Idő 
Értékelés 
Értékelés A naplementéről, a nyárestéről, a holdfényről…
A lemenő napnak
Fénye, mint kiokádott láng.
Piros a tófelszín.
Halvány napsugár alant jár,
Hold ásítozva estre vár.
*
Kék égnek fényében
Bíborrá lett már az alant…
Nap, lassan búcsúzik.
Nyári est meleget áraszt,
Hold sarlójával fényt fakaszt.
*
Hullanak csillagok
Égnek bíbortengerében.
Hőség hullámai.
Tó vizén sugara siklik,
Árnyéka tovalopódzik.
*
Csendes éjjel megjött,
Magára húz sötét leplet...
Hold, a felhő mögött!
Felhő eltakarja arcát,
Harcol, nem adja meg magát.
*
Az alkony alászáll,
Magányfilmje sötétbe vész.
Bíbor máris kihuny.
Ezüstporát szerteszórja,
Kerteket harmat borítja.
*
Estébe behulló
Árnyak, bíboros színesben.
Tyúkok is elültek…
Fényével erdőt átölel,
Lombok között kis mókust lel.
*
Az ég pereme is
Tele van kis csillagokkal.
Rózsaszínű felhők…
Kishúga, halálba rohan,
Állítsa meg... vajon hogyan?
*
Alkonyat, már múlté.
Éj sötétjében vad árnyak.
Csend, hasogató lett.
A mezőt csillámmal hinti,
Harmatos füvét díszíti.
*
Esti fény-bíborban,
Feltűnnek a csillagocskák...
Holdudvar, mély-csendes.
Ezer kistestvére úszik
Tó tükrén, árnyékuk látszik.
*
Homoktenger van az
Égben, kékfestőnek műve…
Hold úgyis átfesti.
Kék árnyalatokat készít,
Derűs éjben eget kékít.
*
Ringó lett búzaföld,
A vadvirágos rét mellett.
Alkonyt színesíti.
Elfáradt a varázs botja.
Majd, pihenés álmát oldja.
*
Hold, a sarlójával
Húzza elő az új hajnalt.
Meleg a napkelte.
Ébreszti máris a Napot,
Hozzon új reményt, szebb napot!
Vecsés, 2017. május 28. – Szabadka, 2017. május 26. – Kustra Ferenc József - a HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: „Holdsugaras nyári éjszaka”
A lemenő napnak
Fénye, mint kiokádott láng.
Piros a tófelszín.
Halvány napsugár alant jár,
Hold ásítozva estre vár.
*
Kék égnek fényében
Bíborrá lett már az alant…
Nap, lassan búcsúzik.
Nyári est meleget áraszt,
Hold sarlójával fényt fakaszt.
*
Hullanak csillagok
Égnek bíbortengerében.
Hőség hullámai.
Tó vizén sugara siklik,
Árnyéka tovalopódzik.
*
Csendes éjjel megjött,
Magára húz sötét leplet...
Hold, a felhő mögött!
Felhő eltakarja arcát,
Harcol, nem adja meg magát.
*
Az alkony alászáll,
Magányfilmje sötétbe vész.
Bíbor máris kihuny.
Ezüstporát szerteszórja,
Kerteket harmat borítja.
*
Estébe behulló
Árnyak, bíboros színesben.
Tyúkok is elültek…
Fényével erdőt átölel,
Lombok között kis mókust lel.
*
Az ég pereme is
Tele van kis csillagokkal.
Rózsaszínű felhők…
Kishúga, halálba rohan,
Állítsa meg... vajon hogyan?
*
Alkonyat, már múlté.
Éj sötétjében vad árnyak.
Csend, hasogató lett.
A mezőt csillámmal hinti,
Harmatos füvét díszíti.
*
Esti fény-bíborban,
Feltűnnek a csillagocskák...
Holdudvar, mély-csendes.
Ezer kistestvére úszik
Tó tükrén, árnyékuk látszik.
*
Homoktenger van az
Égben, kékfestőnek műve…
Hold úgyis átfesti.
Kék árnyalatokat készít,
Derűs éjben eget kékít.
*
Ringó lett búzaföld,
A vadvirágos rét mellett.
Alkonyt színesíti.
Elfáradt a varázs botja.
Majd, pihenés álmát oldja.
*
Hold, a sarlójával
Húzza elő az új hajnalt.
Meleg a napkelte.
Ébreszti máris a Napot,
Hozzon új reményt, szebb napot!
