Idő 
Értékelés 
Értékelés Mindenfelől föl... bánat és emberiségi bú tör föl…
Ember, beteges bánatba zuhan… rossz sors előzuhan.
A fronton hanyagságot előidéző… lövést hallott!
(Haiku)
Sűrű csend reped,
Rossz sors árnya lép elő.
Egy lövés dörren.
*
Bú emelkedik,
Emberiség zuhanás.
Lövés csendbe hull.
A bánatosnak szerelem épp’ nem jut, már nem idézi, már nem akut.
Vadászok nézik a varjak harcát, közben képzelik ennek másságát.
Sok fekete madár, mint ördög leple, emberi létnek enyészete!
(Hiaku)
Szerelem immár nincs,
Vadász néz varjukat némán.
Sötét már az égbolt.
*
Varjak közt nagy zaj van,
A szívekben néma vihar.
Nem jön már a holnap.
Az emberi fajt, sokszor számtalan kérdés roppantul vegzál… máskor…
Máskor a téves döntések rontják helyzetet, tévúton a lelkek…
Bármilyen vágyott a nap, még a halál is írat… misézik a pap.
(Senrjon)
A roppant ködös úton,
Kérdések rágják szívet, lelket.
Misézik a pap.
*
Sebekből kinő a hit,
Szív vezérel, nem a félelem.
Sarjad a remény.
Emberiség megváltozására lenne szükség… ó, ezen emberiség?
Tele a világ koholt vádakkal, meg persze rosszindulatú májakkal.
Kellő szükségek sincsenek érdemben kielégítve, harc meg ízibe…
(Kínai, csi-csüe versforma. 4×7 szótag. Rímképlet: a a x a)
Változni kell embernek,
Hazugság hull, mint pelyhek.
S a közöny mégis itt nyom,
Éhség, harc: mindez szívnek...
*
Kővé dermed... szívdobban,
Szél visít sárga porban.
Remény ül sápadt csendben,
Nap sír vértakaróban.
Éjjel látni ezüst csodát, Holdat meg a csillagokat, reggel elhullajtókat.
Hajnalban éled színesben nap, az még fényesebb, mindenki ébred… kesernyésebb.
Van, aki ekkor berúg, van, aki kirúg, van, aki belezúg… tehénke meg múg…
(Tíz szavas)
Éjjel ezüst Hold, csillag ragyog,
Hajnalban a szív fájva dobog.
*
Éj suttog, a csillag mesél,
Hajnal jön, minden másként él.
Vecsés, 2025. március 7. - Siófok, 2025. június 21. Kustra Ferenc József -Gránicz Éva- írtuk: kétszerzősnek, alloiostrofikus versformában.
Ember, beteges bánatba zuhan… rossz sors előzuhan.
A fronton hanyagságot előidéző… lövést hallott!
(Haiku)
Sűrű csend reped,
Rossz sors árnya lép elő.
Egy lövés dörren.
*
Bú emelkedik,
Emberiség zuhanás.
Lövés csendbe hull.
A bánatosnak szerelem épp’ nem jut, már nem idézi, már nem akut.
Vadászok nézik a varjak harcát, közben képzelik ennek másságát.
Sok fekete madár, mint ördög leple, emberi létnek enyészete!
(Hiaku)
Szerelem immár nincs,
Vadász néz varjukat némán.
Sötét már az égbolt.
*
Varjak közt nagy zaj van,
A szívekben néma vihar.
Nem jön már a holnap.
Az emberi fajt, sokszor számtalan kérdés roppantul vegzál… máskor…
Máskor a téves döntések rontják helyzetet, tévúton a lelkek…
Bármilyen vágyott a nap, még a halál is írat… misézik a pap.
(Senrjon)
A roppant ködös úton,
Kérdések rágják szívet, lelket.
Misézik a pap.
*
Sebekből kinő a hit,
Szív vezérel, nem a félelem.
Sarjad a remény.
Emberiség megváltozására lenne szükség… ó, ezen emberiség?
Tele a világ koholt vádakkal, meg persze rosszindulatú májakkal.
Kellő szükségek sincsenek érdemben kielégítve, harc meg ízibe…
(Kínai, csi-csüe versforma. 4×7 szótag. Rímképlet: a a x a)
Változni kell embernek,
Hazugság hull, mint pelyhek.
S a közöny mégis itt nyom,
Éhség, harc: mindez szívnek...
*
Kővé dermed... szívdobban,
Szél visít sárga porban.
Remény ül sápadt csendben,
Nap sír vértakaróban.
Éjjel látni ezüst csodát, Holdat meg a csillagokat, reggel elhullajtókat.
