Idő 
Értékelés 
Értékelés Micsoda életem volt, csak dobált jobbra-balra, mint vihar a lélekvesztőt.
A sorsom belső hangja meg, csak biztatott, hogy élvezzem, mint gyönyörködtetőt.
Mese nincs, fenét sem ért az elátkozott létem
És ebből nincs kilépés, ma már tudom, nem vélem…
Mindenkinek egy élete van,
De ki korán hal, annak nem van...
Vecsés, 2021. augusztus 24. – Kustra Ferenc József – Íródott: önéletrajzi írásként.
A sorsom belső hangja meg, csak biztatott, hogy élvezzem, mint gyönyörködtetőt.
Mese nincs, fenét sem ért az elátkozott létem
És ebből nincs kilépés, ma már tudom, nem vélem…
Mindenkinek egy élete van,
De ki korán hal, annak nem van...
Vecsés, 2021. augusztus 24. – Kustra Ferenc József – Íródott: önéletrajzi írásként.
Nap röpkén ragyog,
Csak fut, várom alkonyom.
Itt az alkonyom…
*
Szinek fakultak,
Szemem tükre homályos.
Dicsfényem nincsen.
*
Szerepem vége…
Világ, sohasem tapsolt.
Koronám nem volt.
*
Örömtelen lét,
De, sorsom nem vádolom.
Van békességem…
*
Simulok léthez,
Harcos kedvem, már elmúlt.
Halállal… alku.
Vecsés, 2014. július 20. – Kustra Ferenc József- Dellamama: azonos c. versének senrjú átirata. A szerző engedélyével. Önéletrajzi írás.
Csak fut, várom alkonyom.
Itt az alkonyom…
*
Szinek fakultak,
Szemem tükre homályos.
Dicsfényem nincsen.
*
Szerepem vége…
Világ, sohasem tapsolt.
Koronám nem volt.
*
Örömtelen lét,
De, sorsom nem vádolom.
Van békességem…
*
Simulok léthez,
Harcos kedvem, már elmúlt.
Halállal… alku.
Vecsés, 2014. július 20. – Kustra Ferenc József- Dellamama: azonos c. versének senrjú átirata. A szerző engedélyével. Önéletrajzi írás.
Elrohan a cudar élet, megnő a múlt,
Mit én gondolok, az már bőven elavult.
Jó sorsom van? Nem érzem, vagy alig-alig.
Saját sorsom érzem egészen halálig.
No, de hogyan tovább? Ezt bizony, nem tudom…
Ezért saját sorsomra nagyon haragszom.
Tudom, hogy a személyiségképem avult,
Így a sorsom mindvégig, rosszul alakult.
Vecsés, 2002. április 30. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Mit én gondolok, az már bőven elavult.
Jó sorsom van? Nem érzem, vagy alig-alig.
Saját sorsom érzem egészen halálig.
No, de hogyan tovább? Ezt bizony, nem tudom…
Ezért saját sorsomra nagyon haragszom.
Tudom, hogy a személyiségképem avult,
Így a sorsom mindvégig, rosszul alakult.
Vecsés, 2002. április 30. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
A hatalmon lévő kevély urak,
Mint a középkori nagy várurak…
Ezen urak engem eltipornak,
A lelkemen végig gyalogolnak…
Nagy tüzem volt, nagy máglyaként égett,
Nem fogadnak be, de mért, mi végett?
A nagy tűznek ma már csak hamva van,
Már nincsen semmi jó a sorsomban.
Budapest, 2000. augusztus 23. – Kustra Ferenc József
Mint a középkori nagy várurak…
Ezen urak engem eltipornak,
A lelkemen végig gyalogolnak…
Nagy tüzem volt, nagy máglyaként égett,
Nem fogadnak be, de mért, mi végett?
A nagy tűznek ma már csak hamva van,
Már nincsen semmi jó a sorsomban.
Budapest, 2000. augusztus 23. – Kustra Ferenc József
(leoninus csokor)
Nálam vágtatnak a sok percek, a szép napok meg mind gyorsan a múltba mennek.
Sok a problémám, este nehezen alszok el, már manapság alig reménnyel…
Kint a szél süvítés olyan, mint gúnykacaj, de konstatálom, ez csak nagy ricsaj.
Lelkem is már el van fáradva, öregszek, naponta sok száraz sóhajok követnek.
Közben meg a sorsom, mit sem javul, érzem közeleg a vég, sőt haladéktalanul.
Bennem már nem keverednek bánatosan sóhajok, bennem már nem vannak vágy-óhajok…
Elfáradt lelkemben csak morgás hallik, az létem így a vég elött magától zajlik…
Sunyis mosolyok, szeretetteli pillantások, már nincsenek is, már biz’ fáradok…
Nincsenek már terv-részletek, éltető elgondolások, lehajtott fejjel ballagok…
Vannak még biz’ csillagfényes esték, felhőtlen éjek, tudom, ezeket itt hagyni vétek.
Az esti csendet szoktam volt nézni az sötét ablakból, van, de nekem csak rozsdás fából.
Közben ablakból látni vélem vágtató perceket, sötétben nem látok embereket.
Utcai világításban sötétet nézni, felhők alatti sötétség nem engedi…
Érdekes, időrohanást teljességgel érzem, igy a sorsom is rövidül, ezt vélem.
Vagy már csak tíz percem van még hátra, vagy húsz évet töltök még el utálatba…
*
(Senrjon)
Az időmérőből, ha
Kifogy ez elem, az életvég!
Ezt majd megélem.
*
(HIQ)
Rövid az
Élet, halál győz!
Ketyegés…
Vecsés, 2024. június 7. -Kustra Ferenc József- íródott: az életvég felé közeledve, önéletrajzi írásként.
Nálam vágtatnak a sok percek, a szép napok meg mind gyorsan a múltba mennek.
Sok a problémám, este nehezen alszok el, már manapság alig reménnyel…
Kint a szél süvítés olyan, mint gúnykacaj, de konstatálom, ez csak nagy ricsaj.
Lelkem is már el van fáradva, öregszek, naponta sok száraz sóhajok követnek.
Közben meg a sorsom, mit sem javul, érzem közeleg a vég, sőt haladéktalanul.
Bennem már nem keverednek bánatosan sóhajok, bennem már nem vannak vágy-óhajok…
Elfáradt lelkemben csak morgás hallik, az létem így a vég elött magától zajlik…
Sunyis mosolyok, szeretetteli pillantások, már nincsenek is, már biz’ fáradok…
Nincsenek már terv-részletek, éltető elgondolások, lehajtott fejjel ballagok…
Vannak még biz’ csillagfényes esték, felhőtlen éjek, tudom, ezeket itt hagyni vétek.
Az esti csendet szoktam volt nézni az sötét ablakból, van, de nekem csak rozsdás fából.
Közben ablakból látni vélem vágtató perceket, sötétben nem látok embereket.
Utcai világításban sötétet nézni, felhők alatti sötétség nem engedi…
Érdekes, időrohanást teljességgel érzem, igy a sorsom is rövidül, ezt vélem.
Vagy már csak tíz percem van még hátra, vagy húsz évet töltök még el utálatba…
*
(Senrjon)
Az időmérőből, ha
Kifogy ez elem, az életvég!
Ezt majd megélem.
*
(HIQ)
Rövid az
Élet, halál győz!
Ketyegés…
Vecsés, 2024. június 7. -Kustra Ferenc József- íródott: az életvég felé közeledve, önéletrajzi írásként.