Vecsés, 2017. május 28. – Szabadka, 2017. május 26. – Kustra Ferenc József - a HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: „Holdsugaras nyári éjszaka”
Hűha, micsoda meleg vagyon,
Izzadtság csorog a hátamon.
Felébredt a Nap, végre süt már,
Reméljük ez már végre a nyár.
Más az ember közérzete,
Ha süti a nap melege.
Egészséges, ha mértékkel
Élvezzük, meztelen testtel.
Jó ez búra, a lobra és bajra,
Szívet melengető nap sugara.
Élvezzük ezt, mert oly' egészséges,
Hipp- hopp jön az ősz és a nyár véges.
Budapest, 1997. május 13. – Kustra Ferenc József
Izzadtság csorog a hátamon.
Felébredt a Nap, végre süt már,
Reméljük ez már végre a nyár.
Más az ember közérzete,
Ha süti a nap melege.
Egészséges, ha mértékkel
Élvezzük, meztelen testtel.
Jó ez búra, a lobra és bajra,
Szívet melengető nap sugara.
Élvezzük ezt, mert oly' egészséges,
Hipp- hopp jön az ősz és a nyár véges.
Budapest, 1997. május 13. – Kustra Ferenc József
A búzamezők
Napjai már lejártak.
Pékek öröme.
*
Tűző napocska
Aranya kalászt érlelt.
Roppanó kenyér.
*
Boglyák glédában,
Nap még tüzes csókot oszt.
Árnyékban sincs hűs.
*
Bennem ég még tudat, hogy a nyár csók-gyújtó
Az árnyékba bújt estlepel meg felbujtó.
Utána futnék, hogy el ne menjen nyaram…
Most nem mehetek, elfeküdtem a nyakam…
Most is csak állok, érzem, lelkemből illanó vágyakat,
Próbálom élvezni körbeölelő napsugarakat.
Este is, az éj fekete leplébe takarózik az ég,
Szívemet vágyva, fájdalom feszíti, mikor lesz újra kék…
*
A bárányok már
Összebújtak, zord idő!
Eső kezd esni.
*
A mélyülő éj-kékbe sápadtan figyel a csillag-sereg,
Nem is hunyom le szemem, vigyázok, mert egy még eltekereg.
Hegyen, az átmelegedett sziklák, árnyékot már nem adnak,
Az ott lakó vaddisznók, bánatos röfögésre fakadnak.
Már a Nap is remegve, bánatosan, láthatáron lemenő,
Izzad is, látszik horizonton, hogy ott nagyon esik az eső.
Eső, rossz idő, köd és a viharok, mind jelzi, ez az elmúlás,
Kacagva támadó szélvihar, mit készít... puha-avar újulás.
*
Felharsan gerle
Hangja, erdei csendben.
Párját keresi.
*
Elgondolkoztam, hogy az ősznek is megvan a maga szépsége,
Halottak napja persze nem jó, ez azért lélek reménysége…
Távoli vihar hangjából hallom, hogy nem is kell sokat várni,
Szőlő is lassan beérik, szüret is lesz, csak neki kell állni…
A diónk is beérett, már lehet Kossuth-kiflit sütni,
Bízok, hogy az aranyló napsugarak fognak még sütni…
Lelkemben már zsongva dúdolgat az ősz éneke,
Pirosodik a „vecsési piros” szép nagy szeme.
*
A tiszta égbolt
Sötét egén, Hold suhan.
Halvány árnyékok.
*
Lesz még itt, hogy a szélvihar leveri a fák kabátját,
Meg beűzi nálunk is, a kutyaólba a lakóját.
Lesz, hogy a léptünk majd a harmatos fűben tocsog,
Éhes varjúsereg, meg szántásban trécsel, locsog.
*
Úti nyárfasor,
Mellette él dinnyeföld.
Már érett dinnyék.
*
Lehunyt szemmel látom szépséges, újuló őszi fényeket,
És ezzel azt hiszem, sikerült is megfogni a lényeget.
Túl a láthatáron hideg hajnal erre lép,
A réteken elterülő fűszőnyeg még szép.
Az erdőt kigombolja, lemezteleníti a szél,
Hallani, hogy két fuvallat-roham egymással beszél.
Bámész fellegek is munkába állnak, összeállnak,
Nem sajnálkoznak a fák által levetett kabátnak…
*
Kezdő szélvihar
Öreg drótkötélen ül.
Leesve, dühöng.
*
Hideg szelence
Lassan nyílik. Viharok.
Minden, köd-nedves.