Hajnalban éled színesben nap, az még fényesebb, mindenki ébred… kesernyésebb.
Van, aki ekkor berúg, van, aki kirúg, van, aki belezúg… tehénke meg múg…
(Tíz szavas)
Éjjel ezüst Hold, csillag ragyog,
Hajnalban a szív fájva dobog.
*
Éj suttog, a csillag mesél,
Hajnal jön, minden másként él.
Vecsés, 2025. március 7. - Siófok, 2025. június 21. Kustra Ferenc József -Gránicz Éva- írtuk: kétszerzősnek, alloiostrofikus versformában.
(bokorrímes)
Mint a méhdongásnak harsanása, az életem ily’ zajjal rohant le engem,
Az óta már volt sok-sok rohama, de éppen, az életem untatott engem.
Sokszor jelent meg egy-egy vad és nagyon zúgó darázsraj… ők is, mind csak engem...
(Kínai forma - „Vágyódás délre”: "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Lét!
Mért nem szép? Miért sötét,
Monoton,
Unott, vaksötét…
Búg,
Zúg a lét... beléd is rúg.
Megunt már...
Szépet mért nem súg?
*
(TANQ)
Nem sok szép ért, annál
Több lélektaposó élmény!
Ó, a körülmények!
Hullnak már fáradt levelek
Eltapossák az emberek.
Életem, bennem csak
Rohant, taposott, legázolt!
Ó, a körülmények!
Mindig siető tömegek...
Így az erdő nem nőhet meg.
*
Hiába akartam
Mást, ha nem voltak lehetők!
Ó, a körülmények!
Korhadó fák alatt avar,
Egy faj természetet zavar.
*
Az élet persze, így
Is haladt, már meg múlóban…
Ó, a körülmények!
Szomorú perc, sír az élő,
Nyugalmat, békét remélő.
*
Élet-nyártemető
Miben hetvenesen… élek!
Ó, a körülmények!
Azért még nincs minden veszve,
Egész világ eltemetve...
*
Múltam, oly’ ismerős,
Halál meg halk zenét játszik…
Ó, a körülmények!
Kaszás simítja a csendet,
Tájnak nyugalmat teremtett.
*
Volt ám sokszor, hogy a jó... csoportokban sunnyogott felém,
A vége meg szinte mindig az lett, hogy nem hatoltak belém.
Én még reménykedek...csak egy kicsit adjatok… üvölteném!
(Kínai forma - „Vágyódás délre”: "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Volt...
De mi? Az élet csak bolt...
Kapsz... fizess!
Remény még nem holt...
Jó!?
Keres, mint a rossz kopó...
Remény él...
Hívom... rossz-halló.
Vecsés, 2018. július 5. – Szabadka, 2018. augusztus 28. – Mórahalom, 2018. augusztus 24. –Kustra Ferenc, a verset és a HIAQ –kat én írtam, a kínai formákat, Jurisin Szőke Margit, míg a TANQ versek Farkas Tekla munkája.
Mint a méhdongásnak harsanása, az életem ily’ zajjal rohant le engem,
Az óta már volt sok-sok rohama, de éppen, az életem untatott engem.
Sokszor jelent meg egy-egy vad és nagyon zúgó darázsraj… ők is, mind csak engem...
(Kínai forma - „Vágyódás délre”: "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Lét!
Mért nem szép? Miért sötét,
Monoton,
Unott, vaksötét…
Búg,
Zúg a lét... beléd is rúg.
Megunt már...
Szépet mért nem súg?
*
(TANQ)
Nem sok szép ért, annál
Több lélektaposó élmény!
Ó, a körülmények!
Hullnak már fáradt levelek
Eltapossák az emberek.
Életem, bennem csak
Rohant, taposott, legázolt!
Ó, a körülmények!
Mindig siető tömegek...
Így az erdő nem nőhet meg.
*
Hiába akartam
Mást, ha nem voltak lehetők!
Ó, a körülmények!
Korhadó fák alatt avar,
Egy faj természetet zavar.
*
Az élet persze, így
Is haladt, már meg múlóban…
Ó, a körülmények!
Szomorú perc, sír az élő,
Nyugalmat, békét remélő.
*
Élet-nyártemető
Miben hetvenesen… élek!
Ó, a körülmények!
Azért még nincs minden veszve,
Egész világ eltemetve...
*
Múltam, oly’ ismerős,
Halál meg halk zenét játszik…
Ó, a körülmények!
Kaszás simítja a csendet,
Tájnak nyugalmat teremtett.
