Szívem rezdülése válik dallá.
Szerelmes szavaim füledbe súgom.
Szépséged látása tett engem rabbá.
Szerelmes börtönbe taszított sorsom.

Sokáig szeretnék rabja maradni.
Édes rabságban tölteni életem.
Neked drágám mindent megadni.
Nélküled életem siváran élhetem

Távoli horizont pára lepte képét,
arcod napsugár színezte látványa fedi.
A nap neked kölcsönözte fényét,
szép ívű homlokod búzakoszorú fedi.

Nem kell nékem ennél szebb,
szinte túlvilági látvány.
Szemed az égnél is kékebb,
bőröd fehér, mint a márvány.

Mit nekem a horizont zárta,
távoli ,felsejlő világ képe.
Hisz szemem a legszebbet látja,
mit keretbe vont a nap fénye.

Égre törőn utolsót sóhajt a nyár,
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál a holdsugár az égen,
Hideg szobámból a hópihéket nézem.

Mit keres egy költő e siralmas vidéken?
Elmémben örömöt és bánatot idézek.
Bűn, nyomor, kín ez a falu, reménytelen,
Hol szegénység az úr, ott az élet esélytelen.

Szívemben hordom e lelki világot,
Nézem a felhők vonulását, s felkiáltok!
Miért taszít nyomorba az élet ennyi életet,
Miért lettünk, Istenünk! - szabadlábon védekező végzetek.

És amikor megteremtette Istenünk,
A fekete és barna népet.
Nem adott hozzá nyugalmat és békességet,
És a csillagok fénylő során védettséget.

Égre törőn sóhajt még a nyár,
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál holdsugár az éjben,
S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.

Tarnazsadány- Hidegvég, Északkeleti Régió

De keserves is szeretni,
Ha téged nem szeret senki.
Ősz halálát követi a zúzmarás tél,
Minek a nyár, ha te nem lennél.

Reszket a fűszál,
Fújja a szél.
Hószagú szerelem
Hűen kísér.

Szívemben ég még az égő csillagremény,
Kinn áll a hóban, vár rám szegény.
Ébreszd fel szívemnek napsugarát,
Olvad a jég is, ha téged meglát.

Örök szerelem szunnyad a tájon,
Hogy egyszer talán ránk is találjon.
Fecskepár repül, boldog a nyár,
Átkarol lágyan az asszonyi vágy.

Északkeleten lobog a magyar zászló,
Hazaszeretetem boldogságot sugárzó.
Szép magyar tájon van az otthonom,
Hol anyám ringatta bölcsőm egykoron.

Hazámnak földjét el nem hagynám soha,
Itt nőjön majd a síromra moha.
Itt jártam iskolát, itt élnek régi barátok, elhagyott szeretők,
Itt látom őseim sírját, ha járom a temetőt.

Magyar lelkemben magyar vér nyugszik,
Ha a magyart bántják, szemeimből könny hullik.
Itt fut az életem négy évszakokon át,
Itt temess el engem, ha rám talál a halál.

Hidegvég, Tarnazsadány