*
Falevél hullik,
Felrepíti vadult szél.
Még, napfény szikra.
Vecsés, 2014. október 1. – Kustra Ferenc József - Versben és eredeti, Basó féle haikuban…
Napjai már lejártak.
Pékek öröme.
*
Tűző napocska
Aranya kalászt érlelt.
Roppanó kenyér.
*
Boglyák glédában,
Nap még tüzes csókot oszt.
Árnyékban sincs hűs.
*
Bennem ég még tudat, hogy a nyár csók-gyújtó
Az árnyékba bújt estlepel meg felbujtó.
Utána futnék, hogy el ne menjen nyaram…
Most nem mehetek, elfeküdtem a nyakam…
Most is csak állok, érzem, lelkemből illanó vágyakat,
Próbálom élvezni körbeölelő napsugarakat.
Este is, az éj fekete leplébe takarózik az ég,
Szívemet vágyva, fájdalom feszíti, mikor lesz újra kék…
*
A bárányok már
Összebújtak, zord idő!
Eső kezd esni.
*
A mélyülő éj-kékbe sápadtan figyel a csillag-sereg,
Nem is hunyom le szemem, vigyázok, mert egy még eltekereg.
Hegyen, az átmelegedett sziklák, árnyékot már nem adnak,
Az ott lakó vaddisznók, bánatos röfögésre fakadnak.
Már a Nap is remegve, bánatosan, láthatáron lemenő,
Izzad is, látszik horizonton, hogy ott nagyon esik az eső.
Eső, rossz idő, köd és a viharok, mind jelzi, ez az elmúlás,
Kacagva támadó szélvihar, mit készít... puha-avar újulás.
*
Felharsan gerle
Hangja, erdei csendben.
Párját keresi.
*
Elgondolkoztam, hogy az ősznek is megvan a maga szépsége,
Halottak napja persze nem jó, ez azért lélek reménysége…
Távoli vihar hangjából hallom, hogy nem is kell sokat várni,
Szőlő is lassan beérik, szüret is lesz, csak neki kell állni…
A diónk is beérett, már lehet Kossuth-kiflit sütni,
Bízok, hogy az aranyló napsugarak fognak még sütni…
Lelkemben már zsongva dúdolgat az ősz éneke,
Pirosodik a „vecsési piros” szép nagy szeme.
*
A tiszta égbolt
Sötét egén, Hold suhan.
Halvány árnyékok.
*
Lesz még itt, hogy a szélvihar leveri a fák kabátját,
Meg beűzi nálunk is, a kutyaólba a lakóját.
Lesz, hogy a léptünk majd a harmatos fűben tocsog,
Éhes varjúsereg, meg szántásban trécsel, locsog.
*
Úti nyárfasor,
Mellette él dinnyeföld.
Már érett dinnyék.
*
Lehunyt szemmel látom szépséges, újuló őszi fényeket,
És ezzel azt hiszem, sikerült is megfogni a lényeget.
Túl a láthatáron hideg hajnal erre lép,
A réteken elterülő fűszőnyeg még szép.
Az erdőt kigombolja, lemezteleníti a szél,
Hallani, hogy két fuvallat-roham egymással beszél.
Bámész fellegek is munkába állnak, összeállnak,
Nem sajnálkoznak a fák által levetett kabátnak…
*
Kezdő szélvihar
Öreg drótkötélen ül.
Leesve, dühöng.
*
Hideg szelence
Lassan nyílik. Viharok.
Minden, köd-nedves.
*
Falevél hullik,
Felrepíti vadult szél.
Még, napfény szikra.
Vecsés, 2014. október 1. – Kustra Ferenc József - Versben és eredeti, Basó féle haikuban…
A csendnek a perceiben érzem, hogy átkarol a fénye,
Akkor világlik ki, mekkora a jövőnek a reménye…
Az ég távoli csillaghalmaza a csendet sugározza,
És csukott szemmel látom, a csendnek is van szivárványhídja!
Csend
Fénye
Magához
Ölel. Lelkem
Boldogan szárnyal.
Sértőszó nem hat.
Lelkemben él
Szeretet,
Béke s
Hit.
Hit,
Béke s
Szeretet,
Lelkemben él.
Sértőszó nem hat.
A csendem jobban behatol a lelkembe,
Mint egy bősz kiáltás reám, keménykedve.
Fény
Szárnyán
Repülnek
Vágyak s remény,
Az est csendjében.
Vágyak és remények, sírós esdések este,
Álmomban eljutok a csendes végtelenbe.
