Szép nap ez a mai.
Ni, csak, nyúl alatt a tojás.
Asztalon meg sonka, süti,
Itóka, meg még sok más.

Eljöttem, hogy ünnepeljünk,
Egy kis időt együtt töltsünk.
Van-e itthon lány s néni
És szabad-e őket locsolni?

Vecsés, 1998. október 4. – Kustra Ferenc József- íródott: locsoló versikének.

Tetten értél a rózsakertben,
szemeid tükrében vesztegeltem,
rózsáid illata már az enyém.
Történeted része lettem, ha
olvasod pár sorom.

Ajkadon csillanó betűim nyelveden
ékeskedik, tündöklő szemeidben
reménykedik, rózsáid miatt jöttem,
kertészkedem…

Egy eltévedt szerelmes levél
időzik ajkadon, bűnösök
vagyunk mind, tudom.
Ajkadra csókolom vágyakozásom
betűit.

Csókjaidra várva rózsaszirmokon,
elrévedek némely szavadon,
ajkadon a legszebb szó:
Szeretlek… nagyon.

Tavaszodik…

(3 soros-zárttükrös duó!)
Félig csukott szemmel, kilesek az csukott ablakon,
Felpróbálok ébredni konokon… ezen hajnalon…
Félig csukott szemmel, kilesek az csukott ablakon.

Feszegetem még a redőnyt is, hogy kilássak résén,
Feszegetem, végre kilátok a szempillák résén…
Feszegetem még a redőnyt is, hogy kilássak résén.
*
(Bokorrímes duó)
Látom a szemközt távoli hegy takarja kissé, sárgás sminket,
Látom még följebb, hogy az ég kékje, szinte tenger-azúr lehet…
Látom, hogy egészen fönt, gőz-fehérek sok, kis bárányfelhők,
Latom, hogy szél sem fúj, de akkor mitől előre lendülők?

Megyek az udvarra, hogy már végtére ébredjek,
Megyek az udvari homokozóba, hogy keljek…
Megyen a szabadba, hogy már végre lélegezzek,
Megyek a homokba, de mezítláb nem süllyedek.
*
(Leoninus)
Az udvarban jól elvagyok, Balatoni szirének hangját… hallgatok.
Az udvarban, már kint vagyok, de ébredést hiányosan tapasztalok.
Az udvarban, szirénhang bizony kevéske… mert a Balaton jó messze…

Az udvarból látom szemközti hegyecske átfesti sárgát, mintha festő lenne…
Az udvarból már látom ég kékje nem is azúr, a kékség színe is már lazul?
Az udvarból látom, máshol is színek ilyenek… És később, ha sétálni megyek?

Vecsés, 2023. március 24. – Kustra Ferenc József – íródott; anaforás, alloiostrofikus versformában a tavaszi ébredésről…

Rongyos felhők úsznak,
Enyhe szél fákat cirógat.
A nap kacsingató.

Víz tükrén lágy fodrot
Hajt, röppent tollat simogat.
Idő libegve száll.

Tágas rétnek szélén
Zizegő, nádas-kar suttog.
Lápos földet szárít.

Finoman hajt lepkét,
Pihéket fák fölé emel.
Bársonyos fuvallat.

Tájt ringatón ölel,
Hűsen, csaknem szerelmesen?
Szépen bán erővel!

Érzéki balett tánc,
Kecses mozdulat mindenütt.
Este takarodó!

Dunatőkés, 2024. március 14. -Ostrozánsky gellért- íródott: HIAQ csokorban.

Élénk zöld határ,
Agg nyárfák oltalma hű.
Vadat óv, ölel.

Dús növény zsenge,
Kalászt rejt a friss hajtás.
Bőséget osztó.

Üde szél csak leng,
Távol hullámzó hő száll.
Békés ringatás!

Bogár nem pihen,
Lazán libben fény felé.
Zümmögő ima.

Árnyékban illat
Hömpölyög, időfüggő.
Csendes szieszta.

Dunatőkés, 2024. március 17. -Ostrozásky Gellért- íródott: haiku csokorban.