Sohasem mondtam, pedig mindig is éreztem
hogy mikor először találkoztunk nem lehetett véletlen.
Olyan erők ezek amihez nem érhet fel az ember
próbáltam megérteni, de rájöttem hogy nem kell.

Csak az lehet barát, aki akkor is elfogad
amikor már megismerte valódi arcodat.

Habár ritkán látlak, azért gondolok rád
most éppen mit csinálsz, merre jársz.
A barátság egy kötelék két ember között
lelked féltett titka idővel belém költözött.

Az idő az egyetlen ami a barátságban irányt mutat
szívem még sokszor a régi emlékek után kutat.

Kedves barátom, fogadd meg magadnak
bárhogy is lesz, az emlékek veled maradnak.
A mosoly az arcodon örökre megmarad
a veled töltött idő még oly sokszor elragad.

Ezt a Verset az együtt élt percekért ajánlom
hogy ne felejtsd el, te voltál a legjobb barátom.

Sokszor azon töprengtem,
Ahogy itthon ültem csendben,
Jó ez így teljesen egyedül,
vagy a magány előttem táncra perdül?

Furcsa, egy kicsi kis talány,
jó érzés vagy rossz talán?
Van amikor szükség van egyedül létre,
de örökre, abból senki sem kérne.

Ha már végképp nincsen senkid,
bírod, bírod, de vajon meddig?
Ha viharba vagy ködbe kerül az életed,
kievezel? Nem, ezt csak te képzeled!

De ha valaki megszorítja a kezed
és azt mondja gyere, evez velem.
Nem lesz olyan természeti akadály,
ami megingatná a hajót, ha együtt evez egy pár.

Jöhetnek kalózok, énekelhetnek a szirének,
összebújnak, így semmitől se félnek.
Kibukkanhat jéghegy, feltámadhat a szél,
egymás szemébe néznek és elmúlik a veszély.

Lehet más nélkül is sodródni az árral,
kalózok,szirének,jéghegy, szél mind mind csak árthat.
Idővel ezeket már nem is veszed észre,
csak mikor süllyed a hajó, és úgy érzed vége.

Ha valaki nyújt feléd egy szerető, segítő kezet,
ragadd meg és szorítsd, de el sohase engedd!
Kéz a kézben utazhattok az élet tengerén.
Te is lehetsz boldog, nem csak én.

Egy igazán belevaló,
őszt szépen meghozó,
komolyan gondolkodó,
életre való vagy október.
Szembeszállni vele senki nem mer,
minden küzdelmet megnyerhet az október.
Esős,kissé hideg,olykor szeles,
a természet sokszor nem is kedvel.
Október,én ilyennek szeretlek és ismerlek,
Ha feladatot kapsz,te nem ismersz lehetetlent.

Édes,kedves,vicces gyerek,
nálad a természet igen csak hangosan nevet.
Bohóc vagy,és igen kemény,
tréfáid száma nem is kevés.
Szeszélyes és vadóc vagy,
és nálad még olykor fagy.
Április, én ilyennek ismerlek, így szeretlek,
és bizony sokszor félre is ismerlek.

Mikor megszülettél ,s piciny gyermek voltál
te voltál a legszebb,legdrágább nekem
szerettem volna minden jót megadni
hogy kettőnk helyett is szerethesselek.

Azt hittem ezzel jót fogok tenni
hisz az egyetlen kincs,mit adhattam neked
túl sokat dolgoztam hogy megtudjam adni
mire egy gyermeknek szüksége lehet.

Hány éjjel sírtam,mindenről lemondtam
hisz mindig fillérekből kellett tengenem
nem hoztam mostohát,hisz sokat beteg voltam
s nem akartam hogy árthasson neked.

Lehoztam volna a csillagot az égről
kiszolgáltalak,kényeztettelek
s nem vártam érte semmi mást cserébe
csak mint édesanyát egy picit szeress.

Elszálltak az évek nem bírok már annyit
öreg vagyok ,és egyre betegebb,
mi lesz ha egy nap nem bírok már menni
hogy leszek segítőd,két kezed neked?

Elrontottam mert meg akartam adni
apád helyett is amit csak tudok,
hisz mások dúskálnak minden földi jóban
de van akinek még ennyi sem jutott!

Sokszor úgy érzem jobb volna nem lenni
hisz egyre kevesebb mit adhatok neked
segítséget tőled hiába is kérnék
s azt hogy már nem bírom ,észre sem veszed.

Nem akarok öreg,s tehetetlen lenni
hisz számodra már most is alig létezem!
Meg kell tanulnod egyedül megállni,
mert lesz idő,mikor már nem leszek veled!