Minden íróember szívében oly' hevesen ég a vágy,
Ez aztán nyugtot egy kicsi-apró percig sohasem hágy!
A vágy is véglegesen él benne, az eszében, a lelkében,
Sírba sem megy, míg „A” művét 'legjobbra' meg nem írta egészben.

A sírok éje, már akár le is szállhat reám,
A legszebb versem, már azonnal meg is írhatnám…
A sírok éje, már akár le is szállhat reám.

Verset megírni nem tudom, lelkemben van könnyekkel írva,
Pedig van papirom, mi témát várja… tenta, írást várja…
Verset megírni nem tudom, lelkemben van könnyekkel írva.

Így aztán a legszebb versem nem olvashatta még soha, senki,
Pedig e költeményem olyan-búsan csodaszép. Versem lelki…
Így aztán a legszebb versem nem olvashatta még soha, senki.

Vecsés, 2023. december 9. - Kustra Ferenc József

Valahol - sok helyen
De leghamarabb
Forrón fortyogó fronton
Hideg pengék
Szótüskék
Dölyfösen
Döfnek inakba
És húsba
Megdermedt rettegést
Amíg kibuggyan
Kesernyés-sós nedve
Véredényekből a szemekbe
Könnyezve.

A Való sokszínű Igaza
Káosszá tornyosul
Az egyszerű lényeg képe
Nagyítón keresztül szemlélve
Torzult formát ölt
És áztatja a bánat
Az elhagyott romos hazákat
Ködös holnap küszöbén
Sikítva reszket
Az alázat
Ne-!-hagyjátok már
A Lázat
Elhatalmasodni !

Ne buzdítsátok
Az apátiás katonákat!
Ne buzdítsátok
A reményvesztett apákat!
Ne buzdítsátok
A síró anyákat!
Ne buzdítsátok
A remegő öreget!
Ne buzdítsátok
A sebzett beteget
És hagyjátok élni a gyerekeket!

Becsületbeli nyílt szó
Átlátszó pohárban
Szomjat oltandó.
Egyezségre törekedni
Dalt fakasztani
A legszebb hangszeren...
...Ha nincs kompromisszum
Értelmetlen.
És amíg ki-ki a magáét
Fújja szüntelen
Szimfónia nem lesz sohasem
Csak visítóan kínzó gyötrelem.
Süket publikumnak tán
Jó lehet a nóta
Ha csillog a díszlet
És a látszat nem csalóka.

Kinek az igaza tisztább hitű
Mikor a bonyodalom sokszínű?
.....
A közös nevező
A válasz
Ha nem ér célba
Sosem lesz Heuréka.
A tükörből
Csak az verődik vissza
Az Emberség
Milyen tiszta.

Ne Hagyjátok
Veszni az Emberkatonákat
Ne hagyjátok veszni
Az Emberpalántákat
Az Anyákat se a beteget
Ne hagyjátok veszni
Az apákat se az öreget !
Az árvákat elesetteket
Ki eteti majd meg?
Ne hagyjátok veszni
Az Egyszeri Életet!

És
Sajnos
Kár minden szóért
Felesleges tett
Mikor a szót
Süket nem hallja
A betűt vak nem látja.

Önelégült gőgös hatalom
Lesi hol s milyen az alkalom
A tereken a keretet
Profitéhség forgatja
A Kereket.

És.....
Hagyjátok veszni
Az Embereket !?

(3 soros-zárttükrös)
Az öregséggel, bizony megérkezik a hamvadás
És tudjuk a tábortűzből sem lett így már, semmi más…
Az öregséggel, bizony megérkezik a hamvadás.

(Septolet)
Betegség,
Tehetetlenség,
Hozza öregség.

Az élet véges,
Nincs győztes.
Elhamvad létlángja,
Zúg-búg, elmúlás vészharangja.
*

Ki lehet, aki tudja, ilyenkor hány „uncia” még az élet,
Mert a tábor tüzet is végig ültük és hamvadásból mi lett!
A lángcsóva is úgy járt, hogy a fonata végül semmivé lett.

Lét
A tét,
Élni kellene még!
Mennyi maradt még?
Közeleg a vég…

Lankadás, hervadás,
Hamvadás,
Közeleg… exitálás.
*

Az élet lehetett bár, éteri lángcsóva
Mi hullócsillag volt. Néztük gyors-mutatóba,
De már hamvadás beköltözött a fa-lóba,
Az öreg harcosoknak, nincs más út, valóba…

Sohasem gondoltad?
Élethidad
Egyszer lesuvad.

Megszakad utad,
Nem múlik rajtad.
Nélküled halad
Minden… felfogtad?
*

Minden egyszer véget ér,
Gyertyaláng leég.
Életút is végéhez ér.

Lankadás,
Hervadás,
Hamvadás,
Elfogadás…

Vecsés, 2019. augusztus 24. – Szabadka, 2019. szeptember 9. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a septoleteket, szerző-, és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. A címük: Nem múlik rajtad

Phöpö, fufú, sihuhu
Mit látott egy kis uhu?
Ásított az alagút,
S az orrából füstöt fújt.

Ahogy felszállott a felhő
Egy gőzmozdony bújt elő.
Hosszú füttyel köszönt egyet,
Hogy megremegtek a zöld hegyek.

Fújtatva jött dübörgéssel
Kattogtak a kerekek,
S a vagonban nevetgélve
Ugráltak a gyerekek.

Acél sínek párosával
Kanyarogtak előtte
Mindenféle sok rakomány
Hosszan elnyúlt mögötte.

Pöfékelt és szuszogott
Ebben a nagy iramban,
Csak tüzelője legyen elég
A mindig éhes kazánban.

Erős ez a derék mozdony
Nem fárad el sohasem,
Ha beér egy állomásra
Egy kicsit csak ott pihen.

Gyorsan szaladt a völgy alján
Vajon miért siet ennyire?
Gondolkodik nagy szemekkel
A kis bagoly csemete.

Időben kell megérkezni
A vasút állomásra
Mert ,ha késik elterelik
Egy mellék vágányra.

Túl közel voltál, mégis oly távol,
néha annyira vágytalak,
de sohasem tudtam lerombolni
azt a hatalmas kőfalat.

Mely köztünk állt mindig, magasra nyúlva,
eltompítva a hangokat,
s bármilyen szépen, szelíden szóltam,
az csak közömbös szó maradt.

Mint hideg kő, amely érzéketlen,
olyannak láttam arcodat,
s bármilyen szépen simítottam,
kemény páncéllal védted azt.

Lelkemnek minden mozdulása
érfalaimban megtapadt,
s mára megkövült. Hiába várnád,
nem szól belőle semmi hang.

Talán szerettél… a magad módján,
de sosem láttad a kínomat,
mikor oktalan, durva szóval
bántottál, bennem ott maradt.

Mára már elmúlt, s megkopott emlék,
mely lelkemben néha felszakad,
mint megriadt őz, és messzire tűnik,
mint egy elsuhant gondolat.