Idő 
Értékelés 
Értékelés (leoninus duó)
Rám, ha borong a fájó lelkem, a boldogságom sírján… pechem!
Majd eszembe jut, bár már olyan halvány, szép-szenvedő kisleány…
Szívembe érzem beszállnak a kínok, mint sötét hollószárnyak
S magát rám borulja, a szenvedésem vaksötét éjszakája…
(tíz szavas duó páros)
A lelkem fölött holló kering,
A múltból fájó emlék dereng.
A könnyem árnyán emlék lobban,
Szerelem halt meg csendben, titokban.
*
Míg rajtam csüng jeges felhőként ez a bánat nagyon nyomasztóként,
Keblemben nagyon fájó érzés föltámad, bús sejtelem… megérzés!
Haszontalan már minden könnyem, esdő sóhajtásom… minek maradásom?
Immár, sohasem éled föl többé, tört... elveszett boldogságom lett köddé.
Felhő száll rám, bánat űz,
A könnyem halk reményt fűz.
Már nem segít a sóhajom,
Múltból él a bús fájdalom.
*
Vecsés, 2022. június 4. – Siófok, 2025. július 4. Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősnek, Szendrői Holozsnyay Cyirill(?) „ismeretlen” szerző „Ha elborong” c. verse romantikus átirata-ként. (Közzé tette: Toni: 2022.06.02.) A tíz szavasokat Gránicz Éva írta.
Rám, ha borong a fájó lelkem, a boldogságom sírján… pechem!
Majd eszembe jut, bár már olyan halvány, szép-szenvedő kisleány…
Szívembe érzem beszállnak a kínok, mint sötét hollószárnyak
S magát rám borulja, a szenvedésem vaksötét éjszakája…
(tíz szavas duó páros)
A lelkem fölött holló kering,
A múltból fájó emlék dereng.
A könnyem árnyán emlék lobban,
Szerelem halt meg csendben, titokban.
*
Míg rajtam csüng jeges felhőként ez a bánat nagyon nyomasztóként,
Keblemben nagyon fájó érzés föltámad, bús sejtelem… megérzés!
Haszontalan már minden könnyem, esdő sóhajtásom… minek maradásom?
Immár, sohasem éled föl többé, tört... elveszett boldogságom lett köddé.
Felhő száll rám, bánat űz,
A könnyem halk reményt fűz.
Már nem segít a sóhajom,
Múltból él a bús fájdalom.
*
Vecsés, 2022. június 4. – Siófok, 2025. július 4. Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősnek, Szendrői Holozsnyay Cyirill(?) „ismeretlen” szerző „Ha elborong” c. verse romantikus átirata-ként. (Közzé tette: Toni: 2022.06.02.) A tíz szavasokat Gránicz Éva írta.
Élvezted-e az élet-templomot belengő békét, nyugalmat?
Vagy az életed frontján valahol, megtaláltad-e a vigaszt?
Mikor te megszülettél, megkezdődött az „élet-halál játszmája”
És ha már sokat éltél, akkor kerül a téma, „meghallgatásra"!
Lehangoló és elkeserítő látvány visszanézve az életed?
Tudsz-e te bármilyen rossz körülményről, mi okozhatja a végzeted?
Vakolatlan falak, törött lábú székek,
Bennem föltolulnak... békétlen emlékek.
Legtöbbször a sorsunk kegyetlen meg durva,
Máskor úgy tesz, mint ki két kézzel ad vissza.
Bizony minden csak rideg és kopár!
Élek... sok értelmetlen éve már.
Nem tudni van-e jövőm… mi sem vár.
Tudtam pedig én a mások szemébe kacagni,
Sőt, volt lehetőségem kézen fogva sétálni.
Sohasem hazudtam, nem voltam becstelen, nem csaltam, nem loptam,
Másoknak, arra érdemesnek magamból, életemet adtam.
Fölöttébb furcsa minden, tán’ magamat sem ismerem?
Már, nincs, amit tehetnék, hogy a fájdalmam felejtsem…
Már omlanak a falak, eldőltek a székek,
Már el nem múlnak… a bágyasztó, rossz emlékek…
A sorsom az, hogy érzem, meghalt már bennem a vágy,
Osztályrészem, mire várhatok… egy koporsó-ágy…
Ott aztán végre, gondok nélkül hanyatt dőlök,
Ott már, fránya élettel, kicsit sem veszkődők...
Fáj a múlt, a nem létező jövőmtől roppant félek,
Úgy érzékelem, hogy alkalom sincs, hogy... akkor élek…
Úgy érzem, ha jő idő, elmegyek, csendben kihalok,
Üvöltenék a holdra, mint farkas… inkább hallgatok.
Te élvezted-e… élet-templomát belengő békét, nyugalmat?
Vagy te az élet harcos frontján bárhol… megtaláltad a vigaszt?
Vecsés, 2016. január 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Vagy az életed frontján valahol, megtaláltad-e a vigaszt?
