Hol a kiút?

Eltévedtem!
Ajkamat bevonta a köd ízetlen nedvessége,
A csontjaimat átjárta a tél nyirkos hidege.
Engemet most megkapott a tél, borzasztó szépsége,
A matrózt is szédíti a nyílt tenger lehelete.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
A látóhatárt elborítja az alkonyat csendje,
Rózsaszín szalag övezi; az éj, sötétlő ege.
Itt biz’ nincsen világító torony vagy egy szál gyertya,
Mi fáklyaként lobog és világit; az ember sorsa.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Spontán szívvel járok, mit banális fájdalom markol,
Az önvédelem ösztöne lüktet ereimben. Tol!
Űz előre, megszállott! Nem pihenhetek tétlenül,
Megyek előre. Csodálom magam mérhetetlenül.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Remegek a hó puszta magányos iszonyatától,
Hogy szakadjak ki, távolodjak, sorsom viszonyától?
Mikor fény nyalja fel a vaksötét éj tintafoltját,
Van-e lehetőség embernek változtatni sorsát?
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Még ha remegek is iszonyattal, erőt merítek,
Büszkeségből, bátorságot meg semmiből kerítek.
A hajnalpír éltető fényei majd megjelennek,
Vajon addig élek-e és kerestek-e emberek?
Van-e kiút?

Vecsés, 2000. február 20. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

Neki kéne veselkednem elénekelni az utolsó dalt…
A legszebben hangzót, a zengőt, vagy a végtelenült falst.
De, hah! Most eszmélek, a sorsom nem áldott énekhanggal,
Sem sok földi jóval, sem zenészséggel vagy ékes pazarsággal.

Zenekarom nincsen, zenélni nem tudok, minek akkor énekelnem?
Tán már énekes sztár sem leszek, sőt már az életem javát leéltem…

Vecsés, 2014. szeptember 28. –Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

{Septolet}
Lélek,
Érzelem,
Nem félek,
Nem félem…

Lelkem kitárom,
Nézek körül ködben, nem bánom…
Vágyom…
*
{apeva csokor}
Ó,
Álmom
Számlálom,
Mert köd vakít,
Mint egy véres tőr.
**

{Keresztrím}
Az emberi lélek épp' olyan, hogy nem árt neki,
Ha néhanapján, de kissé meghunyászkodik.
Olyankor jó, ha keresi a fényt távol, messzi…
Mert bebetonozódott, ködben nem látszódik.

*
Vak!
Immár
A szempár
Halott sirály.
Csak száll, tovaszáll.
**

{Kínai versforma; "Shiliuziling" Szótagszám=1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa- (x=szabad)}
Nem
Lelkemben az énem…
Sorsom üt!
Jobb lesz? Nem félem…
*

Hát
Minek
Féljek én?
Hisz itt a fény,
Mely csillagösvény.

Vecsés, 2019. április 3. – Paks, 2022. június 23.- Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. A versszakokat én írtam, az apevákat: szerző-, és poétatársam; Bauman Beatrix Bianka.

(3 soros-zárttükrös)
Sorsom, a pokol göcsörtös kövekkel kirakott talaján cibál,
Ha meg látja, szabadulnék, akkor az útjára, visszaráncigál…
Sorsom, a pokol göcsörtös kövekkel kirakott talaján cibál.
*

(Septolet)
Hepehupás,
Buckás
Életút. Széllel szembe kúszás.

Sorsom sodor
Nem kímél,
Életem nyomor,
Csak ítél…
*

(Oximoron)
A halál vigyorogva közeledett, a kaszáját hanyagul lóbálta,
Én mérgesen anyáztam, ő elment, kaszát lassan maga után cibálta.

(Senrjú)
Halál elérhet,
Nem várhatsz rá tétlenül.
Úgyis elvisz majd.
*

Csak nézem, hogy durván, csak kicsit pislákoló a világ,
És nem hiszem, hogy valaha lesz itt feloldozó világ.

Az ember gyarló,
Te lehetnél talán jó.
Jöjjön szép világ.
*

Ártatlan emberek sokszor ma, pokol bugyraiban járnak,
Sok esetben a gyilkosok is ágyban párnák között halnak.

Biztos bűnös mind?
Ártatlanság vélhető,
Cselekedj végre!
*

Úgy döntött, élethelyzetemben eluralkodik rajtam a mélabú,
De az élet szép, csak mosolyogni kell, nem jó, ha szem nedves-szomorú.

Ne légy szomorkás,
Dühös se legyél másra.
Magad javítsd meg,
*

(10 szavas)
Az elveszett lélek gyásza megmarad,
A megmaradt lélek, életbe ragad.
*
Sorsom bizony fékezhetetlen,
De mit is akarok én már öregen
*

(Apeva)
Fáj!
Elment
Túl korán,
Lelkem gyásza.
Nincs lélek donor.
*
Mit
Akarok
Idősen?
Létből kevés
Maradt… még hátra.

Vecsés, 2019. szeptember 1. – Szabadka, 2019. szeptember 27. – Mórahalom, 2020 január 16. –Kustra Ferenc József– A 3 soros-zárttükrös -t, az oximoronokat, a 10 szavasokat én írtam. A septolet és az apevák; Jurisin (Szőke) Margit munkája. Címük: ’Sorsom sodor’. A senrjú –t Farkas Tekla írta.

(Anaforás)
Hmm… ha nem függnék, uralkodó „összes” körülményemtől,
Még tán' jobb sorsom is lehetne -meg múltam- zsigerből.
Hmm… Születésemkor beborított egy nagy, matt fekete fátyol,
Még jobb is lehetett volna minden… ó, sorsom, mért elhagyol?
*
(Senrjú)
Nem is én döntök,
Körülményirányítás!
Sors, rég’ elhagyott…
*
Fekete fátyol
Megmaradt, csak az enyém!
Rég’ elhagyott sors…
*
Születésemkor
Borús égen, csillagok?
Elhagyott rég’… sors.

Pazar, ahogy meditálok, ezt tanácsolták nekem,
De nem használ, ez bizony ez, az én lehetetlenem.
A matt fekete fátylam, kitartóan kísért mindvégig,
Ez már marad! Születésem óra és most már a sírig…

(Anaforás, halmazrímes, belső rímes)
Kik kedvesek voltatok nekem, már mind régen elmentetek… végül,
Így aztán itt maradtam a fonton, ellenségek között, egyedül.
Kik kedvesek voltatok nekem, mind hiányoztok oly' végtelenül,
Így aztán majd megyek lélekúton… bizony elkerülhetetlenül.
*
Ó! Ha nem függnék
Mástól! Szeretet lengne…
Gonosz emberek!
*
Éjsötét fátyol,
Távoli erdőségbe…
Levélzizegés.
*
Adjatok éltet,
Fekete nélkül békét!
Csillagfény magány.
*
Szél dalolása,
Elrepítheti rossza?
Ez felnőtt mese…
*
Kihalt parkban rendszeresen meditálok,
Ez jó, mert ott idegen kutyákkal játszok…
Kihalt parkban, keresem elveszett életet,
Ez jó… mert ott érzem a sok bárgyú nézetet.

(Bokorrímes)
Van, hogy ott ér a sötét, holdvilágos este,
Én meg keresem a csillagokat, fűben heverve.
Hogyan tovább? Életrealitás, vággyal keverve…

Vecsés, 2015. május 5. – Kustra Ferenc József– tavaszi megújulás jegyében született gondolatok önéletrajzi írásként.