Hála a FÉNYNEK, mely bennem lángra gyúl,
a szívem melegíti, sohasem halványul.
Glóriát emel a fejem fölé,
áttetsző FÉNYBE öltözök én.

Hála a FÉNYNEK, mellyel szerethetek,
lelkemben nyugalom, békében élhetek.
Szeretek szeretettel, szeretek szerelemmel,
beragyogom a világot az aurám FÉNYÉVEL.

Hála a FÉNYNEK, hogy Vele élhetek,
Vele fekszem le és Vele ébredek.
A FÉNY tisztasága hatja át a lelkemet,
sohasem fázom, melegíti testemet.

Hála a FÉNYNEK, én boldog vagyok,
szeretetet mindenkitől egyformán kapok.
Az összes sejtemet feltöltöm Vele,
gyere bújj hozzám, Neked is jut belőle.

Hála a FÉNYNEK, én szabad vagyok,
szabad, mint a madár és a fénylő csillagok.
Örömkönnyek áztatják és tisztítják lelkemet,
hála Neked FÉNY, tisztelet és köszönet.

Szívem?
Nem szívem.
Látok?
Nem látok.
Hallok?
Nem hallok?
De legalább sikítok?
Még csak nem is sikítok.
Élek?
Nem.
És nem azért, mert meghaltam,
Hanem mert meg se születtem.
Sohasem léteztem.

Semmiben kőfal,
Kőfalban ajtó,
Ajtóban zár.
És a kulcs?
Hol a kulcs?
Nincs, mert eltűnt, elveszett.
Először megrohadt, majd semmi lett.

Kit érdekel...

Küszöbön alak.
Rohadó húsdarab.
Állott bűz.
Dögszag.

Emlékszem, mikor először kopogtattam.
Boldog vagyok, azt gondoltam.
Kívül semmi, hát bemegyek.
Körülnézek.
Mindent szerzek.

Aztán könyörögtem és dörömböltem.
Engedjetek, had menjek!
Aztán sírtam és szenvedtem,
Aztán írtam és rettegtem.

Úgy rémlik, még reméltem.
Cél nélkül utamat kerestem.

Szerettem?
Nem szerettem.
Láttam?
Nem láttam.
Hallottam?
Nem hallottam.
Éltem?
Igen.

Igen éltem, és hazudtam,
És túl sokat sírtam.
Sajnáltam,
Magam.

Véresre vertem az ajtót.
Igen, az ajtót, ami nem volt.
De én!
Rugdaltam!
Lábam, kezem eltörtem,
És éreztem, hogy győztem.
Na akkor éltem.

Aztán szépen végignéztem,
Hogyan szűnt meg önnön fényem.
Vicces ügy volt, elmesélem;
Úgy kezdődött, hogy volt.
Aztán E123, E456, E9999,
Citromsav, Zsírsav,
Nátriumcitrát,
Riboflain-5-nátriumfoszfát.
Aztán már nem volt.

Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis
Könnyű termetedet,
Fekete hajadat,
Fehér homlokodat,
Sötét szemeidet,
Piros orcáidat,
Azt az édes ajkat,
Azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése
Magában élvezet,
Szeretem lelkednek
Magas röpülését,
Szeretem szivednek
Tengerszem-mélységét,
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod
S könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid
Tiszta sugárzását,
Szeretem hibáid
Napfogyatkozását,
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Amint embernek csak
Szeretnie lehet.
Kivűled rám nézve
Nincs élet, nincs világ,
Te szövődöl minden
Gondolatomon át,
Te vagy érzeményem
Mind alva, mind ébren,
Te hangzol szivemnek
Minden verésében,
Lemondanék minden
Dicsőségrül érted
S megszereznék érted
Minden dicsőséget,
Nekem nincsen vágyam,
Nincsen akaratom,
Mert amit te akarsz,
Én is azt akarom,
Nincs az az áldozat,
Mely kicsiny ne lenne
Éretted, hogyha te
Örömet lelsz benne,
S nincs csekélység, ami
Gyötrelmesen nem sért,
Hogyha te fájlalod
Annak veszteségét,
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Mint ember még soha,
Sohasem szeretett!
Oly nagyon szeretlek,
Hogy majd belehalok,
Egy személyben minden,
De mindened vagyok
Aki csak szerethet,
Aki csak él érted:
Férjed, fiad, atyád,
Szeretőd, testvéred,
És egy személyben te
Vagy mindenem nekem:
Lyányom, anyám, húgom,
Szeretőm, hitvesem!
Szeretlek szivemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Őrült szerelemmel!...
És ha mindezért jár
Díj avvagy dicséret,
Nem engem illet az,
Egyedül csak téged,
A dicséretet és
Díjat te érdemled...
Mert tőled tanultam
Én e nagy szerelmet!

Látom kelet leggazdagabb virányit,
A természetnek virág-háremét,
S a napnak rózsaszínű szempilláit:
Hasadt felhő mosolygó peremét;
Látok homályos pálmaligetet,
Hol a szellő rejtélyesen susog,
És énekel fényes madársereg...
Madarak? vagy tán zengő csillagok? -
- Látok nagy hegyről egy kék szigetet
A tenger és a messzeség ölében;
Körűlem ősz van, amott kikelet.
Vándorló darvak úsznak át az égen
Az őszbül a tavaszba, és utánok
Elküldi a szív minden vágyait,
S e vágy talán még jobban boldogít,
Mint ha ott volnék, ahol lenni vágyok. -
- Látok mesés, holdfényes éjszakát,
Az élet alszik, a halál viraszt:
A légen szellemek suhannak át,
Ruháiktól megrezzen a haraszt;
Nem alvilági rémes szellemek:
Boldog halottak, kik lejöttenek
A holdsugárok arany fonalán
Csillagjaidból, mennyei magasság,
Hogy kedveseiket meglátogassák,
S hogy ajkaikra csókolják talán
Az édes álmat, melyben lelkeik
Az ég üdvét előre érezik.
Látok mindent, mi sohasem a szemnek,
Csak a sejtésnek látható az éjben...
S mindezt két szemben látom: kedvesemnek
Sötét világú, ábrándos szemében.

Vállat-vető minden vállal,
Kis halállal, nagy halállal,
Sok igazzal és sok állal, -:
Szürke Sorsom mindig vállal.

Mindig vállal: egyszer élek,
Sohasem leszek cseléded,
Nem-kért Élet, bolond Élet
És nem leszek ellenzésed.

Szép az Élet, ha sugárzik,
Szép az Élet, hogyha másik,
Szép az Élet, ha hibázik
S szép a Halál, ha sírt ás itt.

Szép, hogyha vén, léha kedvem
Elfut szerte-növekednem
S hogyha utánam már belengem
S hogyha már nem látnak engem.