Mikor te megszülettél, megkezdődött az „élet-halál játszmája”
És ha már sokat éltél, akkor kerül a téma, „meghallgatásra"!
Lehangoló és elkeserítő látvány visszanézve az életed?
Tudsz-e te bármilyen rossz körülményről, mi okozhatja a végzeted?
Vakolatlan falak, törött lábú székek,
Bennem föltolulnak... békétlen emlékek.
Legtöbbször a sorsunk kegyetlen meg durva,
Máskor úgy tesz, mint ki két kézzel ad vissza.
Bizony minden csak rideg és kopár!
Élek... sok értelmetlen éve már.
Nem tudni van-e jövőm… mi sem vár.
Tudtam pedig én a mások szemébe kacagni,
Sőt, volt lehetőségem kézen fogva sétálni.
Sohasem hazudtam, nem voltam becstelen, nem csaltam, nem loptam,
Másoknak, arra érdemesnek magamból, életemet adtam.
Fölöttébb furcsa minden, tán’ magamat sem ismerem?
Már, nincs, amit tehetnék, hogy a fájdalmam felejtsem…
Már omlanak a falak, eldőltek a székek,
Már el nem múlnak… a bágyasztó, rossz emlékek…
A sorsom az, hogy érzem, meghalt már bennem a vágy,
Osztályrészem, mire várhatok… egy koporsó-ágy…
Ott aztán végre, gondok nélkül hanyatt dőlök,
Ott már, fránya élettel, kicsit sem veszkődők...
Fáj a múlt, a nem létező jövőmtől roppant félek,
Úgy érzékelem, hogy alkalom sincs, hogy... akkor élek…
Úgy érzem, ha jő idő, elmegyek, csendben kihalok,
Üvöltenék a holdra, mint farkas… inkább hallgatok.
Te élvezted-e… élet-templomát belengő békét, nyugalmat?
Vagy te az élet harcos frontján bárhol… megtaláltad a vigaszt?
Vecsés, 2016. január 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Lehoznám néked a csillagot,
csak nevess! Hadd lássam édes,
ahogy a szemed felragyog,
amikor mosolyogsz éppen.
Had lássam szemed íriszén
a fényt, ha szemedbe nézek,
amely elvakít, s mámorít,
még sosem láttam ily szépet.
Mint az égbolt, mely felragyog,
amikor nap süt az égen,
úgy varázsol el engem is
szemeid csillogó kékje.
Szemedben látom a holnapom,
és ha a szívembe nézel,
tudod, hogy bármit megadok!
Nem is kell sohasem kérned.
Tudod: nincsenek kincseim,
csak te vagy! A mindenem nékem!
Lágy, andalító dallamot
hallok, ha rám nevetsz, s félek.
Féltelek, mint a gyermeket,
ki anyjától messzire téved,
s fáradt szemekkel kutatom,
hol vagy most? Jöjj vissza! Kérlek!
Maradj! Hisz rövid az életünk,
s ki tudja mennyi időnk lesz
szeretni, de azt jól tudom,
hogy én csak te érted élek.
csak nevess! Hadd lássam édes,
ahogy a szemed felragyog,
amikor mosolyogsz éppen.
Had lássam szemed íriszén
a fényt, ha szemedbe nézek,
amely elvakít, s mámorít,
még sosem láttam ily szépet.
Mint az égbolt, mely felragyog,
amikor nap süt az égen,
úgy varázsol el engem is
szemeid csillogó kékje.
Szemedben látom a holnapom,
és ha a szívembe nézel,
tudod, hogy bármit megadok!
Nem is kell sohasem kérned.
Tudod: nincsenek kincseim,
csak te vagy! A mindenem nékem!
Lágy, andalító dallamot
hallok, ha rám nevetsz, s félek.
Féltelek, mint a gyermeket,
ki anyjától messzire téved,
s fáradt szemekkel kutatom,
hol vagy most? Jöjj vissza! Kérlek!
Maradj! Hisz rövid az életünk,
s ki tudja mennyi időnk lesz
szeretni, de azt jól tudom,
hogy én csak te érted élek.
Ki író-poéta, annak hő vágya, hogy a legszebbet megírja…
Minden íróember szívében lobogva ég a vágy,
Ezt a heveny nyugtot apró percig ki, sohasem hágy!
A vágy igy véglegesen él benne, részként, mélyen a lelkében,
Sírba nem megy, míg művét 'legjobbra' meg nem írta egészében.
*
(HIQ trió)
A sírok
éje, leszállhat.
Írnom kell.
De vers
A lelkembe írt.
Bányászni…
Nem tudom
Megírni mélyben…
Tentát vár.
*
(Senrjon trió)
Feltöltöm tenta-tartót,
Tentával, nem a könnyeimmel.
Asztalon írok!
Témát még csiszolgatom,
Igyekszem, hogy még szebbre írjam.
Asztalon írok!
