Avagy a régi emlékkönyved még megvan?

(3 soros zárttükrös csokor)
Kár lenne a jövőt nagy plakátokon kitenni,
Az múlt sorscsapásra nem lehet fölkészülni…
Kár lenne a jövőt nagy plakátokon kitenni-

(HIQ csokor)
A múlt már
Semmit nem játszik!
Csak emlék.
*

A régi emlékek, lehet, hogy már nem is valósak,
De érzem, bennem meg ök, mint tudók, kardoznak…
A régi emlékek, lehet, hogy már nem is valósak.

Bennem van
Múlt, de valósak?
Csak emlék.
*

Sorsom nem mindenbe… beleszólt! Valósan ő irányított,
Néha hittem, mily’ szép a világ… valóságban irányított…
Sorsom nem mindenbe beleszólt! Valósan ő irányított.

Emlékkönyv?
Én fiú vagyok!
Csak emlék.

*
Mindegy mi van, az új út kezdi magát a mennyekbe,
Közben a halált nem tudjuk földolgozni az életbe…
Mindegy mi van, az új út kezdi magát a mennyekbe.

Sors könyve?
Soha nem láttam.
Csak emlék.

*
Jó vagy tragikus volt az élet, épp’ azt kellett átélnem,
Lehet, hogy közben a volt jót magamnak mesélgettem…
Jó vagy tragikus volt az élet, épp’ azt kellett átélnem.

Élet majd
Mindent lekezel…
Csak emlék…

Vecsés, 2025. március 17. - Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.

A gőgös Fej egy nap leszólta a Lábat,
hogy oktalan, akár az ostoba állat.
- Hiába van fejed, ész egy csepp nincs benne,
csupán rémes bűz, mit likas zokni fed be.

A Láb e szavakat egy darabig tűrte,
hiszen mindkettőjüket egy anya szülte.
Végül elunta az önimádó dumát,
s ekként hallatta alantról csendes szavát.

- Születésünk óta hordozom terhedet,
hozlak-viszlek oda, hová út sem vezet.
Kezdettől fogva ügyet sem vetettél rám,
szögbe vezettél a hídon fekvő deszkán.

Bezzeg, ha fogad fáj, szaladjak, rohanjak,
vigyázzak, neki ne vigyelek a falnak.
S ha megbotlom nagy ritkán fáradva néha,
reám rivallsz: - Na, mi van veled, te béna? -

Én vittelek iskolába a "tudáshoz",
az ennivaló sem jött mindig a házhoz.
Vittelek a hegyi forrásokhoz inni,
nem kérdted, hogy az utat fogom-e bírni.

Miattad izzadtam, fáradtam s bűzlöttem,
saját magamért csak nagy-ritkán küzdöttem.
S most lenézhetsz bátran, te, ki ott fenn trónolsz,
hisz én vittelek e "mindent tudó" trónhoz.

S legvégül majd tán elviszlek a halálhoz,
hogy önmagad gőgjével szembetalálkozz!
S ha sorsom mégis idő előtt elragad,
majd elmész nélkülem: beképzelt önmagad!

Pest-Buda, 2012/2026.

A sivatag, forró és hallgatag,
Sorsom menteném… de álmatag.
Forró szél hord homokot itt is,
Én megyek vele szembe… minek is?

Menteném mi menthető, de nincsen mit,
Védenék én mindent, vagy csak a semmit.
Bármi van bennem, ha nem ismerik el,
Olyan, mint kis bogár, mit homok fújt el.

Vecsés, 2007. január 6. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Kullogok, mint egy kivert kutya, a ködben,
Ballagok, de nem futok, mint nyúl a ködben.
Elvesztem a saját sorsomban,
Éreztem, baj van a gondomban.
Továbblépni, vajon lehet-e?
Én nem vagyok király gyereke!...

Futnék tán', ha volna mérföldes csizmám,
De csak nevet ezen, a szomszéd komám.
Látja tán', sánta kutya szintjén vagyok,
Miket mesélek, mondja, csak álmodok.

Vecsés, 2006. november 18. – Kustra Ferenc József-íródott: önéletrajzi írásként.

Ismerszem… az életem, nem más, mint pántlikába kötött sok-sok csorba…
Hetvenhét évemben végig csak szenvedtem ártatlanul… rossz rokona?
Mi van még hátra? Ki tudhatja, ki láthatja? Én, mint sorsa rokona?
*
Rövid élet is lehet, taroltlan…
Hosszú élet is lehet, társtalan…
Az életem végét én sem ismerhetem.
Az élet továbbiját, megismerhetem?
*
Sorsom ismeretlen, de biz' élnünk kell,
Örülhetünk, ha a lét feltölt hittel…

Vecsés, 2025. október 18. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásnak, alloiostrofikus versformában.