Ekkor élvezem, hogy mily’ a csendesség heve...
Éj
Sötét s
Végtelen.
Vak csend, lelkem
Fénnyel tölti fel.
Az esthajnalcsillag már előkerült ébredő, vak csendbe,
Én a sötétüléskor, elkerülök a vak végtelenbe…
A csend sugározza reám a fényét, vakon... a lelkembe…
Vecsés, 2011. május 31. – Szabadka, 2017. november 26. – Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.
Akkor világlik ki, mekkora a jövőnek a reménye…
Az ég távoli csillaghalmaza a csendet sugározza,
És csukott szemmel látom, a csendnek is van szivárványhídja!
Csend
Fénye
Magához
Ölel. Lelkem
Boldogan szárnyal.
Sértőszó nem hat.
Lelkemben él
Szeretet,
Béke s
Hit.
Hit,
Béke s
Szeretet,
Lelkemben él.
Sértőszó nem hat.
A csendem jobban behatol a lelkembe,
Mint egy bősz kiáltás reám, keménykedve.
Fény
Szárnyán
Repülnek
Vágyak s remény,
Az est csendjében.
Vágyak és remények, sírós esdések este,
Álmomban eljutok a csendes végtelenbe.
Ekkor élvezem, hogy mily’ a csendesség heve...
Éj
Sötét s
Végtelen.
Vak csend, lelkem
Fénnyel tölti fel.
Az esthajnalcsillag már előkerült ébredő, vak csendbe,
Én a sötétüléskor, elkerülök a vak végtelenbe…
A csend sugározza reám a fényét, vakon... a lelkembe…
Vecsés, 2011. május 31. – Szabadka, 2017. november 26. – Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.
Életképekben
(3 soros-zárttükrös)
Aranyszín sugárral rajzolja a nap, a nyarat,
Ha tán’ holnap eső lesz, akkor ez csak egy falat…
Aranyszín sugárral rajzolja a nap, a nyarat.
(Bokorrímes)
A mezőn egy kútágas áll és a gém a napmelegtől, víz nélkül kiszáradt,
Az arra járó őz és vaddisznó csapat, a tikkasztó hőségben kifáradt...
Nem tudják, de már soha nem lesz víz, az utolsó vödörrel rég volt... kiáradt!
(Anaforás, bokorrímes)
A tanya körül a gazda, állatainak mindenhol lekaszálja a füvet,
Aztán meg udvarban kis-óriási kazlakba rakja… csodálja is a művet!
A fű jól kiszárad, majd szénapadlásra kerül. Állatok eszik: széna művet!
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Meleg szél, halkan susogva, majd' megveszetten rohangál a lombok között,
Melegíti őt nagyon a nap és ezért elbújik a levelek között…
Meleg szél, halkan susogva, majd' megveszetten rohangál a lombok között,
Vecsés, 2020. július 2. – Kustra Ferenc – a zárt-tükrös az saját fejlesztésem. Úgy kell olvasni, hogy először az egyest és a 2. –t egyben, utána a 2. –t és a 3. –t egyben, majd ekkor lehet értékelni.
(3 soros-zárttükrös)
Aranyszín sugárral rajzolja a nap, a nyarat,
Ha tán’ holnap eső lesz, akkor ez csak egy falat…
Aranyszín sugárral rajzolja a nap, a nyarat.
(Bokorrímes)
A mezőn egy kútágas áll és a gém a napmelegtől, víz nélkül kiszáradt,
Az arra járó őz és vaddisznó csapat, a tikkasztó hőségben kifáradt...
Nem tudják, de már soha nem lesz víz, az utolsó vödörrel rég volt... kiáradt!
(Anaforás, bokorrímes)
A tanya körül a gazda, állatainak mindenhol lekaszálja a füvet,
Aztán meg udvarban kis-óriási kazlakba rakja… csodálja is a művet!
A fű jól kiszárad, majd szénapadlásra kerül. Állatok eszik: széna művet!
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Meleg szél, halkan susogva, majd' megveszetten rohangál a lombok között,
Melegíti őt nagyon a nap és ezért elbújik a levelek között…
Meleg szél, halkan susogva, majd' megveszetten rohangál a lombok között,
Vecsés, 2020. július 2. – Kustra Ferenc – a zárt-tükrös az saját fejlesztésem. Úgy kell olvasni, hogy először az egyest és a 2. –t egyben, utána a 2. –t és a 3. –t egyben, majd ekkor lehet értékelni.
