Könnyező, haldokló csillagok,
Mondjátok, hogy óh… én ki vagyok?
Csak hulló csillag a kék égben
Vagy törmelék a semmiségben?

Vágtatnék én harci szekéren…
Csak álmodok hosszan és mélyen,
De nincs lovam, nincs is szekerem,
Csak nagyon vágyódik a lelkem.

Szárnyalnék, mit sas a kék égben,
Halásznék, mint sirály a vízben.
Tortát sütnék, mint egy cukrász,
Bolondoznék, mint mitugrász.

Lehetnék akár hulló falevél,
Őszi színben zsugorodott levél.
Vagy vagyok inkább szíven lőtt vadkan?
Térdre esve, hajnali harmatban.

Lehetnék boldog, elégedett,
Mint ünnepi cipő, fényezett.
Lehetnék óriási nagy hegy,
De csak semmi vagyok, ez nem megy.

Vágyó lelkem, üres, magányos,
Eszem hiába céltudatos.
A kettő nem zárja ki egymást,
Ez van, hiába szeretnék mást.

Vecsés, 2010. február 3. - Kustra Ferenc József

Töprengek az életen. Isten súg igét.
Nem az gazdag, kinek vagyona van.
Hanem ki kevéssel is beéri.
Mondja Isten, ne feledd szavam.

Töprengek az életen. Isten súg igét.
Sebeket máson ejteni egy pillanat.
De csak évek gyógyítják be azt.
Mondja Isten, ne feledd szavam.

Töprengek az életen. Isten súg igét.
Az igaz barátot onnan ismered meg,
hogy rólad mindent tud,de mégis szeret.
Mondja Isten szavam ne feledd.

Töprengek az életen. Isten súg igét.
Az ember úgy él, mintha sosem halna.
Úgy hal, mintha nem élt volna.
Mondja Isten, s elhal hangja.

Szívem rezdülése válik dallá.
Szerelmes szavaim füledbe súgom.
Szépséged látása tett engem rabbá.
Szerelmes börtönbe taszított sorsom.

Sokáig szeretnék rabja maradni.
Édes rabságban tölteni életem.
Neked drágám mindent megadni.
Nélküled életem siváran élhetem

Távoli horizont pára lepte képét,
arcod napsugár színezte látványa fedi.
A nap neked kölcsönözte fényét,
szép ívű homlokod búzakoszorú fedi.

Nem kell nékem ennél szebb,
szinte túlvilági látvány.
Szemed az égnél is kékebb,
bőröd fehér, mint a márvány.

Mit nekem a horizont zárta,
távoli ,felsejlő világ képe.
Hisz szemem a legszebbet látja,
mit keretbe vont a nap fénye.

A létfantázia kérdéseiről versben és HIAQ –ban írt a szerzőpáros

Jó lenne kislánynak lenni,
És mindent elfelejteni,
Gond nélkül élni, nevetni,
Boldogan felhőt kergetni.

Indul reggel, múló
Szeszéllyel, kedvünk még alszik.
Napfény-sugár ébreszt.
*
Tavaszi szellővel futni,
Minden kis virágot tudni,
Ahol szép, oda eljutni,
A sok rosszat átaludni.

Fonok vágyaimból,
Napfény tűzén át, koszorút.
Derűsít, árnyjáték.
*
Porba szíveket rajzolni,
Nyári záporban táncolni,
Égre szivárványt mázolni,
Szeretetet varázsolni.

Hitünk, örökké áll,
Ő vakolat, élet-vártán.
Szárnyát bontja jövő!
*
Mindenben szépet keresni,
Boldogság titkát ellesni,
A szívet hagyni, repesni,
Rögös úton nem elesni.

Sorsunk, lohol velünk,
Fogja kezünk és vezetget.
Sőt, terel, mint gulyás...
*
Álomszép jövőt tervezni,
Az élet csábját élvezni,
A kedvesnek csak kedvezni,
A jót nem hagyni, elveszni.

Hálát pillanatnak!
Azért, mert segített, óvott.
Pillanat… légy magad.

*
Csak még egyszer ezt átélni,
Öregséggel megbékélni,
Ha a végén le kell lépni,
A haláltól sem kell félni.

Ravatali csendben,
Koszorúk is elhervadnak.
Majd, minden elmúlik.

Szabadka, 2017. július 19. - Vecsés, 2017. augusztus 13. - –Jurisin (Szőke) Margit - a vers, az én írásom! A HIAQ -kat a versszakok alá, szerző-, és poétatársam Kustra Ferenc írta.