Eddig még nem olvasták,
De most bizony, meglesz alkalmuk.
Asztalon írok!
*
(Senrjú)
Azonnal írok
Mire várjak, idő megy.
Olvasóimnak!
*
(10 szavas)
Megyek és a verselést megkezdem, papír várja,
Tenta is várja…
*
(3 soros-zárttükrös)
Megyek, legszebb versem írhatnám…
Aztán: sírok éje, akár leszállhat reám,
Megyek, legszebb versem írhatnám…
*
Ha a legszebb versem megírtam olvashatja is mindenki…
És jelentem nem vagyok hibás, hogy eddig nem olvasta senki…
Ha a legszebb versem megírtam olvashatja is mindenki…
Vecsés, 2024. május 6. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában: „A legszebb vers” c. című 2023. december 9. már közzétett művem átirataként.
Minden íróember szívében lobogva ég a vágy,
Ezt a heveny nyugtot apró percig ki, sohasem hágy!
A vágy igy véglegesen él benne, részként, mélyen a lelkében,
Sírba nem megy, míg művét 'legjobbra' meg nem írta egészében.
*
(HIQ trió)
A sírok
éje, leszállhat.
Írnom kell.
De vers
A lelkembe írt.
Bányászni…
Nem tudom
Megírni mélyben…
Tentát vár.
*
(Senrjon trió)
Feltöltöm tenta-tartót,
Tentával, nem a könnyeimmel.
Asztalon írok!
Témát még csiszolgatom,
Igyekszem, hogy még szebbre írjam.
Asztalon írok!
Eddig még nem olvasták,
De most bizony, meglesz alkalmuk.
Asztalon írok!
*
(Senrjú)
Azonnal írok
Mire várjak, idő megy.
Olvasóimnak!
*
(10 szavas)
Megyek és a verselést megkezdem, papír várja,
Tenta is várja…
*
(3 soros-zárttükrös)
Megyek, legszebb versem írhatnám…
Aztán: sírok éje, akár leszállhat reám,
Megyek, legszebb versem írhatnám…
*
Ha a legszebb versem megírtam olvashatja is mindenki…
És jelentem nem vagyok hibás, hogy eddig nem olvasta senki…
Ha a legszebb versem megírtam olvashatja is mindenki…
Vecsés, 2024. május 6. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában: „A legszebb vers” c. című 2023. december 9. már közzétett művem átirataként.
Amikor hittem még a szóban,
amely bőséget hirdetett,
akkor csalódtam legnagyobbat
épp abban, ami éltetett.
Istenem! Milyen gyarló az ember!
Mért hiszi azt, hogy jobb lehet?
Szegény ember ki ígérni sem tud
azért, hogy neki több legyen.
Hatalom éhség, népbutítás.
Valóságshoow, és bankperek!
Ezt látni csak, és közben lassan
elveszik tőled mindened.
Az, ki dolgozik, oly szegény lesz
akár a templom egere,
bagóért gürcöl, s emberszámba
nem veszik többé sohasem.
Sosem a gazda túrja a földet!
Csak a milliók kellenek!
Vajon hány fizet adót köztük,
s hány mondja azt, hogy csődbe ment?
Égből pottyant a terepjáró?
A luxusvilla, s a fitneszek?
Éhbérért dolgoztat tűző napban,
de adót a munkás fizet!
Mért tűritek? Hisz nincs olyan Isten,
aki örökké védene
ilyen gazságot itt a földön!
Fogjatok össze, s vége lesz!
Vegyétek vissza tőlük a földet,
s a pénzt, mit jogtalan zsebre tesz!
Annak jár föld, és annak jár pénz is,
ki izzadtságcseppekkel fizet!
amely bőséget hirdetett,
akkor csalódtam legnagyobbat
épp abban, ami éltetett.
Istenem! Milyen gyarló az ember!
Mért hiszi azt, hogy jobb lehet?
Szegény ember ki ígérni sem tud
azért, hogy neki több legyen.
Hatalom éhség, népbutítás.
Valóságshoow, és bankperek!
Ezt látni csak, és közben lassan
elveszik tőled mindened.
Az, ki dolgozik, oly szegény lesz
akár a templom egere,
bagóért gürcöl, s emberszámba
nem veszik többé sohasem.
Sosem a gazda túrja a földet!
Csak a milliók kellenek!
Vajon hány fizet adót köztük,
s hány mondja azt, hogy csődbe ment?
Égből pottyant a terepjáró?
A luxusvilla, s a fitneszek?
Éhbérért dolgoztat tűző napban,
de adót a munkás fizet!
Mért tűritek? Hisz nincs olyan Isten,
aki örökké védene
ilyen gazságot itt a földön!
Fogjatok össze, s vége lesz!
Vegyétek vissza tőlük a földet,
s a pénzt, mit jogtalan zsebre tesz!
Annak jár föld, és annak jár pénz is,
ki izzadtságcseppekkel fizet!