*
Volt ám sokszor, hogy a jó... csoportokban sunnyogott felém,
A vége meg szinte mindig az lett, hogy nem hatoltak belém.
Én még reménykedek...csak egy kicsit adjatok… üvölteném!
(Kínai forma - „Vágyódás délre”: "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Volt...
De mi? Az élet csak bolt...
Kapsz... fizess!
Remény még nem holt...
Jó!?
Keres, mint a rossz kopó...
Remény él...
Hívom... rossz-halló.
Vecsés, 2018. július 5. – Szabadka, 2018. augusztus 28. – Mórahalom, 2018. augusztus 24. –Kustra Ferenc, a verset és a HIAQ –kat én írtam, a kínai formákat, Jurisin Szőke Margit, míg a TANQ versek Farkas Tekla munkája.
Szép keleti napsugár,
A vadon ébresztője,
Természet éled, ha fényed elér már,
Hegyek fagyos tetejére.
Te vagyon e szülője,
Szép fenyvesek gyöngyszeme,
A fényed, mely ránk talál, szívünk ügye,
Óh, viharok üldözője.
Ha egyedül lennénk itt,
Te ránk ragyogsz fényeddel,
Te vagy éltetőnk, mely sokszor tovább vitt,
Bajtársunk leszel örökre.
A vadon ébresztője,
Természet éled, ha fényed elér már,
Hegyek fagyos tetejére.
Te vagyon e szülője,
Szép fenyvesek gyöngyszeme,
A fényed, mely ránk talál, szívünk ügye,
Óh, viharok üldözője.
Ha egyedül lennénk itt,
Te ránk ragyogsz fényeddel,
Te vagy éltetőnk, mely sokszor tovább vitt,
Bajtársunk leszel örökre.
(Anaforás leoninus)
Baki úr meg Bakiné, nem kedvelik tétlenkedést, de legjobban a serénykedést.
Baki úr szólt, asszony menjünk sétálni, vágyom, hogy többeknek sikerüljön ráfázni.
Bakiné asszonyság mondta, Főúton menjünk, gyárak, magánosok a mi terepünk.
(leoninus versszak csokor)
Csak úgy ballagtak mások sorsával szemben, vajh’ miért bíztak sokféle lehetetlenben.
{Gondolom én, hogy az ördög fattyai voltak, másoknak direkte ártani akartak.}
A szentcsalád -gyorsas- ballagásba fogott, a főúton, ahol sűrű népesség lakott…
Volt is rögvest egy bicajos fiatalkorú, kiszúrták a kerekét, volt rögtön ború.
Taxis megállt parkolóba, rohantak és belérúgottak a hátsó világítóba.
Jött arra egy óvodás rolleren, anyja üldözte, ők meg eljártak felöklelően.
Szentcsalád jól érezte magát, megcélozták kifőzdét és törték tulaj fakanalát.
Kinyílt gyártelep kapuja, osontak hegesztőhöz és kilökték kezéből… pisztolya…
Jól mókázott ez a két ’rosszcsont’, de kigyulladt a gyár, így hazafelé rohantak, de prompt.
Minek annyira rohanni, amikor nem is kergeti őket senki.
Láthatatlanok voltak, emberekkel mókázva örömmel harcoltak.
Törtek-zúztak, amihez hozzáfértek, bármerre is mentek ártottak a legénységnek.
Volt, hogy úgy sunnyogtak, lelökték a monitort, biztonsági őr vehetett új monitort…
Ahogy hazaértek nyugvóra mentek lelkek, "mert amit meg kellett tenni, azt megtettük"…
Bakiék foglalkozása, üldöznek mindenkit, 'aszta hegesztő üldöző mindenit'…
Nálunk nincs hétvége, szeretet ünnep se, dolgoznak és örülnek, ha barnul az ülep…
Van sokszor olyan, hogy belógnak stúdióba, Baki megfog szpíker feneket... marokba.
Máskor meg politikai vitába rájuk hozzák kakilást, azok meg hebegnek... Mást?
Vecsés, 2023. február 21. – Kustra Ferenc József – íródott; leoninusban a hibafeltárások segítése okán.
Baki úr meg Bakiné, nem kedvelik tétlenkedést, de legjobban a serénykedést.
Baki úr szólt, asszony menjünk sétálni, vágyom, hogy többeknek sikerüljön ráfázni.
Bakiné asszonyság mondta, Főúton menjünk, gyárak, magánosok a mi terepünk.
(leoninus versszak csokor)
Csak úgy ballagtak mások sorsával szemben, vajh’ miért bíztak sokféle lehetetlenben.
