt kuckót remél.

Ragyognak ünnepi fények
meleg házak ablakán át,
szomorú szívvel nézi, most
abbahagyja vándorlását.

Csak a magány fogja kezét
semmi más nem maradt neki,
nincs ki behívja a fényre
szétfoszlanak reményei.

Szennyvízcsatorna rácsán át
párás meleg száll fel lassan,
vágy melegre, de halálé
ruhájára fagyott paplan.

Fehér havon piros ruhás
kis emberke közeleg,
süvítő szélben a fején
piros sapka díszeleg.

Megjött hát a kis Mikulás
nem hiába vártam én,
hatalmas kosár virgácsot
hozott nekem az idén.

Ezek szerint én az idén
nem voltam túl jó gyerek,
de azért hozott csokit is
ne könnyezzenek szemek.

Megígérem kis Mikulás
jövőre én jó leszek,
virgács helyett csokit kapok,
mint a többi jó gyerek.

Vigyázz apró büdösbogár
merre vezet az utad,
ne menj ki a dagonyába
sár a lábadra tapad.

Több veszély is fenyegethet
mástól is kell ott félni,
hidd el hogy ha rád taposnak
sárba gyúrva nem jó élni.

Arról nem is beszéltem még
akár meg is dögölhetsz,
döglötten meg főleg nem jó,
akkor már nem remélhetsz.

Léptem nyomán cuppan egyet
az ősi mocsár szeglete,
álmosan emeli fejét
bús felriasztott szelleme.

Hideg ködbe burkolódzva
tűnődik ez a holt világ,
síron túli reccsenéssel
letörik egy száraz faág.

Ki nem mondott félelemben
bagoly huhogása hallik,
a sűrű iszamós talaj
rothadás szagától bűzlik.

A félelem megbilincsel
csak úgy lüktet minden erem,
ki kell jutnom borzalomból
vagy halálomat itt lelem.

Isten fényére gondolok
így nem vagyok már egymagam,
kézen fogott, kivezetett
szabad lett hát az én utam.