{Gondolom én, hogy az ördög fattyai voltak, másoknak direkte ártani akartak.}
A szentcsalád -gyorsas- ballagásba fogott, a főúton, ahol sűrű népesség lakott…
Volt is rögvest egy bicajos fiatalkorú, kiszúrták a kerekét, volt rögtön ború.
Taxis megállt parkolóba, rohantak és belérúgottak a hátsó világítóba.
Jött arra egy óvodás rolleren, anyja üldözte, ők meg eljártak felöklelően.
Szentcsalád jól érezte magát, megcélozták kifőzdét és törték tulaj fakanalát.
Kinyílt gyártelep kapuja, osontak hegesztőhöz és kilökték kezéből… pisztolya…
Jól mókázott ez a két ’rosszcsont’, de kigyulladt a gyár, így hazafelé rohantak, de prompt.
Minek annyira rohanni, amikor nem is kergeti őket senki.
Láthatatlanok voltak, emberekkel mókázva örömmel harcoltak.
Törtek-zúztak, amihez hozzáfértek, bármerre is mentek ártottak a legénységnek.
Volt, hogy úgy sunnyogtak, lelökték a monitort, biztonsági őr vehetett új monitort…
Ahogy hazaértek nyugvóra mentek lelkek, "mert amit meg kellett tenni, azt megtettük"…
Bakiék foglalkozása, üldöznek mindenkit, 'aszta hegesztő üldöző mindenit'…
Nálunk nincs hétvége, szeretet ünnep se, dolgoznak és örülnek, ha barnul az ülep…
Van sokszor olyan, hogy belógnak stúdióba, Baki megfog szpíker feneket... marokba.
Máskor meg politikai vitába rájuk hozzák kakilást, azok meg hebegnek... Mást?
Vecsés, 2023. február 21. – Kustra Ferenc József – íródott; leoninusban a hibafeltárások segítése okán.
Jó volna néha elbújni egy csöndes sarokba olykor,
hogy ne szóljon hozzám senki sem, s ne zavarjanak folyton.
Magamban álmodni csendesen, valami egészen jóról,
hűvös távoli bércekről, amely még csillog a hótól.
Mint vakító, fehér tisztaság, mely szememet bántja olykor,
olyanná tenni a világot, hogy megtisztuljon a rossztól.
Ki éhesen, fázva ott vacog, adni neki a sokból,
mit mások eldobnak, s küzdeni, hogy nekik is jusson a jóból.
Mosolyt látni az arcokon, ahol most bánat ül sokszor,
s zord, hideg téli szél helyett meleget érezni olykor.
Reményt, és hitet adni ott, ahol már hideg az otthon,
s érezni, azt a meleget, mely szívünkből sugárzik akkor
amikor tudjuk, mily kevés kell, hogy örömöt hozzon
minden apró kis érintés, és néhány emberi jó szó.
Hogy el tudjuk hinni, van jövőnk, s lehet még bárki itt boldog,
hol már nem tudunk hinni sem, és félünk. Már elég a rosszból.
Nézz le a földre Istenem! Emelj fel minket a porból!
Hozd el a jólétet nekünk, elegünk van a pokolból!
Szeresd mindegyik gyermeked egyformán! Itt, s most!
Földi jólétet adj nekünk! S méltóbb emberibb sorsot!
hogy ne szóljon hozzám senki sem, s ne zavarjanak folyton.
Magamban álmodni csendesen, valami egészen jóról,
hűvös távoli bércekről, amely még csillog a hótól.
Mint vakító, fehér tisztaság, mely szememet bántja olykor,
olyanná tenni a világot, hogy megtisztuljon a rossztól.
Ki éhesen, fázva ott vacog, adni neki a sokból,
mit mások eldobnak, s küzdeni, hogy nekik is jusson a jóból.
Mosolyt látni az arcokon, ahol most bánat ül sokszor,
s zord, hideg téli szél helyett meleget érezni olykor.
Reményt, és hitet adni ott, ahol már hideg az otthon,
s érezni, azt a meleget, mely szívünkből sugárzik akkor
amikor tudjuk, mily kevés kell, hogy örömöt hozzon
minden apró kis érintés, és néhány emberi jó szó.
Hogy el tudjuk hinni, van jövőnk, s lehet még bárki itt boldog,
hol már nem tudunk hinni sem, és félünk. Már elég a rosszból.
Nézz le a földre Istenem! Emelj fel minket a porból!
Hozd el a jólétet nekünk, elegünk van a pokolból!
Szeresd mindegyik gyermeked egyformán! Itt, s most!
Földi jólétet adj nekünk! S méltóbb emberibb sorsot!
